Tüntetnek a leváltott igazgatóért

HírKlikk 2024. július 7. 19:00 2024. júl. 7. 19:00

Székesfehérvárott szerdán tüntetés lesz a Vasvári Pál Gimnázium igazgatójáért, akinek megbízatását nem hosszabbították meg, annak ellenére, hogy más nem pályázott az igazgatói posztra és a közösség meg volt elégedve a munkájával.

Petíció is indult korábban, hogy maradhasson a helyén Horváth József igazgató, ezt már eddig hétezren írták alá. A szolidaritási akciók kezdeményezői szerint a pályázatot elbírálók nem indokolták meg, miért nem folytathatja a jelenlegi igazgató, és a döntést szakmailag teljesen megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartják.

Török Szabolcs tankerület-vezető a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy „a jelenlegi igazgató munkájával szemben több szakmai kifogás is felmerült, amelyeket a tankerület eljuttatott a döntést meghozó miniszterhez, és nem javasolta a pályázó kinevezését. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az iskolából huszonegy pedagógus indított pert a tankerülettel szemben olyan többletfeladatok kifizetése érdekében, amelyekről egyetlen hivatalos feljegyzés sem készült az iskolában, a követelésekkel a tankerület először a keresetlevélben találkozott” – írta Török.

A szerdai demonstráció résztvevői a gimnázium előtt gyülekeznek, onnan átvonulnak a tankerületi központba. Ott szeretnék átadni petíciójukat a tankerület vezetőjének, tudomásuk szerint Török Szabolcs fogadni fogja őket.

Nem a Vasvári Pál Gimnázium az egyetlen, ahol nem támogatták a regnáló igazgató újrázását. Az elmúlt napokban olvasóink több helyről is írtak hasonló történeteket. A levelek alapján a forgatókönyv mindenhol ugyanaz: a korábbi igazgató megpályázza az újabb megbízatást, és bár a tantestület támogatja, esetleg kihívója sincs, a minisztérium mégis úgy dönt, hogy nem folytathatja a munkát.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom