Totyik Tamás: a kormány visszahozná a Horthy-korszak társadalmát

Két napos nemzetközi konferencia zajlott Budapesten a héten. Kik voltak a résztvevők, és miről szólt? 

Az oktatásban érintett munkaadók és munkavállalók két szervezete, az Európai Oktatási Szakszervezetek Bizottsága (ETUCE) és az Európai Oktatási Munkaadók Szövetsége (EFEE) projektje keretében került sor erre a tanácskozásra. Az európai országokból érkező résztvevőkkel azt beszéltük meg, hogyan jelenik meg az oktatásban az innováció, ezzel kapcsolatban milyen problémákat lehet észlelni. Arról is beszéltünk, hogyan lehet innovatívabbá tenni a közoktatást egész Európában. Európa ugyanis négy nagy kihívással szembesül. Az egyik, hogy a világ gazdasági versenyében a harmadik helyre szorult, a távol-keleti országok szorították le a második helyről. Az USA és Kína mellett teljesen háttérbe szorult, és mind a gazdasági, mind az oktatási innovációban teljesen lemaradt. A másik sokként megélt kihívás, hogy az európai országokban visszaestek a PISA-eredmények, amire az egyes országok most keresik a választ.    

Hogyan?

A svédek például visszavonják a digitális tankönyveket, a lengyeleknél nagy ívű oktatási reformba kezdett a Tusk-kormány, a szakszervezetekkel egyeztetve. Ezek az útkeresések megindultak már. Ennek a kiútkeresésnek egy sajátságos változata Setényi Jánosnak, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézete igazgatójának és Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának elképzelése, miszerint konzervatív fordulatra van szükség. Ők úgy gondolják, hogy a régi, poroszos oktatáshoz kell visszatérni. Setényi és Orbán a kompetencia-alapú oktatást kudarcnak tekinti. 

Milyen kihívással kell még szembenéznie Európának az oktatásban? 

A Covid-járvány alatt kiderült, hogy a digitális oktatást sem nevezhetjük sikertörténetnek és ezt újra kell gondolni. A negyedik sokk, hogy most már megjelent a mesterséges intelligencia (MI), és az ezzel generált kihívásra is valamilyen választ kell adni. A magyar kormány válasza az MI-t nem létezőnek tekinti a közoktatásban. Nem is foglalkozik vele, még csak nem is beszél róla, pedig ezen a téren 2023-ban akkora fejlődés következett be, mint az előző tíz évben összesen. Vagyis hihetetlen nagy robbanás történt, és ennek az elemei az oktatásban is megjelentek. Arra kellene gondolni többek között, hogy a mesterséges intelligencia segítségével tudnak álhíreket gyártani, és a tanulókat meg kellene tanítani arra, mi a valódi hír és mi az álhír. Szerintem az az állam, amelynek megbízottjai a legnagyobb fake news-gyártók, nem érdekelt abban, hogy a diákok meg tudják különböztetni a valódi és az álhíreket. 

Visszatérve a magyar helyzetre és azt elemezve, úgy tűnik: mintha az oktatás problémái kikerültek volna a közvélemény fókuszából, miután részben a közelgő választásoknak köszönhetően, részben az új politikai szereplőként megjelenő Magyar Péter személye miatt megindult egyfajta politikai pezsgés a közéletben. Vagy épp ellenkezőleg, inkább felértékelődtek?

Az említett kihívásokra valami választ kell adni, és ennek a háttérmunkája megkezdődött. Csakhogy, amikor a háttérben zajlik a folyamat, az nem olyan hangos. Ráadásul azok a reformok, amelyeket a kormány elképzelt, mint például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az „elit” pedagógusképzés megjelenése, a jobb gimnáziumok kiszervezése az alapítványi egyetemek fennhatósága alá, mind abba az irányba mutatnak, hogy meg akarják teremteni az elitoktatás feltételeit és ezek az iskolák előbb-utóbb mind fizetősek lesznek. Csak az jut majd hozzá, aki meg tudja fizetni. A leszakadó térségek iskoláit pedig nagy valószínűséggel – ugyanúgy, mint a gyermekvédelemnél – a kormány az egyházaknak akarja átadni. Az államnak nem kell majd ezzel kínlódnia, a normatív támogatással pedig az egyházak számára is vonzóvá teszi a rendszert. Megvalósul majd a kormány álma, ezek az iskolák nevelik az „alattvalókat”, lesz olcsó munkaerő. Őket reggel 6-kor beállítják a szalag mellé az akkumulátorgyárakban és este 6-kor kijönnek a szalagsor mellől. Napközben pedig egyszer elmennek ebédelni, egyszer a mosdóba, és ugyanolyan helyzetbe kerülnek, mint most az ázsiai vendégmunkások. A távolkeleti országok oktatása minta a kormány számára, ezzel az oktatással alattvalókat tudnak nevelni, a hazai munkaerőből is elő tudják majd állítani azt a réteget, amely a szalagok mellett élő robotként tud majd dolgozni. 

Elitoktatás és az olcsó munkaerő kinevelése mellett. még mire számíthatunk az oktatás területén?

Mint mondtam, megjelent a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az „elit” pedagógusképzés, és megítélésem szerint az NKE nagy valószínűséggel meg fogja kapni az intézményvezetők számára kötelező közoktatás-vezetői szakvizsgáztatást is. Ha a kormány át tudja alakítani a tanárképzést, és ki tudja építeni ezt az oktatási rendszert, akkor az oktatásunk tulajdonképpen „háromsebességes” lesz. Lesz elitképzés, lesznek a nagyvárosokban „normál” oktatási intézmények, amelyeket az Eger-Nyíregyháza-Debrecen pedagógusképző intézmények hálózatára akarnak ráépíteni, és az egyházak megkapják majd a kistelepülési iskolákat. Ehhez az átalakításhoz viszont a pedagógusokat is át kell képezni. Nem volt véletlen, hogy a jogalkotó az egyik salátatörvénybe betette, az állam bármikor elrendelhet bármilyen képzést a pedagógusoknak. 

