Tudásmenet: sikerült megrepeszteni a félelem falát
A Tudásmenet üzent Rétvári államtitkárnak, ez a menet elsősorban nem a béremelésről, hanem arról szólt, hogy jelezzék, sok minden nem stimmel a magyar közoktatásban, és ezekre megoldást kell találni. A problémáknak csak egy kis, de el nem engedhető része a béremelés. A várható 777 ezer forintos bruttó fizetés olyan, mint a magyar népmesei 7-es szám, ebből is látszik, hogy nincs valóságalapja. Pedig a kormánynak nem ezt kellene kommunikálnia, és szomorú, hogy ez számukra még mindig csak egy bérkérdés. A szakmai és civil szervezetek a minősíthetetlen belső minősítési rendszer helyett tudnak jobb megoldást, és jó lenne, ha a kormány ezt figyelembe venné.
Szombaton reggel a Tudásmenet utolsó szakasza kezdődött Gödöllőnél. Ha délután beérnek Budapestre, 180 kilométert tettek meg, épp ezért megkérdeztük a szervezőket – Gosztonyi Gábort és Totyik Tamást, a PSZ alelnökeit, valamint Szűcs Tamást, a PDSZ egykori elnökét és Megyaszai Sándort – vállalnák-e még egyszer az utat.
Gosztonyi Gábor azt válaszolta, ő biztosan nem vágna neki még egyszer, hiszen a sarkán gyakorlatilag már nincs bőr. A Cyranot idézte: „mily irdatlan őrültség volt, de mily mozdulat”. Hozzátette, fájdalomcsillapítókkal ugyan, de talán bírni fogja az utolsó távot. Ő vállalta, senki nem kényszerítette rá, de úgy gondolja, biztos, hogy volt és lesz értelme. Totyik Tamás viszont még egyszer belevágna egy ilyen útba. „Mondjuk nem holnap, az tény és való, de bele!” – tette hangsúlyossá, mert az a hihetetlen szeretet, amit mindenütt kaptak, azt mondatja vele, hogy szükség volt rá. Mint mondta, a megtapasztalt szeretet hajtóerő volt mindannyiuknak az egész úton. A Tudásmenettel egy nagyon pici rést tudtak ütni a hallgatás, a félelem falán, és ez rendkívül fontos – tette hozzá. Az atomizált magyar társadalomban azt látták, a településeken összefogtak emberek, hogy segítsenek nekik, támogassák őket. Ez lényeges üzenet mindenki számára.
Szűcs Tamás, a PDSZ volt választmányi elnöke azonnal rávágta, ha még egyszer lenne ilyen menet, ő azonnal elindulna rajta. Igaz, kicsit könnyebb felosztásban, és föl is készülne rá. Természetesen volt értelme az útnak, ha csak azt nézzük meg, hogyan nőtt a csatlakozók és a fórumokon résztvevők száma. Egy fontos üzenetet kapcsoltak össze egy jelképes teljesítménnyel, és ez a két dolog egymásra is talált. Az emberek tisztelik a teljesítményt, és ha áldozatképpen az ember akár egy jelképes teljesítményt is odatesz az eszme mellé, akkor ez a kombináció lendületet tud adni bármilyen igaz ügynek, és hitelesíti is azt.
Megyaszai Sándor civil aktivista természetesnek nevezte, hogy még egyszer elindulna, ha lenne ilyen menet. Szerinte azért volt fontos ez az út, mert olyan emberek is fölfigyelhettek az oktatás bajaira, akik eddig nem foglalkoztak vele. Ő is elmondta, nagyon nagy szeretetet kaptak azoktól, akik kimentek eléjük, fogadták őket, és ez nagy erőt adott nekik. Persze tapasztaltak egy-két negatív dolgot is, volt néhány autós, aki azt kiabálta nekik: „miért nem dolgoztok inkább”, mert még azt sem tudták, hogy a tanároknak most szünetük van. Ám sokkal kevesebb ilyen volt, a pozitív visszajelzések bőven elnyomták ezeket.
