Tóth Bertalan kíváncsi Matolcsy György álláspontjára a „Küklopsz-kritika" kapcsán

HírKlikk 2024. augusztus 26. 15:15 2024. aug. 26. 15:15

Tavaly Varga Mihály pénzügyminiszterrel volt folyamatos pengeváltásban, most pedig Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kritizálta azért, mert, mint mondta, az MNB „Küklopsz-üzemmódban” működik, semmi másra nem figyelnek, csak az inflációs céljukra – írta Facebook-posztjában Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője.

Nagy Márton hosszan sorolta aztán a problémákat, többek között, hogy a jegybank nem támogatja kellő mértékben a kormány növekedési céljainak az elérését, nincs például célzott hitelösztönző programja – emlékeztet a szocialista politikus, aki kifejezte sajnálatát is Matolcsy György felé, mert úgy látszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvileg független elnökével, az Orbán-kormány minden gazdaságért felelős minisztere összeakasztja a bajuszt. „Tavaly Varga Mihály pénzügyminiszterrel volt folyamatos pengeváltásban, most pedig Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kritizálta azért, mert, mint mondta, az MNB „Küklopsz-üzemmódban” működik, semmi másra nem figyelnek, csak az inflációs céljukra.”

Tóth Bertalan szerint Nagy Márton kifogásolta azt is, hogy a jegybank nem támogatja kellő mértékben a kormány növekedési céljainak az elérését, nincs például célzott hitelösztönző programja.

„Tény: a kormány a közelébe sem került a saját növekedési céljainak. Való igaz: szinte minden hónapban kénytelen kisebb-nagyobb újratervezést végrehajtani, mert a tervezett GDP-növekedés üteme egyre csökken, a költségvetési hiány drámaian, soha nem látott mértékre nőtt, a beruházások volumene viszont drámai mélységekbe zuhant. Mindezzel kapcsolatban Nagy Márton persze a saját, illetve a kormány felelősségéről egy fél szót sem ejtett.”

A szocialista politikus úgy vélte, mivel Matolcsy jegybankelnököt felelősként nevezte meg a nemzetgazdasági miniszter, ezért megilleti az MNB elnökét a lehetőség, hogy kifejtse a jegybank álláspontját a nemzeti bank pénzpolitikájáról, illetve a kormány mozgásteréről.

„Ezért megkérdeztem:

   1. Küklopsz-üzemmódban működik-e a jegybank? Van-e lehetősége az MNB-nek célzott hitelösztönző programok indítására?

   2. A Költségvetési Tanács tagjaként mi a véleménye arról, hogy a kormány képtelen mind megtervezni, mind tartani a Tanács és az Országgyűlés által elfogadott költségvetést? Mi az álláspontja arról, hogy egyes állami beruházásokat ismételten el kellett halasztani, immáron 2027-ig?

   3. Ön szerint mit kellene tennie a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a gazdasági problémák kezelése érdekében?”

– írta bejegyzésében Tóth Bertalan.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom