Trencsényi László: a hibrid oktatás olcsóbb lenne, mint a kisiskolák bezárása

„Aki ma Magyarországon a kisiskolák racionalizálásáról beszél, az szerintem nem ismeri a magyar közoktatási rendszert. Merthogy ma Magyarországon nincsenek kisiskolák, sőt iskolák sincsenek, hiszen a jogszabály feladat-ellátóhelynek nevezi azt az épületet, ahová időnként a gyerekek és a tanárok is bemennek, „tanulás céljából”. Mert a jogi személy a tankerület. Iskola, mint olyan nincs, nem is nevezik igazgatónak azt a szigorú bácsit, aki a rossz gyereket megfegyelmezi, őt intézményvezetőnek hívják. Az intézmény az maga a tankerület” – mondja Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke.  

Hozzáteszi: „van erre egyébként nemzetközi példa, például Japánban is valahogy úgy van, hogy a tankerület az egy intézmény, amelyik szabadon mozgatja a maga hatósugarában elsősorban a pedagógusokat. Azért cserélgeti őket, hogy így biztosítsa az iskolák azonos színvonalát. A gyerekek pedig nyilván a lakóhelyük közelében járnak iskolába.”

Az MPT elnöke szerint egyébként a magyar iskolarendszerben volt már olyan, hogy iskola körzetesítés, meg központi iskola és tagiskola, sőt, többször volt iskolabezárás is. Ezeknél mindig a pénzügyekkel érveltek. Nevezetesen azzal, hogy olcsóbb fenntartani egy nagy iskolaüzemet, mint sok kicsit. A gazdaságossági számítások szerint azonban ez nem igazolódott, mert amit megnyertek – mondjuk – az energián, azt elvesztették az utaztatáson.  

Arra, hogy a viszonylag kis létszámú feladatellátó-helyeket bezárják, és a nagyobb központi épületbe vigyék a gyerekeket, Magyarországon már a ’70-es években volt precedens, de a ’90-es években is elő-előkerült. Akkor néhány kisiskolát be is zártak azzal az ürüggyel, hogy fenntarthatatlan. Különösen ott, ahol az ingatlanra valaki szemet vetett, mert az épületet üdülőként, vagy egyéb célokra jól lehetett használni.

A másik érv a racionalizálás mellett az szokott lenni, hogy a nagy iskolában jobban lehet biztosítani a szakos ellátottságot. Ezt egyébként progresszív szakemberek is szokták mondani. Ott ugyanis minden szakra van tanár – persze, mint tudjuk, már ott sincs –, a nagy iskolában vannak a jobb tanárok, mert a városi, vagy székhelyközségi település komfortja erősebb, ott lehet egységesen beszerezni a kísérleti eszközöket, így hatékonyabb tud lenni az oktatás. 

„Igen ám, de az iskolának nemcsak az oktatás a feladata, hanem a szocializáció is. Épp a minap jártam egy Tisza-tó menti faluban, ahol a felső tagozatos gyerekeket már egy nagyobb településre viszik. Azoknak a gyerekeknek nemhogy gyerekkoruk nincs, mert elutazgatják azt az időt, amikor focizni, pecázni, vagy akármi mást lehetne csinálni, de tulajdonképpen nincs kötődésük se ahhoz a gyerekközösséghez, amelyikbe „bekörzetesítették” őket, mert nem odavalók, ott ők zömében idegenek. Viszont, ahhoz a gyerekközösséghez sincs kötődésük, ahol élnek, ahol a családjuk lakik, mert egész nap nincsenek a településen. Van egy ide passzoló, a Facebookon gyakran előkerülő karikatúra, aminek az a címe: „android megfigyelőállomás”, és alatta a rajzon három paraszt néni ül a lócán. Az utaztatott gyerekek esetében a kis helyi közösségnek ez a társadalmi normakontrollja sem működik, ami pláne egy ilyen „álnarodnyik NER-ben” akár még érték is lehetne. Mert a szomszédasszony kifigyeli, kvázi ellenőrzi, mit csinál a gyerek egész nap, és mindenről beszámol este az anyukának. (Mint tudjuk, ez a városban azért egy kicsit nehezebb.) Ilyen szempontból a kisiskolák bezárásával szociális deficit is keletkezik” – mondja Trencsényi László. 

Az MPT elnöke szerint tagadhatatlan az is, hogy a legtöbb reformpedagógiai mozgalom az alsó tagozatban a meghitt, egy vagy két tanító nénis megoldást helyezi előtérbe. „Az pedig miért ne lehetne a hazai pályán, a kis épülettel rendelkező feladat-ellátóhelyen, ahol, ha van helyben lakó tanító néni, a helyben lakó gyerekekkel alsó tagozaton az elemi kulturális készségek elsajátítását helyben teljesíti. Ez ma már – amikor nem sok kisiskola, hanem egy tankerület van, és ahhoz sok feladat-ellátóhely tartozik – munkaügyileg sem túl bonyolult. Akkor annak a tanító néninek az a szolgálati helye, és az a dolga, hogy fogadja azt a tíz-tizenöt gyereket.” 

Trencsényi szerint azonban lényegében ilyen kisiskola alig van már, mert még az önkormányzati tulajdonlás alatt a kis önkormányzatok fölmondták az iskolát. Nyomás is volt ugyanis rajtuk, meg pénzük se volt rá. De ez a racionalizálás megint egy jó alkalom lesz egy kicsit „kommunistázni” is a falurombolási program apropóján. „Az egyik televíziós műsorban épp a minap falurombolásnak nevezték az összes falumodernizációs programot, ami egy ökörség. De politikai blöffnek jó lesz.”

Trencsényi László úgy látja, „ha pedagógushiányról beszélünk – és beszélünk –, akkor nyilván minden hadra fogható pedagógust jó összevonni, függetlenül a teljesítmény hatásától. Pláne jó együtt tartani őket, mert együtt jobban meg lehet őket fegyelmezni. Jó, ha egy helyen vannak, mert így akár még nagy tanulólétszámot is el lehet érni. Csakhogy a nagy létszámú osztályok, pláne, ha még SNI-s gyerekek is vannak benne, pedagógiai elfekvővé fognak válni.” 

Mint mondja, a kormánynak jelenleg egy XIX. századi iskolaképe van, és a racionalizálással ebből akar egy picit előbbre lépni. Szerinte azonban egész más iskolaképben kellene gondolkodni, olyanban, ahol például hibrid oktatás van. A korszerű oktatásszervezők mind arról beszélnek, hogy a tanítási feladatok egy részét biztosan rá lehetne bízni jó szoftverekre, és jó, mindenkihez biztonságosan eljutó hardverre és internetszolgáltatásra. Merthogy bizonyos tananyagok szinte igénylik a „távoktatást”, bizonyos tananyagok meg jobban igénylik a helyben maradó, kiscsoportos munkát. Vagyis fogjuk úgy fel, hogy az a kisiskolának nevezett feladat-ellátóhely egy egész tanévben tartó erdei iskola. „Ráadásul ezek a kisiskolák olyan természetközeli települési környezetben vannak, ahol a természetismereti tanítás hatékonyabb is tud lenni. 

Meg lehet úgy tervezni a korszerű oktatást, hogy vannak tanulási kurzusok – epochák a Waldorf nyelvén –, amelyek otthon, a kis faluban hatékonyak, és vannak technikaigényesebb epochák, amelyekhez tényleg egy Öveges-szintű fizikatanár kívánkozik. Az elsővel otthon ismerkednének a gyerekek, a másodikkal a nagy iskolában, azt a tananyagot ott sajátítanák el. Ez ma már a modern, internetes technikával és egy egészen új iskolaképpel az anyagi ráfordításban is olcsóbb lenne, mint bezárni ezeket a kisiskolákat. Én nagyon félek attól, hogy valakinek ezekre az ingatlanokra fáj a foga.

Az lehet, hogy az elképzelés szerint nekünk a finn oktatás lenne a példa, de Finnországban a szerencsés gazdasági fejlődés következményeként a falusias környezet is egészen mást jelent, mint nálunk. Ott nincsenek olyan falvak, mint nálunk, meg olyan vicinálisok sem, amelyek hol megállnak, hol nem, olyan utak sincsenek, ahová a nagy sár idején személykocsival már be sem lehet jutni. Arról nem is beszélve, hogy ott a lapp, a svéd, vagy az esetleges orosz kisebbség egészen mást jelent, mint a mi mélyszegénységben élő cigány gyerekeink.

Hogy ki fog jól járni a racionalizálással, és ki fogja meginni a levét? Az a helyi társadalom mindenképpen rosszul jár, amelyiket az utolsó közösségi intézményétől is megfosztják. De, kezeljük differenciáltan dolgot. Az, hogy a hetedikes, nyolcadikos gyerek bemegy az „iskolavárosba”, egészen más dolog, mint amikor reggel hat órakor a buszmegállóban félálomban beültetjük az iskolabuszba az első osztályos gyereket. Mindent differenciáltan, az adott település kulturális hagyományai, igényei, lakossági kultúrája, társadalmi helyzete kell, hogy eldöntsön. Ezt nem lehet még a Belügyminisztériumból sem egységesen irányítani, mert akkor valaki mindig rosszul jár, valaki mindig jobban, és sajnos tudjuk, hogy általában ki jár rosszabbul. A szegény az, aki a legszegényebb” – mondja Trencsényi László.

(Az 1. részt itt olvashatják)