Ujhelyi: amit Orbán csinál az provokáció, ráadásul saját közösségének kútmérgezése

Millei Ilona 2021. július 16. 18:05 2021. júl. 16. 18:05

Annak, hogy a miniszterelnök nem hátrál, hanem ehelyett még jogi huliganizmusról beszél, semmi köze a gyermekvédelmi törvényhez. Orbán arra az utolsó ütközetre készül, amelynek a vége – tragikusan – Magyarország unióból való kiléptetése lehet. Ez nem a gyermekvédelmi törvény, hanem a jogállamiság teljes leépítése, és az Európában egyedülálló állami korrupció. Szerencsére nem teheti meg, de a mi nevünkben rontja a teljes magyarság esélyeit. Mert, ha az unióban felfüggesztik a szavazati jogunkat, és közben itthon sikerül elbolondítania a választókat az Európai Uniótól, akkor ennek lehet egy Huxit a vége – mondja Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. Orbán azon kijelentése pedig, hogy „égnek áll az ember haja attól, hogy mi történik Nyugat-Európában. Van olyan, hogy nemváltó műtéteket hajtanak végre a szülői akarat ellenére kisgyerekeken Nyugaton” egyenesen elmebetegség. Egy politikai vezető szájából pedig egyenesen a közrend rombolása.

– Orbán nem lép vissza a homofóbra sikerült pedofil-törvény ügyében, ehelyett jogi huliganizmusról beszélt ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt! című műsorában. Azt is mondta az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásra: „kettős mérce, méltánytalanság ez, véres csata lesz itt még”. Tényleg csak a gyermekvédelmi törvényről van szó? 

– Abszolút nem a gyermekvédelmi törvényről van szó, semmi köze hozzá. Orbán arra az utolsó ütközetre készül, amelynek a vége tragikusan Magyarország unióból való kiléptetése lehet. Ez nem a  gyermekvédelmi törvény, hanem a jogállamiság teljes leépítése, és az Európában egyedülálló állami korrupció.

– De ő megteheti, hogy csak úgy ukmukfukk, vagyis nagyon hirtelen, előzetes bejelentés nélkül, minden szokásos formaságot mellőzve, azt mondja, kilép Magyarország?

– Szerencsére nem teheti meg, de sajnos a mi nevünkben rontja a mi esélyeinket. A mi nevünkben rontja a teljes magyarság esélyeit, mert, ha az unióban felfüggesztik a szavazati jogunkat, és közben itthon sikerül elbolondítania a választókat az Európai Uniótól, akkor ennek lehet egy Huxit a vége. 

– Orbán arra hivatkozik, hogy mind a családjog, mind az oktatás kizárólagosan nemzeti hatáskör, és pont ezen ügyekben akarnak eljárást indítani. Ez ugyan igaz, de mi az, amiben viszont meghaladja a nemzeti hatáskört ez a törvény? 

– Az unióba való belépéssel elfogadtuk annak az Alapjogi Chartáját és az EU jogrendjét, azzal pedig teljesen ellentétes az a diszkrimináció, amit Orbán megtesz ebben a jogszabályban. De, ne tévedjünk, ez egy provokáció! Szándékosan csinálja, mert így most a nagy, nyári melegben a magyar emberek nem arról beszélgetnek, hogy a jogállamiság teljes tönkretétele, vagy a nagy korrupció miatt az Európai Unió a saját pénzét félti az Orbán rendszertől, hanem arról, hogy akkor most lehet-e a másságot ábrázolni az RTL műsorában, vagy sem.

– Ezt értem. De azt mondja Orbán, hogy „a brüsszeli kérés célja, hogy az LMBTQ aktivistákat be kelljen engedni az iskolákba, de ezt nem fogjuk hagyni. A szülő dönt a gyermekek neveléséről, és ez benne van az európai szabályokban is. Ami Nyugaton általános, hogy beengednek szexuális propagandistákat, az nálunk nem lesz” „Szivárványos aktivistának nincs helye ott, nálunk elképzelhetetlen az, ami több nyugat-európai országban.” Miféle szexuális propagandistákról beszél?

– Hazudik. Ha a másságról akar többet megtudni, akkor kérdezze meg régi barátját, Szájer Józsefet például, ha pedig arról, hogy kiket kellene távol tartani a gyermekeinktől akkor azokat a futballhuligánokat, akik rombolják a társadalmunkról alkotott európai képet. Ha már huliganizmusról beszélt, én is hadd válaszoljak ezzel.

– Azt is mondta, hogy „bármilyen jogvita összekötése a pénzügyi kifizetésekkel, az teljesen elfogadhatatlan”. A helyreállítási alap jár nekünk, és meg fogjuk kapni ezt a pénzt. Jár nekünk? 

– Akkor jár nekünk, ha részesei vagyunk az európai közösség értékeinek és jogszabályainak. Ha nem, akkor nekünk sem az uniós tagság, sem annak vívmányai nem járnak. 

– Orbán megint elővette a populista fegyvert is: „a gyerek szent dolog”. „Nem grasszálhatnak szexuális propagandisták az iskolákban”. „Aki nem akarja, hogy szivárványos aktivisták világosítsák fel a gyerekét, annak legyen ehhez joga”. Hozzátette, „égnek áll az ember haja attól, hogy mi történik Nyugat-Európában. Van olyan, hogy nemváltó műtéteket hajtanak végre a szülői akarat ellenére kisgyerekeken Nyugaton. Ilyen Magyarországon nem történhet meg”. Az egész Nyugat beperelhetné hitelrontásért ezért a kijelentéséért, nem?

Elmebetegség minden ilyen gondolat, egy politikai vezető szájából pedig egyenesen a közrend rombolása. Ráadásul, ha már pedofília, akkor egyelőre egy közéleti szereplőről tudunk, aki a törvény előtt is lebukott, Kaleta Gábornak hívják, önkormányzati tisztviselő, nagykövet. Úgyhogy jobb, ha először a saját háza táján néz körül. Én – hat gyermek apjaként – szívesebben veszem, ha az európai kultúrkörhöz tartoznak a gyerekeim, mint ebbe az újnáci, szélsőséges gondolatvilágba. 

– Gondoljunk csak bele, hogyan fog ez a mondat lecsapódni a Fidesz-hívő magyar választóban? Nem kéne az ellenzéknek ezen a téren is erőteljesebben fellépnie, előre tisztázni, hogy ekkora hülyeségeket nem lehet beszélni?

– Az elmúlt hetekben százötvenezerszer mondtam el, és világítottam arra rá, hogy itt nincs másról szó, minthogy Orbán el akarja terelni a figyelmet arról, hogy az ő és a rendszere bűnei miatt Magyarország sok ezer milliárd eurót veszíthet, és el kell kergessük ezért ezt a hatalmat. Amit Orbán csinál, az tipikus kútmérgezés. Hiszen az ő unokái is ebben a társadalomban kell, hogy majd felnőjenek, ami, ha egy ilyen, a késő harmincas évek Németországát idéző uszításokkal van tele, az senkinek nem fog boldogságot hozni. És amikor kútmérgezésről beszélek, a saját közösségének kútmérgezéséről beszélek. A teljes ellenzéknek pedig hangosan kell követelnie, hogy távozzanak a hatalomból, és ne rontsák tovább Magyarország hírnevét.