Trump a gazdaságot dicsérte, Biden a járványkezelést támadta Floridában

HírKlikk 2020. október 30. 04:30 2020. okt. 30. 04:30

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump amerikai republikánus elnök a gazdaságot dicsérte, demokrata párti kihívója, Joe Biden az elnök járványkezelését támadta Floridában, csütörtökön.

A két politikus egyidőben kampányolt a déli tagállam nyugati partvidékén fekvő Tampában. Trump nagygyűlést tartott, míg Biden autós összejövetelen vett részt, vagyis olyan kampánygyűlésen, ahol a résztvevők a gépkocsijukból figyelték az elnökjelölt beszédét.

Donald Trump a gazdaságot, a gazdasági növekedést dicsérte, utalva a kereskedelmi minisztérium csütörtök reggel nyilvánosságra hozott adataira, amelyek szerint, a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság 33,1 százalékos növekedéssel dicsekedhet, és március óta először csökkent 800 ezer alá az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma. „Egyetlen országnak sincsenek ilyen gazdasági adatai" – hangoztatta az elnök és „robbanásszerűnek" nevezte a gazdasági növekedést. Hozzáfűzte: öt nap múlva – a választáson – „győzni fogunk Floridában és újabb négy évet nyerünk".

Joe Biden azt fejtegette, hogy „a gazdasági növekedés önmagában közel sem elég a kilábaláshoz a mély recesszióból". A politikus úgy vélte, hogy a kilábalás lassul és csupán a felsőbb társadalmi rétegeket érinti, miközben több tízmilliónyi dolgozó család és kisvállalkozás nem érzékel javulást. Ezt egyébként Biden a kampány előtt kiadott közleményében is leszögezte. Megjegyezte, hogy a csütörtökön nyilvánosságra hozott kiváló gazdasági adatok „nem jelentenek győzelmet a dolgozó családok számára"

Március, a járvány kirobbanása óta több mint 65 millió amerikai – durván a munkaképes korú lakosság 40 százaléka – kért munkanélküli segélyt. Biden azzal kezdte a rendezvényt, hogy megköszönte a jelenlévőknek a szájmaszk viselését, majd bírálta Trump korábbi kijelentését, miszerint meg kell tanulni együtt élni a koronavírussal. „Megtanulunk meghalni a vírussal, és Donald Trump meglengette a fehér zászlót" – fogalmazott, utalva arra. a korábban többször is hangoztatott véleményére, hogy Trump „megadta magát" a vírusnak.

Az Egyesült Államokban eddig már több mint 78 milliónyian voksoltak levélben vagy a korai szavazás nyújtotta lehetőségekkel élve. Donald Trump a múlt szombaton Floridában, Joe Biden pedig szerdán Delaware államban szavazott. A 29 elektort adó Floridában négy évvel ezelőtt Donald Trump győzött Hillary Clintonnal, a demokraták akkori elnökjelöltjével szemben, jelenleg azonban a közvélemény-kutatások legtöbbje szerint. fej-fej mellett halad Bidennel.

Forrás: MTI