Tompos Márton lett a Momentum új elnöke – három szavazattal győzte le Fekete Győr Andrást

HírKlikk 2024. július 7. 17:45 2024. júl. 7. 17:45

A Momentum Mozgalom vasárnap délután jelentette be, hogy Tompos Márton lett a párt új elnöke. A Népszava értesülései szerint mindössze három szavazat döntött a két jelölt között: 103-an voksoltak Tomposra, százan pedig Fekete-Győrre.

Donáth Anna, a párt elnöke június 10-én jelentette be lemondását, miután kudarcnak értékelte a Momentum szereplését az európai parlamenti választáson.

A tisztújításon Tompos Márton mellett Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke indult a vezető posztért. Az új elnök közösségi oldalán elmondta:

„A Momentum elnökeként annyit ígérhetek: kevesebb beszéd, több cselekvés. A szabadelvű és cselekvő politika képviselői ott lesznek, amikor leváltjuk ezt a rendszert. A Momentumnak ezen az úton kell tovább haladnia” – írta közösségi oldalán Tompos a döntés után. 

Beszédében három dolgot ígért:

Nem akarom feltalálni a spanyolviaszt.

Szolgáltató pártot fogunk építeni.

Tanulunk a hibákból és a sikerekből.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom