Tóth Bertalan: a Fidesz-kormány gyűlölködése emberek százainak életét sodorja veszélybe

HírKlikk 2025. október 1. 13:30 2025. okt. 1. 13:30

Miből lehet a szívük azoknak a kormányzati mamelukoknak, akik a tél beállta előtt akarnak bezáratni hajléktalanokat segítő helyeket? Teszik mindezt csak azért, mert a „Fűtött Utca” és „Oltalom Hajléktalanok Központja” intézményeket a hatalom által gyűlölt Iványi Gábor vezetése alatt álló Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) működteti – írja közösségi oldalán az MSZP frakcióvezetője.

Tóth Bertalan emlékeztet: a Fővárosi Kormányhivatal hatósági eljárást indított, hogy a MET fenntartásában működő intézményeket 60 napon belül zárják be, mert szerintük nem sikerült elegendő új ágymatracot beszerezniük, és az egyes szárnyakat is ki kellett volna festeni.

Tudni kell, hogy ezek az intézmények tisztálkodási lehetőséget, ruhát, folyamatos orvosi ellátást és napi többszöri ingyenes étkezést biztosítanak az otthontalanok számára. A mentőszolgálat is gyakran ide küldi a máshová nem befogadható hajléktalanokat. Emellett krónikus betegséggel, végtaghiánnyal élő, önellátásra képtelen embereket is fogadnak egész évben, napi 24 órában, sőt, hospice jellegű ellátást is nyújtanak.

„Ám a Kormányhivatal mindezt megszüntetné, és a fagyos utcákra száműzne több száz elesett, beteg embert pár matrac és néhány fal lefestésének elmaradása miatt” – hívja fel a figyelmet az MSZP politikusa.

Tennék mindezt úgy – hívja fel a figyelmet Tóth Bertalan –, hogy az elmúlt időszakban évente 3-4 hatósági vizsgálat is volt az érintett intézményekben, és eddig egyszer sem találtak okot a megszüntetésre. Azok a fejlesztések, amiket a Kormányhivatal most számon kér, korlátozottan, de a MET anyagi lehetőségeihez mérten folyamatosan zajlanak. A fejlesztésekre pedig épp azért nincs elég pénz, mert a kormányzat megvonta a fenntartótól az egyházi státuszt, a közfeladatok ellátására vonatkozó szerződést pedig elmulasztotta megkötni.

Tavaly 189-en haltak meg fagyhalál, illetve kihűlés következtében. 2023-ban összesen 247 ember vesztette életét a nagy hideg miatt. „Ezt a helyzetet akarja a Fidesz-kormány súlyosbítani? Emberek életét veszélyeztetni, a szenvedéseiket növelni? Mert könnyen előfordulhat, hogy a tél küszöbén több százan maradnak fedél nélkül, mivel ekkora létszámot a fővárosi intézmények nem tudnak befogadni” – írja az MSZP frakcióvezetője.

Mindezek miatt Tóth Bertalan a következő kérdésekkel fordult Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterhez: mi változott a legutóbbi hatósági ellenőrzések óta, hogy most hirtelen okot találtak ezeknek a helyeknek a megszüntetésére, és van-e a kormánynak terve a kialakult helyzet megoldására, ha a hiányzó matracok és elmulasztott festések miatt visszavonják az intézmények működési engedélyét? Hol helyeznek el a tél küszöbén több száz fedél nélkül maradt embert? Nem gondolják, hogy inkább támogatni kellene a legelesettebbeket segítő intézményeket, mint ellehetetleníteni a működésüket?