Tízezrekkel csökkenhetett az egészségügyi szakdolgozók bére

HírKlikk 2021. április 8. 12:27 2021. ápr. 8. 12:27

Tízezrekkel is csökkenhet az egészségügyi szakdolgozók fizetése, mert március 1-jével megszűnt a közalkalmazotti jogviszonyuk és hatályon kívül helyezték a kollektív szerződésüket – írja a napi.hu cikkét szemlézve a 24.hu

A portál azt írja, hogy április elején sokan szembesültek azzal az egészségügyi szakdolgozók közül, hogy a korábbi bérük 20-30 ezer forinttal, vagy akár ennél is nagyobb mértékben csökkent.

„Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) korábban egy olyan ajánlást tett az egészségügyi intézmények felé, hogy őrizzék meg a kollektív szerződésekben korábban meglévő pótlékok és juttatások szintjét, azokat építsék be a bérekbe, hogy a dolgozókat ne érje veszteség. Az intézmények jelentős részénél az ajánlást meg is fogadták, jó néhány helyen azonban nem. Ezeknél takarékossági okból – vagy arra hivatkozva, hogy a kórháznak nincs elegendő pénze – elkezdték azokat a pluszjuttatásokat megvágni, amelyekre az új jogszabály nem ír elő változatlan pótlék-számítási szabályokat” – magyarázta a Napinak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

A fizetéscsökkenés másik lehetséges oka, hogy sok helyen igyekeznek megszüntetni olyan keresetkiegészítéseket, amelyeket az új szabályok szerint nem kötelező adni. Ide tartoznak például a délutános vagy a pihenő napon végzett munkáért járó pótlékok. A portál azt írja, hogy mivel az orvosok esetében a pótlékok a jelentős béremelés miatt eltűntek, most megpróbálják ezeket a többiektől is megvonni, vagy gyakran – jogellenesen – alacsonyabb mértékeket megállapítani, mint amekkorákat a törvény előír.

Ezen túl, a túlmunkáért járó díjat, és egyéb juttatásokat is csökkentettek. A fentiek együttesen pedig több tízezer forintos kiesést okozhatnak havonta az egészségügyi szakdolgozóknál.

Az orvosok béremelésével párhuzamosan tehát sok egészségügyi dolgozó éppen hogy bércsökkenést tapasztal. Ez nem csak növekvő bérszakadékhoz, de éleződő feszültséghez is vezet az egészségügyben.