Újabb részletek a tragikus hadgyakorlatról

HírKlikk 2025. március 27. 09:00 2025. márc. 27. 09:00

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Vidoven Árpád szervezte és felügyelte hivatalosan az Adaptív Védelem nevű gyakorlatot, amelynek során a Miniszterelnökség egyik fiatal, 28 éves titkárnője kezében robbant fel egy kézigránát.

A Zalahaláphoz tartozó gyakorlótéren március 21-én, pénteken, a kormánytisztviselők számára szervezett Adaptív Védelem nevű gyakorlat közben az egyik résztvevő kezében felrobbant egy élesgránát, aminek következtében elveszítette az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból. A tragikus balesetben megsérült a kiképző is, aki lágyrészsérüléseket és csonttörést szenvedett.

A Szabad Európa szerint mindenkiben az a kérdés merül fel először, hogy ki engedélyezte az éleslövészetet, az élet kioltására alkalmas fegyverek éles használatát civileknek egy ilyen rövid kiképzés során. Kiképzést, gyakorlatot a portál forrásai szerint alapesetben a Magyar Honvédség vezérkarának főnöke rendel el, ezután az érintett parancsnok készít egy úgynevezett levezetési tervet – ebben határozzák meg konkrétan, milyen műveletekre kerül sor. A Honvéd Vezérkar főnöke Böröndi Gábor, így elvileg ő az engedélyező, csakhogy az Adaptív Védelem esetében speciális a helyzet – hívta fel rá a figyelmet egy forrásuk. „Mivel ez nem katonáknak szánt kiképzés volt, hanem kormánytisztviselőknek, így a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Vidoven Árpád volt hivatalosan a szervező, felügyelő.” Szerinte – mivel a kiképzési programot eleve úgy állították össze, hogy szerepelt benne az éleslőszer használata – a vezérkari főnöknek már nem kellett külön engedélyeznie.

A levezetési tervet a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága készítette – tehát az ő feladatuk volt gondoskodni a biztonságos körülményekről. Ez egy egészen új szervezeti egység; mint a szoljon.hu beszámolt róla, február 1-jével kezdte meg a működését Szolnokon. 

Önkéntes, vagy „önkéntes"?

A Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnoka Simon Péter ezredes, aki korábban helikopterpilóta volt. A parancsnokságba integrálták a Különleges Műveleti Légi Osztagot is, ahol Simon Péter korábban szolgált. Ennek ellenére, több forrás szerint nem biztos, hogy ő volt a legképzettebb jelölt a posztra. „Simon Péter pilóta, de a különleges erők teljesen más felkészülést kívánnak, hiszen alapvetően szárazföldi, gyalogsági feladatokról beszélünk” – mondta egyikük.

Forrásaik szerint felmerül az a kérdés is, hogy valójában mennyire önkéntesek vagy „önkéntesek” ezek a kiképzések. „Természetesen papíron önkéntes alapon vesz rajta részt minden kormánytisztviselő, hiszen senkit nem vezényelnek ki a laktanyákba civilként, a gyakorlatban viszont azt halljuk, hogy sok helyen minimum erősen ajánlott a meghirdetett kiképzéseken részt venni” – mondta több forrásuk.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. január 7.-i adása itt nézhető meg: