Útmutató gólyatábor szervezőknek

Az alapítványhoz számos olyan megkeresés érkezik, amely a beavatási szertartásokon (gólyaavatók, gólyatábor, új tagok fogadása sportegyesületekbe stb.) előforduló visszaélésekről számol be. Ezek a szertartások sok esetben megalázóak: a cél a másik megszégyenítése, az intézményen, egyesületen belüli tekintélyelvű hierarchia nyilvánvalóvá tétele. A felelősség azonban nemcsak a szervező diákoké, hanem elsősorban a felnőtteké és az intézményé, amely nem állít éles határokat a megengedett és a nem megengedett viselkedésformák közé. Ez a segédanyag ahhoz ad útmutatást, hogy miként lehet olyan beavatási szertartást szervezni, amelynek során minden szereplő biztonságban és jól érzi magát.

S, hogy miről olvashatnak még benne? Egyebek mellett arról, hogyan alakultak a beavatási szertartások régen és ma, hogy vannak mindenki számára nagyon várt rituálék és szokások, de van olyan, amikor a várva várt esemény nem jól alakul. Olvashatnak arról, mi a csoporthoz tartozás kényszere. Mint írják, a társas lét különböző viselkedési formákat vált ki az emberekből, sok esetben olyan erős a csoporthoz tartozás vágya, hogy az emberek olyan feladatokat is végrehajtanak, vagy olyan kijelentésekhez csatlakoznak nyilvánosan, amelyekkel nem értenek egyet, és nem tennének így, ha egyedül lennének. Iskolai közegben mindez egyenlő azzal a vélekedéssel, hogy az a diák, aki ellenszegül, az iskolai közösséget utasítja el, ahová tartozni szeretne. Az útmutatóból megtudhatják azt is, miért nem mondanak a résztvevők nemet olyan helyzetekre, amelyekben valójában nem szeretnének részt venni, vagy azt, mi akadályozza meg a résztvevőket abban, hogy egy felnőttnek jelezzenek, ha bajban vannak?

S, hogy miért tesznek úgy sokan, mintha rendben lenne a megalázó beavatás? Az iskolák vezetése általában kétféleképpen kezeli az ilyen szertartásokat. Az intézmények egyik csoportja maga áll a szecskáztató szertartás szervezésének élére, és deklarálja, hogy kizárólag ezen az egy eseményen elfogadott, hogy a felsőbb évfolyamosok bármiféle feladatokat adjanak a kisebbeknek. Ezzel párhuzamosan, pedig nagy szigorral bünteti az óraközi további „szívatást”, és sokszor sajnos jogilag kifogásolható úton reagál a problémára. Az iskolák másik csoportjának „megoldása” pedig a konfliktus elkerülése, a probléma elhallgatása: amikor a tanárok és az iskolaigazgató is úgy tesz, mintha ez a jelenség nem létezne az intézményben, vagy mintha olyannyira bagatell, vicces és veszélytelen lenne, hogy nem érdemes erre fordítani – az amúgy is szűkösen rendelkezésre álló – erőforrást, időt és energiát. A tanárok sokszor nem tudnak mit kezdeni az iskolai konfliktusokkal, így hagyják, hogy a gyerekek „elintézzék maguk között”. Nem mindig van arra figyelem vagy lehetőség, hogy a valamilyen szempontból végletes (agresszívabb vagy kiszolgáltatottabb) tanulókra extra figyelem jusson. Ha egy felnőtt – ráadásul pedagógus – is tanúja egy olyan beavatási szertartásnak, amely erőszakos, bántalmazó elemeket is tartalmaz, annak következménye kell, hogy legyen. Az emberi, állampolgári, gyermeki és tanulói jogokat a pedagógus nem vonhatja el. A gyerekekkel szembeni erőszak egyetlen formája sem elfogadható, és minden formája megelőzhető. 

Ha kíváncsi a jogi háttérre, a következményekre, vagy épp arra, mit tehet az iskola, feltétlenül olvassa el a „Mire figyeljünk gólyatábor szervezésekor?” címmel készült anyagot.

Azt az EMMI június 6-án kiadott határozatából már tudjuk, hogy köznevelési intézmény szervezésében nyári tábor, gólyatábor legkésőbb 2021. augusztus 23. napjáig tartható.