Tóth Bertalan: valódi befektetést akarunk a jövőbe

HírKlikk 2020. június 2. 18:34 2020. jún. 2. 18:34

Hogyan lehetséges, hogy békés demonstrálókat többszázezer forinttal brutálisan megbüntetnek, ám nyílt, rasszista tüntetést nem oszlatnak fel, és a rendőrök tulajdonképpen végignézik annak lebonyolítását? – tette fel a kérdést parlamenti napirend előtti felszólalásában Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.

A politikus bírálta a kormányt, amiért az az elmúlt évben a nemzetet megosztó politikát folytatott, és a gyűlöletpolitikát okolta azért, hogy „immár sokadszorra meggyalázták a Roma Holokauszt Emlékművet és az egyik képviselőtársukkal kapcsolatban is gyalázkodó mondatot írtak föl rá. Tulajdonképpen ez a gyűlöletpolitika az, amely odavezetett, hogy ma rasszista tüntetések lehetnek fővárosunkban”.

„A Magyar Szocialista Párt tiltakozik a rasszista megnyilvánulásokkal szemben, tiltakozik a gyalázkodó feliratokkal szemben és tiltakozik azzal a kormánypolitikával szemben is, amely csendben, támogatóként lép fel, vagy akár szítja ezeket a rasszista felszólalásokat, rasszista megmozdulásokat” – jelentette ki Tóth, hozzátéve, hogy pártja visszautasít minden rasszista megnyilvánulást, és kiáll Bangóné Borbély Ildikó mellett.

Felszólalásában a szocialisták elnöke rámutatott arra, hogy a Fidesz helyzetbe hozza saját kiváltságos elitjét, miközben a társadalom többségének elengedi a kezét: „500 ezer gyermek éhezik az országban, 3 millióan élnek létminimum alatt, több százezer nyugdíjas szegénységben él, közel 400 ezer munkahely szűnt meg és még nem is beszéltünk arról a közel százezer kisvállalkozásról, amelynek egyik napról a másikra megszűnt az árbevétele”.

Tóth Bertalan úgy véli, hogy az újjáépítés az egyetlen útja a nemzeti összetartozásnak.

A politikus szerint, újjá kell építeni a szociális ellátórendszert, az egészségügyi ellátórendszert, az oktatási rendszert, de „amíg propagandaminisztérium van és egészségügyi minisztérium nincs, addig erre nincs esély”, ahogy addig sincs, amíg a kormány nem a szociális dolgozók juttatásait részesíti előnyben a propagandára költött összegek helyett, és amíg a kormány nem a járvány miatt munkájukat vesztett embereket védi meg. Hasonló párhuzamokat állított a bankok támogatása és az önkormányzatok elleni támadások, valamint „a miniszterelnök családi szállodáinak családi házak helyetti felújítása” között.