Tóth Bertalan: az MSZP legfontosabb célja a 2022-es kormányváltás

HírKlikk 2021. október 11. 14:21 2021. okt. 11. 14:21

Az MSZP legfontosabb célja a 2022-es kormányváltás, ezért aktivistái a második fordulóban is ott vannak az előválasztási sátrakban, Villányi úti központjukban segítik az online szavazást, és a finanszírozásban is részt vesznek – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Spirit FM műsorában hétfőn.

„A végén, bárki lesz a miniszterelnök-jelölt, a hat pártnak és a miniszterelnök-jelöltnek kell együttműködni. A szocialista párt pedig, bárki nyeri, ezt meg fogja tenni, hiszen a legfontosabb célunk a 2022-es kormányváltás” – indokolta az MSZP elnökségének azt a döntését, hogy a párt semleges lesz a második fordulóban.

Elárulta: személyes döntését meghozta és el is fog menni szavazni, de a párt társelnökeként nem fedi fel, kire. Számára is, mint másoknak, „a legfontosabb az, hogy kiben látja azt, hogy ’22-ben ez a hatpárti együttműködés sikeres tud lenni” – mondta.

De ha a párt politikusai elmondják személyes prioritásukat, „azzal sincs semmi gond”, ez a véleménynyilvánítás lényege – fejtette ki meggyőződését.

„Sok politikus, helyi szervezet úgy gondolja, hogy Dobrev Klára lenne alkalmasabb, a másik része pedig azt gondolja, hogy Márki-Zay Péter egy olyan új politikai vonulatot hozna be (...) a jövő évi választásokra, ami nagyobb esélyt jelentene a kormányváltásra. Ezért a legbölcsebb döntést hozta az elnökség azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Szocialista Párt pártként a győztest fogja támogatni” – fejtette ki.

Elmondta: „persze” kampány, küzdelem és viták vannak, „ez teljesen jó. Mi találtuk ki az előválasztást, ami kiválóan működik”: nagyon sokan szavaztak az előválasztás második fordulójának első napján, vasárnap, „tehát nem lankadt a választók döntésbefolyásolási kedve, én ennek nagyon-nagyon örülök”.

Az előválasztást a demokrácia magyarországi újjászületésének nevezte, ebben „azért az MSZP-nek oroszlánrésze volt és meg tudtuk csinálni; motorja az MSZP ennek (...) most, a 2. fordulóban is”.

Arra a kérdésre, hogy mit lépnek a Fidesz esetleges kísérleteire az előválasztás befolyásolására, azt felelte: „a Fideszről mindent el tudok képzelni”, de az MSZP aktivistái föl vannak készítve, mire kell odafigyelni, hogy a folyamat ne a Fidesz akarata szerint alakuljon.

„Az első fordulóban ez sikerült, és biztos vagyok benne, hogy a második fordulóban is sikerülni fog” – jelentette ki.

Karácsony Gergely visszalépését úgy kommentálta: a döntés előtt sokat beszélgettek, ez „nézőpont kérdése, hogy egyeztetés, nem egyeztetés”; Karácsony meghozta döntését, ezt az MSZP tudomásul vette és tiszteletben tartja, bár elmondták neki, hogy „nem értünk vele egyet, de tudomásul vettük”.