Többször rálőttek az orosz titkosszolgálat egyik tábornokára Moszkvában
A támadó elmenekült a helyszínről. A tábornok állapota egyelőre nem ismert.
Többször rálőttek egy orosz tábornokra Moszkvában péntek reggel – írja a BBC, vette észre a Telex. Az orosz Interfax azt írja, a merénylet célpontja az orosz védelmi minisztérium egyik altábornagya, Vlagyimir Alekszejev volt. A férfit kórházba szállították.
Az orosz nyomozó bizottság (ICR) szóvivője az Interfaxnak azt mondta, egy, a moszkvai Volokolamszkoje sugárúton található lakóépületben „egy még azonosítatlan személy több lövést adott le egy férfire, majd elmenekült a helyszínről”.
Alekszejev az orosz katonai hírszerzés, a Felderítő Főcsoportfőnökság (GRU) második embere. Az Európai Unió azután helyezte szankciók alá, miután a GRU-t azzal vádolták meg, hogy a katonai szervezet állt a 2018-ban az Egyesült Királyságban, Salisburyben elkövetett idegméreg-támadás mögött. A GRU három ügynöke 2018-ban mérgezte meg az egykor kettős ügynökként működő Szergej Szkripalt. Szkripal a lányával együtt túlélte a merényletet, bár súlyos sérüléseket szenvedtek a méregtől.