Trumpot nem illeti elnöki mentelmi jog
Újabb bíróság mondta ki: Donald Trump volt amerikai elnököt nem illeti elnöki mentelmi jog. Trumppal szemben négy eljárás folyik, a vádak szerint jogszerűtlenül próbálta megsemmisíteni a vereségét hozó 2020-as elnökválasztás eredményeit.
Donald Trumpot nem illeti elnöki mentelmi jog, és vádat lehet emelni ellene a 2020-as választások eredményének megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával – határozott egy amerikai fellebviteli bíróság (DC Circuit) a CNN szerint. A döntés kudarcot jelent Trump számára, ugyanis évek óta az elnöki mentelmi jogára hivatkozik több ellene folyó ügyben is – számolt be róla a HVG.
„Nem fogadhatjuk el Donald Trump azon állítását, hogy egy elnöknek hatalmában áll olyan bűncselekményeket elkövetni, amelyek semlegesítenék a végrehajtó hatalom legalapvetőbb ellenőrzését: a választási eredmények elismerését és végrehajtását” – írta indoklásában a három bíróból álló fellebbviteli bírósági testület. Kimondták továbbá, hogy Trumpot ugyanúgy eljárás alá lehet vonni, mint bármelyik amerikai állampolgárt.
Steven Cheung, a Trump-kampány szóvivője nem sokkal a döntés után kiadott közleményében azt írta: a volt elnök „nem ért egyet a DC Circuit döntésével, és fellebbezni fog”. Hozzátette: „ha az elnökök nem kapnak mentelmi jogot, akkor minden jövőbeli elnököt, aki távozik a hivatalából, azonnal meg fogják vádolni az ellenfelei”.
Amennyiben Trump ügyvédei valóban fellebbezést nyújtanak be, az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, ahol a konzervatívok 6-3-as többséggel rendelkeznek.
Trumppal szemben négy eljárás folyik, a vádak szerint jogszerűtlenül próbálta megsemmisíteni a vereségét hozó 2020-as elnökválasztás eredményeit. A volt elnök ártatlannak vallotta magát minden vádpontban. Tavaly decemberben egy szövetségi bíró már kimondta, hogy nem illeti mentelmi jog.