Tóka Gábor: vezet az ellenzék, de ez még nem elég

– Ön, a most elindított blogjában, a Vox Populiban, összegzi és elemzi a magyarországi közvélemény-kutatások eredményeit, és ezt a rendszerváltásig visszamenőleg megteszi. 

– Eddig 2018-tól tettem ki minden kutatás adatait, de valóban látható lesz majd 1990-től kezdve. 

– Ezt én értem, de azt is olvastam, hogy ezen adatokért – mármint a többiekéért – nem vállal felelősséget, és azt szintén olvastam öntől, hogy nem is tartja őket megbízhatónak, mert erősen függnek a megrendelőiktől, azaz politikailag megkérdőjelezhetőek. Ettől még az ön összesítéséből kikerekedik egy hiteles kép? 

– A közvélemény-kutatók adatait az hitelesíti – már amelyikét –, hogy a cégük tekintélyét, szavahihetőségét viszik vásárra a publikációikkal, és megadnak néhány technikai adatot a kutatásukról (mikor, milyen módszerrel, mekkora mintát kérdeztek meg). Én a személyes hitelemet viszem vásárra, plusz pontosan és részletesen megmutatom, hogy az összegzéseimben használt módszerekkel, milyen pontosan lehetett előre jelezni a közelmúlt választási eredményeit, és hogy 30 éves szakmai pályafutásom során, mennyi kutatást végeztem, milyen tudományos publikációim vannak a témában, ezeknek milyen a nemzetközi idézettsége. 

– Tudom, hogy ez egy nehéz mesterség…

– Így igaz, és éppen ezért, észnél kell lenni az adatok értelmezésénél. Különösen akkor – és nem pusztán Magyarországon –, amikor a megrendelők sok esetben politikai pártok – vagy közvetve, vagy közvetlenül. 

– Az ember azt gondolná, hogy csak egy közvélemény van. Ehhez képest nagyon is eltérőek a különböző intézetek mérési adatai. Ez számomra meglehetősen abszurd. Viszont felvetődik a kérdés: van-e egyáltalán, a választásokon kívül, hiteles számítás? 

– Egy közvélemény van, persze. Marsból is egy van, de a megfigyelések különbözőek. A műszerektől is függ, hogy mit látunk, milyen felbontásban. Ha szabad szemmel nézek rá, akkor hol vörösnek tűnik, hol sárgának. A közvélemény-kutatásoknál is hasonló okok miatt olvashatunk különböző eredményeket– mások az eszközök, a célok, a kérdések. Ha például a kormányoldal intézeteinek weboldalaira ránéz, ott sokkal inkább talál majd propaganda szövegeket. De az eredmények is ott vannak; a Századvégnél ritkábban, a Nézőpontnál viszonylag rendszeresen. És persze a közölt adatokkal kapcsolatban időnként felmerülnek kételyek – és ez előfordul az ellenzéki pártok által megrendelt közvélemény-kutatásoknál is –, hogy vajon a közlemény elmond-e mindent arról, hogy pontosan miként tették fel a kérdést. Mert az nem mindegy, elsősorban azért, mert az alapján tudhatjuk meg, hogy miként is lehet azokat a kérdéseket értelmezni. Mondok egy egyszerű példát: az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb kérdése az volt, és továbbra is az, hogy ha együtt indul a hat ellenzéki párt, akkor többen morzsolódnak-e le az egyes pártok szavazói közül, mint amennyi plusz szavazót behoz a közös lista felhajtó ereje. Egyértelműen más választ kapunk erre a kérdésre, ha azt jelentősen eltérően fogalmazzuk meg. Ennek objektív oka is van, mégpedig az, hogy ennek a közös listának még nincs neve, vezetője. Ha ugyanis úgy írom le a válaszadónak, hogy a Gyurcsány Ferenc gondnoksága alatt álló pártok közös listája, akkor más emberek számára lesz vonzó, mintha felsorolom a hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevét, és elmagyarázom, hogy ezek összefogtak, és nekik van egy listájuk. Márpedig, ha nincs benne a közleményben, hogy a kérdést miként tették fel, akkor azt sem tudhatjuk, hogy a közölt eredmény jó, vagy rossz. 

– Ön látja, hogy milyen kérdéseket tesznek fel ?

– Én összegyűjtök minden sajtónyilvános információt, és ezen felül is próbálok plusz ismeretekhez jutni, hiszen lényegében mindenkit ismerek, aki Magyarországon közvélemény-kutatással foglalkozik. Igyekszem tehát elvégezni azt azt – ha úgy tetszik – újságírói munkát, amit sem az olvasó, sem a sajtó nem tud elvégezni. 

– Ön tehát, ha fogalmazhatok így, némiképp a közvélemény-kutatók fölött lebeg. Elfogadják-e az ön ítéletét – már csak azért is, mert sokszor elég erős kritikával fogadja a méréseiket. 

– Azt látom, hogy minden intézetben követik a posztjaimat. A legutóbb például a Nézőpont Intézet részben az én kritikámra hivatkozva jelentette be, hogy újra elkezdik adataik rendszeres publikálását. Az is fontos, hogy én tényleg teljesen független vagyok, nem kapok megrendelést sem újságoktól, sem politikai pártoktól. Nekem tehát nem fűződik egzisztenciális érdekem ahhoz, hogy milyen adatokat közlök a nyilvánossággal. Egyforma távolságot tartok mindenkitől, ezért, gondolom, meg lehet bízni a számításaimban. A választási kalauzom, a Vox Populi, a címlapján közli, hogy nekem van egy ellenzéki és aktivista múltam, sőt, jelenem, tehát nem arról van szó, hogy nekem ne lenne egy leírható, behatárolható politikai ízlésem, de ezt nem titkolom, és nem vagyok egyik vagy másik pártnak a drukkere, amit nyilvánvalóvá is teszek a munkám során. Az ellenzéknek is az az érdeke, hogy realisztikus képet kapjon, és ne csapja be önmagát. 

– Mostantól a Vox Populi közölni fogja a szintetizált eredményeket. Ezek a szintetizált eredmények lesznek a leghitelesebbek? 

– Nem a hiteles szót használnám, mert hogy az legyen, azért nekem meg kell dolgoznom. Próbálom majd elmagyarázni, pontosabb előrejelzést kapunk akkor, ha közös nevezőre hozzuk az adatokat, majd átlagoljuk őket. A közös nevező azt jelenti, hogy félreteszem a szalagcímeket, a politikai magyarázó részeket, és csak magukra a számokra koncentrálok. Azokat kidobálom, amelyekről úgy érzem, nem tudunk eleget, például: hogyan tették fel a kérdést, vagy milyen technológia áll mögötte, vagy maga a technológia még alkalmatlan arra, hogy abból országos eredményre jussunk. Megvizsgáltam a módszeremet a 2018-as, majd a 2019-es választás eredményeinél, illetve a közvélemény-kutatási adatok esetében, és megdöbbentően a végeredményhez közeli adatokat kaptam. Sőt, elmondható ez az önkormányzati választások esetéről is. 

– Kicsit profanizálva mondhatom úgy is, hogy önnél, mint egy műkorcsolya verseny pontozásánál, kiesik a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszám, és úgy jön ki a végső eredmény?

– Nem esik ki; nem az alapján döntöm el, hogy használok-e egy adatot, hogy az honnan jön. A már említett 15 százalékos ellenzéki vezetésről szóló beszámolót sem azért dobom ki, mert hihetetlen, hanem mert az a technológia, amivel ezt kiszámolták, szerintem még nem megfelelő. A korcsolyánál egy szubjektív értékelést ad a pontozó, nem kell elmagyaráznia, hogy miért adott annyit. Itt többről van szó: szükség van a magyarázatra, a módszerek, a szempontok ismeretére. 

– A mostani adatok mennyire rímelhetnek a majdani végeredményre? Másként: a mostani számításokból lehet-e extrapolálni a majdani tényleges választási eredményre?

– Egy parlamentáris rendszerben jobban lehet extrapolálni, mint egy elnöki rendszerben. Egy elnöki rendszerben ugyanis még ennyi idővel a választás előtt nem is ismerjük, hogy ki lesz a kihívó. Természetesen nálunk is van bizonytalanság, hisz' nem tudjuk, ki fogja vezetni az ellenzéki listát, még nem tudjuk az összefogás nevét, és azt sem, hogy milyen más pártok csatlakoznak majd hozzájuk. Nem tudjuk azt sem, hogy az előválasztások hogy fognak lezajlani, nem ismerjük a programot, tehát itt most csaknem annyi bizonytalanság van, mint egy amerikai választásnál. Ebből persze az is következik, hogy egy-másfél évvel a választások előtt nem sokra lehet menni a jóslatokkal. 2018 előtt másfél évvel az már látszott, hogy a Fidesznek kétharmada lesz, méghozzá erőteljesebb kétharmada, mint ami ténylegesen lett, 2014 előtt másfél évvel viszont reálisnak tűnt még az ellenzéki győzelem is – a szavazatarányt tekintve. Ezzel csak azt akarom illusztrálni, hogy nagyokat tudnak változni a dolgok a kutatások pillanatnyi eredményeihez képest egy év alatt. Ez most is így van. Az emberek hozzáállása ahhoz, hogy Fidesz, vagy ellenzék, most nagyon erősen rögzült már, ez jelentős eltérés a korábbiakhoz viszonyítva. Ebben az értelemben tehát kisebb a mozgástér, más szempontból viszont van jelentős mozgástér, mert még elég képlékeny annak ismerete, hogy mit is jelent az ellenzék ajánlata. 

– De a mostani állapot mit mutat – az ön elemzése alapján?

– A legfrissebb adatok, amelyek a héten jelentek meg, azt mutatják, hogy decemberhez képest nincsenek jelentős változások, sőt, talán semmilyenek sincsenek. Kicsit hosszabb távon föl-le mennek az esélyek, mintha egy libikókán ülnénk. Jelenleg egy néhány hónapos ellenzéki erősödés végén vagyunk; az ilyen trendek ki szoktak fulladni néhány hónap alatt. Az ellenzéket a járványhelyzet kormánykezelésével szembeni elégedetlenség különböző vonulatai, illetve az összefogás mozgósító hírei kicsit feljebb vitték a népszerűségben. Ez a négy-öt százalékos elmozdulás óriásinak számít az esélyek szempontjából. Azt például, hogy az ellenzék beérte a Fideszt, bár a várható mandátumarányt tekintve még talán vezet a kormánypárt, mégpedig a választókerületek számára kedvező határai miatt. A szavazatokban talán egy-két százalékkal vezet az ellenzék – a belföldi szavaztok alapján. Ezt csak azért említem, mert a határon túli levélszavazatok nem nagyon fogják befolyásolni a végeredményt, legfeljebb két mandátumot jelenthetnek, ezért aztán ezekkel nem is nagyon érdemes foglalkozni, még akkor sem, ha amúgy igazságtalan, hogy a Németországban vagy Angliában dolgozó magyarok nem szavazhatnak levélben, és hogy sok kérdőjel van a levélszavazás lebonyolítása körül is. Szóval, vagy hogy folyamatosan adja fel a magas labdákat. Négy-öt százalék elmozdulás, hangsúlyozom, nagyon sok, de belefér a hátralévő időbe, kiváltképp, ha olyan sok lehetőség áll valaki előtt, mint az ellenzék előtt. Utalok itt az előválasztásokra, hogy az embereknek mekkora élmény jelent majd, hogy lehetőségük volt a jelöltek kiválasztásában, hogy az valóban egy nyitott, és nem kirekesztő folyamat volt. A rendszerben tehát benne van a négy-öt százalék, amire viszont nagy szüksége van az ellenzéknek ahhoz, hogy minimális parlamenti többséghez jusson. Ahhoz, hogy kétharmados ellenzéki siker legyen, olyan földindulás kellene, amilyenre 1993-94 óta nem volt példa.