Több tízezer vendégmunkásra van szüksége a magyar gazdaságnak

HírKlikk 2024. február 10. 13:00 2024. feb. 10. 13:00

Jelenleg 80 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, ehhez az idei évre meghatározott vendégmunkás kvóta 65 ezer fő, amiből a tényleges engedély maximum 45-50 ezer közé várható – közölte a Portfolióval a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. Gazsi Attila hozzátette: indokoltnak tartják a szabályozott munkaerő-beáramlást, de kiemelten fontos a magyar munkahelyek védelme.

Szakértők szerint Magyarországnak már nincs elegendő munkaerőtartaléka ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a piac igényeit – írta a Portfolio. A következő években ráadásul csökken a munkaképes korúak száma, miközben a betelepülő gyárak miatt még több dolgozóra lenne szükség. A munkaadói és a munkavállalói oldal szerint is elengedhetetlen a vendégmunkások behozatala, azonban amíg a szakszervezetek szigorítást szeretnének, addig a vállalatok képviselői ezt a kérdést másképp látják.

Az elmúlt hetekben több olyan esetről is beszámolt a hazai sajtó, hogy magyar dolgozókat küldtek el úgy cégektől, hogy közben külföldieket tartottak meg. A Portfoliónak nyilatkozó Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint demográfiai okokból évente 30-40 ezer fővel csökken a magyar munkaerő-állomány. Mint mondta, a kieső munkaerőt nem lehet mással pótolni, mint külföldiekkel.

Forrás: Portfolio