Üresen áll a Miskolci Semmelweis Tagkórház?

Budai Balázs 2020. június 18. 15:32 2020. jún. 18. 15:32

Egy Miskolc-környékbeli település polgármestere adta azt az információt a Hírklikknek, miszerint a 700 ágyas miskolci Semmelweis Tagkórház épülete betegek nélkül, üresen áll. Utánajártunk a hírnek, és bár kérdéseinkre nem kaptunk választ, így is találkoztunk ellentmondással az üggyel kapcsolatban.

A miskolci Semmelweis Tagkórház legutóbbi közleménye március 27-én jelent meg. Ebben azt írják, „Kórházunk Csabai kapu 9-11. szám alatt található Semmelweis kórházi telephelye járványkórházzá történő átalakítása teljes körűen megtörtént, befejeződött. A kórházi telephelyen a kórház teljes ágykapacitása rendelkezésre áll a betegek ellátására.” Azt is megírták, hogy a teljes műtőkapacitást úgy alakították át, hogy ott csak COVID-19 vírusfertőzöttek ellátása történjen meg.

Az operatív törzs utolsó tájékoztatása szerint, azonban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelenleg egyetlen aktív fertőzött van, így felvetődik a kérdés, hogy akkor jelenleg az az egy beteg van a 700 kórházi ágyra? Sőt, egy Miskolchoz közeli település polgármestere szerint, még az az egy beteg sem tartózkodik az épületben, az egész kórház üresen áll.

Megpróbáltuk elérni a Semmelweis Tagkórházat a központi információs vonalukon, de senki nem vette fel a telefont. Ezután a kórház egyik osztályának főorvosát hívtuk, de ő is elérhetetlen volt. Végül Miskolc városának sajtószóvivője volt az első, akit elértünk. Szántó Rita által sikerült eljutnunk Balázs Máriához, a Miskolci Központi Kórház sajtószóvivőjéhez.

Feltettük neki a kérdést, hogy igaz-e az információ, amit kaptunk. Elsőre hevesen tiltakozott, hogy nem igaz, hogy üresen állna a kórház. Éppen elnézést akartunk kérni, hogy ilyen téves információval zavartuk, amikor elkezdte ecsetelni, hogy azért gondolhatjuk így, mert nem ismerjük a kórház helyzetét. Elmondta, nem úgy működik a dolog, hogy egyik napról a másikra képes visszaállni a kórház a rendes kerékvágásba. Idő kell, amíg az átalakításokat, amiket a járvány miatt csináltak, visszarendezik.

Ezzel ellentmondásba keveredett a szóvivő, hiszen, ha nincs működőképes állapotban a kórház, akkor nem is tarthatnak bent betegeket és mégis igaz a hír, miszerint üresek az ágyak az épületben. De mielőtt további kérdéseket tehettünk volna fel, tájékoztatott, hogy bármilyen vírushoz kapcsolható hír esetében csak dr. Révész János főigazgató nyilatkozhat.

Kérdéseinket így e-mailben küldtük el a kórháznak, amelyekre e sorok megjelenéséig nem reagáltak. Természetesen, amennyiben érkezik válasz az intézményből, cikkünket frissítjük.