Tuzson Bence: jelentős támogatást kapott a Control-X Medical Zrt. az új telephelyéhez

HírKlikk 2024. szeptember 5. 05:30 2024. szept. 5. 05:30

Csaknem 1,2 milliárd forint feltételesen visszatérítendő támogatást nyújtott a kormány és az Európai Unió a Control-X Medical Zrt. új dunakeszi telephelyének kialakításához – mondta az igazságügyi miniszter szerdán, a telephely átadásán az MTI-nek.

Tuzson Bence, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, közölte: a projekt keretében egy 3800 négyzetméter területű új, megújuló erőforrásokat alkalmazó, Ipar 4.0 alapokra épülő, háromszoros kapacitásbővüléssel járó működési bázis felépítésére került sor.

Hozzátette, hogy az elmúlt 30 évben több mint 6000 Control-X Medical rendszert telepített a cég világszerte. Magyarországon az elmúlt 20 évben 50, az elmúlt 2 évben pedig 15 rendszert állítottak üzembe kórházakban. A cég eddig 30 munkatárssal dolgozott, de a mostani kapacitásbővítéssel újabb 30 munkahelyet sikerült létrehoznia – tette hozzá a miniszter.

A miniszter beszélt arról, hogy az innovatív röntgenkészülékeket gyártó magyar cég a nemzetközi versenyben is megállta a helyét. Hozzátette, hogy egy kis magyar cégnek többet kell tudnia, mint a nagy magyar vállalatoknak.

„Kell lennie egy titoknak, amely képessé teszi a céget, hogy megéljen az európai- és a világpiacon is, és ez a titok nem más, mint az ügyféllel történő kapcsolattartás, az ügyfél igényeinek kielégítése” – fűzte hozzá Tuzson Bence.

Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a minisztérium egyik feladata a magyar cégek külpiacra lépésének, a külföldön történő térnyerésük támogatása.

Hozzátette, hogy a kormány megalkotta a 2019-től 2030-ig terjedő magyar exportstratégiát, amely lefekteti a fejlesztések fő irányát. Szükség van ezért olyan cégekre, amelyek mindezt tartalommal töltik meg, mint a Control-X Medical – fűzte hozzá az államtitkár.

Elmondta még, hogy a kormány stratégiája nem változott, növelni szeretnék a kkv-k exportrészesedését és segíteni a nemzetközileg elismert magyar márkák építését. Hozzátette, hogy a Control-X Medikál az első cégek között volt, amely csatlakozott a minisztérium kiemelt exportpartnerségi programjához 2019-ben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom