Valamire készülnek Orbánék - létszámstop a közszférában

HírKlikk 2019. november 14. 10:19 2019. nov. 14. 10:19

A 24.hu hozta nyilvánosságra azt a kormányhatározatot, amely alapján a teljes közszférában, a minisztériumoktól és az állami cégektől kezdve a rendőrségen keresztül egészen az egészségügyig november hatodikától létszámstopot rendeltek el.

A portál szerint a létszámgazdálkodással kapcsolatos intézkedésekről szóló kormánydöntés – visszavonásig – tételesen megtiltja a minisztériumoknál, a kormányzati főhivataloknál, a központi hivataloknál, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó egyéb szerveknél, az új kormányzati/hivatásos/katonai szolgálati, hon- és rendvédelmi, valamint közalkalmazotti jogviszony és munkaviszony létesítését.

A dokumentumból kiderül, hogy a létszámstopról szóló rendelkezést az állami többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságokra és alapítványokra is alkalmazni kell. Kivételt lényegében csak a szakmai felsővezetők kinevezése jelent, ezen kívül felmentést kizárólag Rogán Antal adhat a szabály alól.

Mint írják: mindez azért is okozott megütközést, mert a teljes közszféra létszámhiánytól szenved. A rendőrök egy év alatt átlagban másfél hónapot túlóráznak, munkaerőhiány miatt több kormányablakot bezártak már, vagy rövidebb ügyfélszolgálati idővel működtetnek, a NAV feladatellátását is veszélyezteti az emberhiány, a Magyar Nemzet még a héten is arról cikkezett, hogy több tucat álláshirdetésre várnak jelentkezőket az adóhivatalnál. Az állami cégek sem állnak jobban: a Magyar Postánál októberben 300 dolgozó hiányzott, a vasutasoknál ezerfős, a volánosoknál 10-15 százalékos a létszámhiány.

Forrás: 24.hu