Tóth Tünde: szakszervezetek nélkül nem lesz érdemi változás

Ahhoz, hogy megismerjük, kérem, mondjon néhány ön által is fontosnak tartott dolgot önmagáról!

Kőbányán dolgoztam a Harmat Általános Iskolában fizika szakos tanárként. Még egy pár hónapig – decemberig – 29 éves vagyok, és jó néhány éve Budapesten élek. Egyébként Szegeden születtem, a családom nagy része még mindig ott él. Nekem még nincs saját gyermekem, legalább az ő oktatása miatt még nem kell aggódnom.

Fizikatanárként – manapság ritka, mint a fehér holló –, mit tapasztalt a szaktárgya oktatásával kapcsolatban?

Nekem a fizika nagy szerelmem, eredetileg fizikusként indultam, fizikusi végzettségem is van. Utána végeztem el a tanárképzést, és a gyakorlat, amikor először kerültem gyerekek közé, annyira megfogott, hogy utána nem tudtam nemet mondani az iskolának és a tanításnak. Fizikát tanító tanárként személyes tapasztalatom az – persze, ez iskolánként változó lehet –, hogy a szertárak többsége nem felel meg a XXI. századi követelményeknek. Gondolom, nemcsak a fizikánál, hanem az összes többi szakos tárgynál azon múlik a kísérletek, demonstrációk sikere, hogy a pedagógus mennyire kreatív, és hogyan tudja ezt egyszerű házi eszközökből megoldani. Nem mindig lehet támaszkodni egy szertár felszereltségére. 

Ön szerint miért jelentkeznek olyan kevesen fizikatanári szakra?

Mert ez egy versenyképes végzettség. Ha én nem szerettem volna ennyire a diákjaimat, a tanítást, az iskolai közeget, akkor elképzelhető, hogy könnyen el tudtam volna helyezkedni más területen, ami ráadásul még jobban is fizet. Ám számomra nem a fizetés volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy olyan dologgal foglalkozzak, ami minden nap kihívást jelent, ahol használnom kell az ötleteimet, a kreativitásomat, ahol folyamatosan rá vagyok kényszerítve arra, hogy új és új projekteken dolgozzam, újabb és újabb módszereket találjak ki. Ha összehasonlítjuk a tanítást a kutatással, akkor a tanításnál azonnal jelentkeznek a visszajelzések, a sikerek és a kudarcok is, gyorsan lehet rájuk reagálni, míg a kutatás területén előfordulhat, hogy az első eredmény csak hosszú évek kemény munkája árán születik meg. Szerintem a pedagógusi és a kutatói pályához más-más attitűd szükséges. Van, aki a kutatásban érzi magát jobban, nekem viszont szükségem volt a folyamatos visszajelzésekre. 

Mint fiatal pedagógus – ami manapság szintén ritka, mint a fehér holló –, mit tapasztalt az oktatás világában? 

Én 2019-2020-as tanévben kezdtem el tanítani, ami a Covid miatt egy váratlan fordulatokkal teli év volt. Természetesen ott voltak a mindennapi kihívások, az adminisztrációs terhek, amelyek sokszor a szakmai munkától vették el az időt. Aztán magam is megtapasztaltam, hogy a kormány először azt hangoztatta, Magyarországon nem lesz iskolabezárás, majd péntek éjszaka a kormányfő egyszer csak bejelentette, hogy hétfőtől már nem mennek a diákok iskolába. Ez olyan váratlan helyzet és nagy kihívás volt, amivel nekem is szembe kellett néznem, ráadásul kezdő pedagógusként. Az első tanév munkavállalóként megélt tapasztalata alapján döntöttem el, hogy az első adandó alkalommal belépek a szakszervezetbe. 

Tehát így került kapcsolatba a szakszervezettel? 

A Harmat Általános Iskolában az alapszervezeti titkár (Turcsányi Ildikó) nem szokta rögtön „letámadni” a kollégákat, hanem egy kicsit vár, hogy „akklimatizálódhassanak”.  Viszont én – őt megelőzve – már 2020 szeptemberében megkerestem, és megkérdeztem tőle, hol tudok belépni a Pedagógusok Szakszervezetébe. Az előző egy év tapasztalata ugyanis arra ébresztett rá, hogy ha a munkakörülményeimben és az oktatásban is érdemi változást szeretnék elérni, a diákjaim helyzetén is szeretnék javítani, ezt leghatékonyabban és igazán eredményesen akkor tehetem meg, ha belépek a szakszervezetbe, és igyekszem annak minél aktívabb tagja lenni.

A kollégák mit szóltak ahhoz, hogy ennyire elkötelezett tagja akart lenni a szakszervezetnek?

A Harmat iskolában nagyon jó alapszervezet van, a kollégák többsége szakszervezeti tag és az alapszervezet is aktív. Egyértelműen támogatták, hogy én is belépjek, részt vegyek a szakszervezeti munkában. Egyébként azt, hogy mi történik az oktatás területén, már az első tanévem alatt is folyamatosan követtem, a PSZ vezetőit már akkor is nagyon sokszor hallottam kiállni szakmai ügyek mellett. Ez is afelé terelt, hogy belépjek a szervezetbe, mert én is részese akartam lenni annak a fontos szakmai munkának, amelyet érdekvédőként végeznek. Én is bele akartam tenni ebbe a tudásomat és a saját erőmet.

Hogyan lett alelnök?

Több megyei szervezet jelölt erre a tisztségre.

Honnan ismerték?

Attól kezdve, hogy beléptem a szakszervezetbe, igyekeztem aktív tagja is lenni. Már a legelejétől csatlakoztam a PSZ ifjúsági tagozatához, ott is igyekeztem kivenni részemet a munkából. Illetve részt vettem a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) a szakszervezeti tisztségviselők számára szervezett képzésein is. Ezek a képzések voltak azok, amelyek egyre beljebb és beljebb rántottak a szakszervezeti munkába. Helyi akciókban is részt vettem, például sztrájkbizottsági tag voltam az intézményemben, a helyi sztrájkot igyekeztem összefogni. A kerületi akciókban is aktív voltam, egy kőbányai tüntetésnek ’22 novemberében én voltam az egyik fő szervezője. Csatlakoztam a „Zebraszerda” akcióhoz is, a tanév második felében pár kollégával minden szerdát azzal kezdtünk, hogy kiálltunk egy zebrára, felhívni a szülők, járókelők figyelmét az oktatás problémáira. Az országos akciókba is igyekeztem bekapcsolódni, például részt vettem az idei januári „Tudásmeneten” is. Gyöngyösön csatlakoztam és három napig meneteltem együtt Totyik Tamással és Gosztonyi Gáborral, valamint a többi résztvevővel. Jó kis erőpróba volt.

Meglepte, hogy a PSZ 2023. május 20-i tisztújító kongresszusán Totyik Tamás elnök és Gosztonyi Gábor alelnök mellé megválasztották másik alelnöknek?

Mivel több jelölést kaptam, bíztam benne, hogy megválasztanak. A kongresszusi küldöttek – hiszen a PSZ-ben a kongresszus a legfőbb döntéshozó testület – végül megszavaztak a tisztségre. Nagyon jólesett, hogy ekkora támogatást kaptam. Négy évig tanítottam, és azért legyünk őszinték, a szakszervezeti berkeken belül nagyon fiatalnak számítok. Ezért igen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy lehetőséget kaptam a PSZ elnökségében a bizonyításra. 

Alelnökként mi lesz a feladata?

Beszélek angolul, így a nemzetközi kapcsolatokért is én leszek a felelős. Illetve szeretnénk majd elindítani egy képzési programot, hogy segítsünk az oktatásban dolgozóknak tudatos munkavállalóvá válni – ebben nekem is nagy szerepem lesz.

A kormány elég furcsa módon viszonyul a szakszervezetekhez. Először is a státusztörvényhez benyújtott módosító csomagba bekerült egy olyan javaslat, amely szerint a kormány a jövőben csak azokat a szakszervezeteket tekintené reprezentatívnak és törvényes tárgyalópartnernek az oktatási szférában, amelyek taglétszáma lefedi a teljes foglalkoztatotti kör minimum tíz százalékát…

Az új státusztörvényben tíz százalékos szervezettséget vár el a kormány, ha ez nincs meg, akkor a legnagyobb taglétszámú szakszervezettel tárgyalhat. Ezt teljesen elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Szakszervezete, hiszen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közös sztrájkbizottságunk van, és a két szakszervezet folyamatosan közösen áll ki a pedagógusok, az oktatásban dolgozók jogaiért. A munkakörülmények javítását mind a két szakszervezet ugyanúgy célul tűzte ki, és együttműködve vettünk részt a tárgyalásokon is. Az pedig, hogy bármelyik szakszervezetet is – és itt nemcsak a PSZ-ről és a PDSZ-ről van szó, hanem a többi oktatási szakszervezetről, például a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetéről is – kizárják az egyeztetésből, számunkra abszolút elfogadhatatlan.

Ráadásul azt is mondja a törvény, hogy az érdekképviseleti egyeztetésre kötelezett köznevelési-szakmai javaslatot a Nemzeti Pedagógus Karral, a foglalkoztatott munkaügyi és szociális érdekeit érintő javaslatot a szakszervezettel egyezteti…

Igen, de az a fő kérdés, hol lesznek meghúzva a határok? Ki és mi alapján dönti majd el, hogy melyik kérdéskör tartozik a pedagóguskarhoz és melyik a szakszervezethez. Az egyelőre számunkra is homályos, hogy a gyakorlatban hogyan tartja ezt kivitelezhetőnek a kormány. Ráadásul szakmailag sem tartjuk indokoltnak a kormány ezen törekvését.

Elmondták már, nem is egyszer, hogy sztrájkról, béremelésről a szakszervezet tárgyalhat, a szakmai részhez nincs köze…

Azért úgy gondolom, hogy a szakszervezetek, köztük a PSZ is bizonyította az elmúlt években, hogy szakmai kérdésekben is épp úgy felkészült, mint az érdekvédelemben. Úgyhogy én egyáltalán nem tartom korrektnek ezt a törvénybe bekerült módosítót. 

Az IDEA Intézet július 13-án egy kutatást tett közzé, amelyben egyebek között azt írták: „a társadalom 51 százaléka úgy látja, a középiskolai oktatás rendkívül nehéz helyzetben van, a tiltakozások teljesen jogosak, ugyanakkor a demonstrációk és a tiltakozások aktuálpolitikai célokat szolgálnak, egyes pártok és politikusok aktuálpolitikai célokra használják fel a tanárok és diákok elégedetlenségét”. Ön – aki már jónéhány demonstrációban részt vett – hogyan látja, ez mennyire igaz? Tapasztalt ilyesmit akár pártok, akár politikusok részéről?

Én ezt személyesen nem tapasztaltam. A szakszervezet mindig szakmai alapon küzd az oktatás minőségének javításáért, legfőképp egy valódi oktatási reformért. Pártpolitikától függetlenül. Az nem is dolga egy szakszervezetnek, nem is tesszük. Szakmai elvek mentén próbálunk változást elérni.

A szakszervezeti munkában mit tart a legfontosabbnak?

Nagyon nagyra értékelem azt a szakmaiságot, amelyet a PSZ folyamatosan és következetesen képvisel. Másrészt azt a biztonságot is, amelyet a szakszervezet nyújt a munkavállalóknak. Igyekszik elérni azt, hogy az oktatásban dolgozók biztonságban legyenek, bérük emelkedjen, munkakörülményeik javuljanak. Nem utolsó sorban a szakszervezetnek közösségformáló ereje is van, amire igen nagy szüksége van a társadalomnak.

A pedagógusok nagy része mégis úgy érzi, és azt mondja, hogy ez nem így van, a szakszervezetbe nem érdemes belépni, úgysem ér el semmit. 

Sajnos az elmúlt években a kormánykommunikáció igyekezett lejáratni a szakszervezeteket, megpróbálta az érdekvédelmi képviseletet hitelteleníteni a munkavállalók körében. Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy segítsünk tájékozódni a kollégáknak, és továbbra is bizalommal fordulhassanak hozzánk. Igyekszünk minél több emberhez személyesen is eljutni, hogy meggyőzzük őket: a szakszervezetekre nagy szükség van, ha érdemi változásokat szeretnénk elérni. Totyik Tamástól és Gosztonyi Gábortól is többször elhangzott, és a Tudásmenetnek is az volt az egyik tapasztalata, hogy a kollégáink jelentős része – főleg a vidékiekre gondolok – fél, illetve utóbbiak röghöz is vannak kötve. Sokan félnek véleményt nyilvánítani, ezt pedig némely munkáltató ki is használja. Én annyit tudok ígérni, hogy ebben az öt évre szóló ciklusban, amelyre megválasztottak, azért fogok dolgozni, hogy mindenkinek segítsek tudatos munkavállalóvá válni.