Mi a legnagyobb veszélye ennek az iránynak?

Az, hogy a társadalmat is gyökeresen átalakítja majd és visszahozza a Horthy-korszak társadalmát. 

Eközben a pedagógusok ehhez a teljesítményértékeléssel – az ebből következő pénzelvonási lehetőséggel együtt – néma elszenvedőként asszisztálnak, vagy nem is tudnak róla, mi fő a kormány fazekában? 

Egyrészt fel sem fogják, hogy valamikor itt fizetős lesz az oktatás egy része, hogy „háromsebességes” intézményhálózatot álmodik a kormány, és nem értik a konzervatív fordulatot sem. Nem tudják, hogy mit fog jelenteni ez számukra. Másrészt a kormány a fizetésemeléssel „kilóra megvette” és elcsitította őket. 

Ha „háromsebességes” lesz az oktatásunk, akkor a pedagógusbérek is háromsebességesek lesznek? 

A fizetésekkel még el lehet majd játszani, és bár egy szakszervezeti vezető szájából ez furcsán hangzik, most ez másodrendű kérdés. Ennél sokkal súlyosabb az, hogy itt most kasztrendszer épül ki. Ha valaki nem az elit tanárképző iskolában végzett, akkor nem taníthat majd az elitiskolákban. Akik a kormány által favorizált egyetemeken tanulnak, a legjobb elitiskolákban fognak tanítani. Vagyis a társadalmi mobilitás teljesen megszűnik. Ha a társadalom ezt nem fogja felismerni, és nem tiltakozik ellene, akkor csapdába esik. Ennek a konzervatív reformfolyamatnak az elindítása konzerválni fogja a társadalom kialakult helyzetét. Nem lehet majd a rossz helyzetből kitörni, mert – ahogy a már idézett Setényi János mondta – fölösleges pénzkidobás a fejlesztőpedagógusok meg az iskolapszichológusok léte, gyakorlás kell, és az, hogy izzadságszagú legyen az oktatás, ne örömforrás. Ez abszurd. Nem is értem, hogy gondolják ezt! 

A Pedagógusok Szakszervezete meghirdetett egy novellaíró pályázatot arról, milyen lenne a kormány által elképzelt konzervatív fordulatot követően az iskolai, óvodai légkör, hogyan zajlana az oktató- és nevelőmunka…

Pontosan az a célunk vele, hogy az értelmiség felébredjen, és lássa, hová vezet ez a konzervatív fordulat. Mert, ha az értelmiség nem fog megszólalni, a középosztály pedig nem fogja észrevenni, milyen veszély fenyegeti őt, és nem tesz ellene valamit, akkor a kormány elképzelése átmegy majd, mint kés a vajon.   

Mi a véleménye arról, hogy egy, a közélet régi és új szereplőivel közös, széles társadalmi egyeztetés után létrejött magyar oktatási rendszerre lenne szükség, és ezt az igényt hangosabbá kéne tenni? 

Az a baj, hogy a társadalmi párbeszédet egyik fél sem gondolja komolyan. Ahhoz, hogy a portugáloknál, a lengyeleknél vagy az észteknél meginduljon az a folyamat, amely emelkedő pályára állította az országuk oktatását, az kellett, hogy leüljenek a politika szereplői, a társadalomban a megrendelő szerepét betöltő szülők, valamint a pedagógusok, és hosszú párbeszéd után konszenzus szülessen, amit a pártok magukra nézve is, rendszereken átnyúlóan kötelezőnek tekintettek. Olyan ez, mint egy tengerjáró hajó, ha a kikötőbe be akar érni, akkor már 30-35 kilométerrel korábban el kell kezdenie a manőverezést. Vagyis nagyon előre kellene látni, és a különböző oldalak képviselőinek le kellene ülniük valódi oktatáspolitikai elképzelésekről tárgyalni. Ez ne ideológiai, eszmei vita legyen, hanem kutatásokkal alátámasztott elképzelés. Amit most ismerünk, az vajmi kevés. Ugyanabba a hibába ugyanis nem szabad beleesni még egyszer, hogy a finanszírozási hátteret nem tesszük az oktatási rendszer reformja mellé. Bármilyen típusú reform legyen is az. Ha az önkormányzatoknak, egyházaknak, alapítványi egyetemeknek adjuk az oktatást, az intézményeknek akkor is biztosítani kell az autonómiát és megfelelő forrásokat. Erről is beszélni kell. Amikor Novák Katalint kinevezték köztársasági elnöknek, a PSZ már kezdeményezte, kezdje el a párbeszédet a civil szervezetekkel, hogy valami elinduljon. Azzal, hogy most adtak béremelést a pedagógusoknak, az oktatás alapvető problémáit nem fogják megoldani. 

A PSZ vállalná ez ügyben az „összeszervező” szerepét? 

Az összeszervezést szívesen vállaljuk, a PSZ mindig is párbeszéd híve volt.  A lényeg, hogy a konszenzusos anyag ne egy iroda fiókjában landoló irathalom legyen.  Esetleg kellene egy, a társadalomban olyan nagy tekintélyű ember, aki ebben a kérdésben a politika felett áll, és ennek a védnökségét vállalja.