Trencsényi László: önmagán túli veszteséget okozna a MET iskoláinak államosítása

Bár egyre nehezebben tudja működtetni kiterjedt egészségügyi és oktatási intézményrendszerét Iványi Gábor egyháza és egyesülete, de a „fuldoklás” közepette is kitart. Levelet írtak Novák Katalin államfőnek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kövér László házelnöknek, hogy felhívják a figyelmüket arra: beláthatatlan társadalmi válságot okozhat, ha nem lépnek közbe. Ők folytatni szeretnék a munkát, az intézményrendszert nem szeretnék átadni az államnak, de lehet, eljön az a pillanat, amikor be kell zárniuk az intézményeiket, ami mintegy ezer dolgozót és 20 ezer embert érint. Egyébként iskoláikba többnyire hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók járnak, akik az intézményben háromszori étkezést – sokszor annyi a napi táplálékuk –, és magas színvonalú oktatást kapnak. A szülők is azt támogatják, hogy inkább hozzájuk járjanak a gyerekeik, mint az „állami”, helyi iskolákba. Eddig egyébként csak az abaújkéri és a beregi térségben lévő iskolában függesztették fel átmenetileg az oktatást, de a gyerekek étkeztetését továbbra is biztosítják.

A MET hónapok óta csak a töredékét kapja meg annak az állami támogatásnak, ami Iványi Gábor szerint járna neki. Tartozásra hivatkozva, a NAV sem utalta át az Oltalom Karitatív Egyesületnek azt a 71 736 448 forintot, amelyet a jótékonysági szervezet egy százalékos adófelajánlásként kapott. A MET éppen a működőképesség határán áll, több munkatárs türelme elfogy, tíz százalékuk már felmondott. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt javasolta nekik, hogy ebben a helyzetben vagy szedjenek tandíjat az amúgy is rászoruló, nélkülöző gyerekektől, vagy ha gondolják, adják át az államnak az oktatási intézményeiket. 

A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke szerint az a legcinikusabb gondolat, hogy ha Iványiék nem bírnak a fenntartással, akkor majd az állam átveszi azt. Ám ennél még hátborzongatóbb az a láncreakció, amit ez kiváltana – tette hozzá Trencsényi László. Iványi Gábor fölolvasta az egyik polgármester levelét, amely szerint a szolgáltatásaik megszűnése esetén ezek a szükségletek rászabadulnak az amúgy is kiéheztetett önkormányzatokra. A kiváltott láncreakcióról Trencsényi László azt gondolja, az a „sunyi, a hamaszos terrorizmusnak a békésebb változata”. Azt mondja, „vegyük csak példaként a Józsefvárost. Ha azok az Oltalom, vagy a MET által fenntartott szolgáltatások, amik Józsefváros közepén most vannak – beleértve az iskolát is, amelyik a X. kerületben van –, akkor ezek a hajléktalanok, szegények, éhezők, és a Hős utcai stb. iskolás gyerekek „rászabadulnak” az önkormányzatra. Ahogy a többi intézményből kikerülők is és tulajdonképpen kifosztják, felgyalulják az adott önkormányzatok területeit is, hiszen azoknak nincs pénzük ezen dolgok kezelésére. Persze, az is jellegzetes, hogy ezek nem feltétlenül a fideszes önkormányzatok. Vagyis kettős hatás érvényesülne, hiszen így a „befogadó” önkormányzatok is halálra ítéltekké tehetők.”

Ha pedig a szakmát nézzük: tegyük fel, hogy az állam azt mondja, majd ő ellátja ezeket a nehéz sorsú, többnyire hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekeket. Az az állam, amely az állami iskolarendszert sem tudja ellátni rendesen. Pedig a MET iskolái és óvodái a pedagógiai progresszió, a pedagógiai innováció szigetei, amit a sajátos, nem állami fenntartás hozott létre úgy, hogy az állami oktatásból oda menekültek a legprogresszívebb kollégák, mert ott lehetett pozitív dolgokat csinálni. Gondoljunk csak a MÁV-telepi iskolára. Ezek a pedagógusok nem csak ellátták igényesen a gyerekeket, hanem olyan pedagógiai innovációkat produkáltak – projekt módszer, komplex művészeti nevelés, drámapedagógia –, ami példamutató lehet az állami iskolarendszer számára is. Ha ezeket bedarálják, akkor a pedagógiai innováció ezen motorja is megszűnik, és elfogy. Tehát önmagán túli veszteséget okozna ezeknek az intézményeknek az államosítása, mert ezektől a színterektől, és ezeknek a pedagógusoknak a szinte önkéntes elszánásától fosztaná meg a tanügyet. Ez pedig visszahozhatatlan veszteséget jelentene. Trencsényi László leszögezte, ha a pedagógiai innovációnak otthont adó fészkek megszűnnek, az az egész oktatási rendszerre kihat. Túl azon, hogyha ezek a gyerekek Budapesten a körzeti iskolájukba „szabadulnak be”, akkor ott a hasonló problémákhoz nem szokott pedagógusok csak kárt okoznak, de persze ez fordítva is igaz. Vidéken pedig még a bejárás problémáit – 50 kilométeres körzetből is – tudta kezelni Iványi egyháza. Ha az állam lesz a fenntartó, ezeket a gyerekeket ki fogja beszállítani az iskolába – kérdezte az oktatáskutató.  

Az innováció lényege, hogy a pedagógiai és a szociális munkának olyan integrált egységét tudták megvalósítani, ami példamutató. Olyannyira, hogy nemzetközileg fel lehetne figyelni arra, hogyan lehet köznevelési intézményben ilyen funkciót is gyakorolni. Ez is szakmai veszteség, túl az emberveszteségen – emlékeztetett Trencsényi László. Az SNI-s és hátrányos helyzetű gyerekek az állami intézményekben „elpusztulnának”, mert az állami iskolarendszer nincs igazán jól felkészítve rájuk és azért az ott dolgozó pedagógusok motivációja is kevesebb egy kicsit. A MET iskoláiban akár a hitük, akár a szakmaiságuk miatt elkötelezett kollégák dolgoznak. A gyerekek nem fogják megkapni azt az ellátást, ami nekik „jár”, és ilyen szempontból felborítják az állami intézmények jól-rosszul működő egyensúlyát is. Hiszen „kritikus tömegben” lepnék el a színtereket, és erre fölkészületlen az állami iskolarendszer. 

Iványi Gábortól azt is tudjuk, hogy a Wesley főiskolán most 500 hallgató és 130 tanár van veszélyben, köztük tudós emberek, az ő esélyük is nulla jelen pillanatban. Trencsényi László azt mondja erre, „a főiskola óraadói – köztük magam is – tulajdonképpen április óta nem vettük fel az óradíjunkat, mert „megélünk” a nyugdíjunkból. De azért vannak főállásúak is, akiknek ez életpályát jelent. A főiskola gazdagodó szolgáltatását pedig jelzi, hogy elnyert egy Horizont-projektet, és Bulgáriából, Albániából jártak csodájára a Wesley kezdeményezéseinek. Egyfelől ide is sok hátrányos helyzetű hallgató jár – szoktuk mondani, hogy ez a második esély főiskolája –, akik tényleg első generációs értelmiségiek lesznek. Volt egy fiatal cigányasszony, aki sírva mesélte, hogyha hazamegy, megveri a férje, hogy miért jár iskolába. De ilyen körülmények között is jönnek. Ugyanakkor elindult a főiskolán a doktori képzés is, és tudományos munkája is példamutató egy interdiszciplináris (több tudományt, szakterületet érintő) tudományágban nélkülözhetetlen kutatási területeken. Drámapedagógus tanárképzés kevés felsőoktatási intézményben van, de a Wesleyn a legjobb tanárokkal van. Reméljük, hogy legalább ezeknek a tanulóknak a tandíját nem vonja el a NAV, és abból fenntartható a felsőoktatási szolgáltatás is.”  

A MET iskoláinak dolgozói közül a munkavállalók zöme azt jelezte, hogy megvárja tizedíkét és a sajtótájékoztatótól és az addigi fejleményektől teszik függővé, hogy maradnak-e. Trencsényi László szerint azért ezt a napot várták a döntéssel, mert valamilyen választ vártak, de nyilván holnap is azt fogják mondani, hogy még egy napot várunk. Iványi Gábor karizmája mégis csak összetart egy csapatot, és utolsó percig bíznak abban, hogy a süllyedő hajóhoz érkezik valamilyen mentőcsónak. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke abban reménykedik, hogy világraszóló botrányt nem vállal a kormányzat. Azt gondolja, hogy Iványi sajtótájékoztatójának azért lesz nemzetközi visszhangja. 

Ugyanakkor látható, hogy a kormány be akarja darálni ezeket az intézményeket. Trencsényi László szerint ennek két oka van. „Egyfelől ez a miniszterelnök személyes bosszúja a gyerekeit megkeresztelő tiszteletessel szemben. A napnál világosabb, hogy van egy ilyen személyes motívum. A másik a „pusztuljon, aki nem életképes” elv. Erre mondtam, hogy ez egy sunnyogó terrorizmus, hogy napjaink tragikus analógiáját idézzem. Mert akkor ezekre az emberekre, a dolgozókra, a gyerekekre, a hajléktalanokra, a betegekre, akik Iványi Gáborra bízták magukat, pusztulás vár.” A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke azt is reméli, hogy más egyházaktól, az ellenzéki pártoktól azért csendben – ha ennek nem is nagyon adnak hangot –, fű alatt születnek támogató lépések. Ha nem, akkor az a katasztrófát még jobban betetőzi. 

S hogy meddig tudnak kitartani? Trencsényi László erre úgy reagált, „könnyű Iványi Gábornak, aki az örökkévalóságban bízik. Nekem, az ateistának, egy kicsit nehezebb, mert én az örökkévalóságban annyira nem bízom. De remélem, hogy mire a fűtési szezon elkezdődik, bekövetkezik valami jó megoldás. Ha más nem, legalább a társadalom odafigyel.”