Gödöllőről indulva, Totyik Tamás, a PSZ alelnöke eldicsekedett élete második kitüntetésével, „a nagy grízes renddel”, amit ő és a Miskolc óta gyaloglók mindegyike a helyi óvodásoktól kapott. Megköszönte azoknak is, akik vállalták, hogy az utolsó „etapon” elkísérik őket, s tartják a lelket bennük.
Gosztonyi Gábor aktualizálta is a menet indulását azzal, hogy felidézte, Rétvári Bence, a BM parlamenti államtitkára ismételten feltette a Facebook-oldalára, hogy „soha nem látott pedagógus fizetésemelés lehet”. Így ismételten és lassan mondta el, hogy „Rétvári is megértse”, a Tudásmenet elsősorban nem a pedagógus-béremelésről szól, hanem főleg arról, hogy jelezzék, sok minden nem stimmel a magyar közoktatásban, és ezekre megoldást kell találni. „A megoldás nem ez a minősíthetetlen belső minősítési rendszer lesz, mi egészen másban gondolkodunk. Nagyon szeretnénk, ha a kormány végre komolyan venné azokat a szervezeteket, azokat a mozgalmakat, amelyek tudnak jobbat. Igen, kedves miniszter úr, tudunk jobbat!” – szögezte le.
A menethez egyébként nem kevés politikus is csatlakozott. A miskolci indulásnál Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke kísérte a városhatárig az indulókat, jótanáccsal, és „túlélőcsomaggal” is ellátva őket. Az MSZP-ből a menethez csatlakozott Gödöllőnél Korózs Lajos, az MSZP alelnöke és Korózs Benjamin, a Societas elnöke, az Aszód-Gödöllő közötti szakaszon részt vett Camara-Bereczki Ferenc Miklós, az MSZP elnökségi tagja is, aki egykor ugyanezen a szakaszon vett részt az Éhségmeneten is. Bizonyos szakaszon együtt gyalogolt a többiekkel Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője, a gödöllői fórumon részt vett Barkóczi Balázs, a DK politikusa is.
Visszatekintve a péntek délutánra, a Gödöllőre érkező Tudásmenetet Gémesi György, a város polgármestere is köszöntötte. Többek közt azt is szóba hozta, hogy az eredmények fényében nem feltétlenül tűnik szerencsés döntésnek, hogy az önkormányzatoktól az államhoz került az iskolák fenntartása. Szerinte a pedagógusok küzdelmének vége még nem látszik, de bízik bene, hogy az összefogás eredménnyel fog járni.
Néhány pillanatot felvillantunk a pénteki gödöllői fórumból is, amelyet Törley Katalin, a Kölcseyből kirúgott öt pedagógus egyike, a Tanítanék mozgalom társalapítója vezetett fel. Totyik Tamás a gödöllői fórumon elmondta: „minél kisebb településen mentünk át, annál nagyobb volt a félelem, és ezen legalább egy halvány repedést tudtunk ütni. Azt éreztük, hogy egy rendkívül atomizált magyar társadalom van. Az emberek még így is eljöttek, a falu szélétől a falu széléig kísértek bennünket, ami azt jelenti, hogy valamit sikerült elindítani, sikerült megrepeszteni a félelem falát.” Megyaszai Sándor, aki épp a Tanítanék mozgalom révén kapcsolódott a menethez, civil aktivistaként azt tartotta fontosnak, hogy tavaly már a szülők és a diákok is bekapcsolódtak a tüntetésekbe, kiálltak az oktatás ügye mellett, ami megmutatta, az oktatás nemzeti ügy. Nahalka István oktatáskutató többek között arról beszélt, hogy az oktatásban bőven van baj. Ezeket igazán az tudja, aki benne él, mert ezek a bajok már a gyakorlatban is jelentkeztek. „Amikor már a portást kell beküldeni az órára, hogy vigyázzon a gyerekekre, nehogy egymásnak essenek, mert nincs tanár, akkor már közvetlenül is érezni lehet ezt a bajt.” A bérekről már nem is beszélve, de sok minden jelzi, hogy egészen tragikus a helyzet. Nincs arra lehetősége egy pedagógusnak, hogy valódi értelmiségi munkát végezzen – mondta többek között. Gosztonyi Gábor a tudatos munkavállalói lét fontosságáról beszélt, azt mondta: „csak annyit csinálnak meg velünk, amennyit hagyunk.”
