Trump utasítására fúrják Biden elnököt a republikánusok

Nagy Mariann 2023. december 15. 11:30 2023. dec. 15. 11:30

Az amerikai képviselőház republikánus többsége úgy döntött, folytatják és kiszélesítik a Joe Biden elnök ellen indított közjogi eljárást. Az ellenzéki pártban eddig messze nem mindenki támogatta az alaptalan vádemelést, de jövendő régi-új elnökjelöltjük, Donald Trump nyomására bevetették ezt a töltetlen fegyvert is.

A döntés nem fogalmaz vádat Biden elnök ellen, de lehetőséget ad arra, hogy a republikánusok vezette kongresszusi bizottságok szélesebb körben, bővebb felhatalmazásokkal keressenek okot, amelyre hivatkozva vádat lehet emelni az újraválasztásáért kampányoló demokrata elnök ellen és le lehessen váltani. Trump, aki ellen már két ügyben emeltek alkotmányossági vádat és négy különböző köztörvényes perben áll a bíróságok előtt, különösen fontosnak tartja ellenfele besározását – amire a republikánusok már régóta folyó vizsgálódásai eddig semmilyen konkrét alapot nem találtak.

A szavazás előtt a nyilvánosság elé állt Hunter Biden, az elnök fia, akire az ellenzék alapozni szeretné az eljárást. Az ifjabb Bident kongresszusi meghallgatásra idézték (ahol a megjelenés kötelező) de kijelentette: csak nyilvános meghallgatáson hajlandó válaszolni a képviselők kérdéseire, mert zárt ülés esetén ellenfelei a tényeknek ellentmondó módon szivárogtatnának ki pusztán részleteket abból, amit ott mondott.

Az elnök elleni hajszát fiára alapozzák, aki korábban kábítószer-elvonó kezelésre szorult, valamint vállalkozóként megjelent Kínában és Ukrajnában is. (Hunter Biden ellen egyébként adócsalás és tiltott fegyvertartás miatt folyik eljárás). Vádlói azt állítják, hogy a tengerentúli üzleti kapcsolatokhoz azért jutott, mert apja annak idején az USA alelnöke volt, valamint üzleteinek jövedelméből apjának is juttatott, azaz korrumpálta.

Amint az eddig vizsgálatokból kitűnt, egyik vádra sincs semmilyen bizonyíték. A nyomozók bankszámla-kivonatok tízezreit vizsgálták, megkapták a Pénzügyminisztérium releváns jelentéseit, meghallgattak állami tisztviselőket, rendőröket, államügyészeket, valamint Hunter Biden üzleti partnereit. Mint kiderült, valóban volt pénz-forgalom apa és fia között, de egészen másfajta, mint amit vádlói állítanak: igazolható, hogy az elnök adott kölcsönöket fiának, amelyeket az később visszafizetett... Ezeket az egyébként kisebb összegeket (amelyek átutalásának idején az idősebb Biden nem is volt hivatalban) próbálják a republikánusok korrupcióként feltüntetni.

„A republikánusok ahelyett, hogy az amerikaiak javáért dolgoznának, azt tartják a legfontosabbnak, hogy hazugságokkal támadjanak. Ahelyett, hogy elvégeznék sürgető feladataikat, az időt alaptalan politikai trükközésre használják, amiről maguk is tudják, hogy a vádak mögött nincs semmi” – jelentette ki az elnök.

A Biden-ügyet a republikánusok ennek ellenére, várhatóan legalább a jövő novemberi elnökválasztásig napirenden tartják és erőltetik majd. A légkör tovább nehezíti a törvényhozás munkáját, amely többek között emiatt sem döntött mindeddig az Ukrajnának szánt további segélyek sürgető ügyében.