Trump úgy viselkedik, mint egy bandita, mondta egy volt amerikai diplomata
Trump úgy viselkedik, mint egy bandita, de vissza lehet szorítani, ha Európa képes egységesen cselekedni – mondta egy volt magas rangú amerikai diplomata.
James O’Brian, aki még tavaly Európáért felelt a State Departmentben, jelenleg pedig tudományos kutatásokat folytat Bécsben, kifejtette: az elnök befolyást akar, azt pedig pénzben méri – írja a Die Presse.
Ezen felül meg akarja mutatni az embereknek, hogy minden nap kulcsfontosságú döntéseket hoz. Teszteli, hogy meddig mehet el, Grönlandtól Minneapolisig, de ezzel nagy veszélybe került a demokrácia. Eljátszotta a partnerek bizalmát, túllépett az értékalapú világrenden. Odahaza milliók mozdulnak meg ellene.
Közeli munkatársai mondják róla, hogy annak idején üzletemberként gengszterek nyűgözték le. Ma pedig éppen úgy jár el, mint azok. Egyezséget köt, majd megpróbálja azokat újratárgyalni. A mohósága miatt képtelen átlátni a nagyobb képet, ami sikeressé tette a világot 1945 után. Külön jogokat követel magának, viszont a felelősséghez nem fűlik a foga.
De vissza lehet szorítani, ha Európa képes egységesen cselekedni. Főként, hogy Grönland igazából nem került le a napirendről. Meghátrálása azonban mindenképpen tanúsítja, hogy túl van már a csúcsponton. Új korszakba lépett: meg kell tanulnia koalíciókat kötni.
Ám teljesen következetlen és alapdolgokkal nincs tisztában a külpolitikában. A világos stratégia hiányából következik például, hogy mostanában Kínával szemben békülékenyebb hangot üt meg.
Minnesota viszont igazi fordulópontot hozott, mert hiába ígért rendet, erőszak és káosz uralkodik. Egyszerre kell ugyanis keménynek mutatkoznia, ugyanakkor elegendő támogatót szereznie a túléléshez. Itt még nincs meg a kiút, ellenben elszabadult az ICE. De az elnök azért azt legalább felismeri, ha falba ütközik.
(A Die Presse cikke csak előfizetőknek olvasható.)