Ukrajna felszólította Mongóliát Putyin letartóztatására

HírKlikk 2024. augusztus 31. 10:10 2024. aug. 31. 10:10

Az orosz elnök kockáztat, de a Kreml nem aggódik.

Nem aggódik amiatt, hogy Mongólia hatóságai letartóztatják Vlagyimir Putyin elnököt az ázsiai országban tett jövő hétre tervezett látogatása során, közölte a Kreml. Putyin az ország elnökének meghívására látogat Mongóliába, hogy megemlékezzen a Japán felett 1939-ben aratott szovjet-mongol győzelemről – írta meg a Népszava.

„Nincs semmi aggodalom, nagyszerű párbeszédet folytatunk mongol barátainkkal” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a The Moscow Times szerint. Az orosz ellenzéki portál szerint arra a kérdésre, hogy Moszkva tárgyalt-e a letartóztatási parancsról Ulánbátorral Putyin útja előtt, Peszkov azt mondta, „a látogatás minden szempontját gondosan előkészítették”.

Putyinnak ez lesz az első külföldi útja olyan államban, amely a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó római statútum aláírónak egyike, azaz jogilag köteles letartóztatni és átadni őt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Mint ismert a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavaly márciusban elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen az ukrán gyerekek jogellenes Oroszországba hurcolása miatt.

Putyin kedden utazik Mongóliába és valószínűleg nem kell tartania a letartóztatástól, mert az ulánbátori kormányzat Moszkva szövetségese, az ukrajnai háború kérdésében pedig semleges álláspontot képvisel.

Nem Mongólia az egyetlen állam amely nem tenne eleget az ICC-tagságból adódó kötelességének. Obrador mexikói elnök is kijelentette, hogy kormánya „nem felelős” Vlagyimir Putyin letartóztatásáért, ha részt akarna venni Claudia Sheinbaum megválasztott elnök október 1-jei beiktatásán. De Brazília elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is személyesen garantálta, hogy nem fogják letartóztatni az orosz elnököt, ha részt vesz az idén novemberben Brazíliában sorra kerülő G20-csúcson.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom