Válasz Online: újabb szexbotrány a Kalocsa-kecskeméti érsekségen

HírKlikk 2024. október 22. 10:00 2024. okt. 22. 10:00

Bábel Balázs a hétvégén levelet írt érsek- és püspöktársainak, arra hivatkozva, hogy soká lesz még püspökkari konferencia vagy akárcsak lelkigyakorlat, ahol személyesen beszámolhatna az egyházmegyéjét érintő, „tovább bonyolódó” ügyekről, de „tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, hogy megnyugodjanak a kedélyek”.

Válasz Online szerint a kalocsai érsek levelében leszögezte: nem akar eltussolni semmit, egyházmegyéje mind Bese Gergő botrányakor, mind a pedofilgyanúba keveredett Hatházi Róbert, illetve a már bíróság előtt álló Rónaszéki Gábor ügyében szabályosan járt el – idézi a cikket szemléző hvg.hu. Emellett egy újabb esetet is megemlített. Mint írja, egy pap 2020-ban azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy azonnal helyezze át a plébániáról, mert őt „cigányok üldözik”.

„Felajánlottam neki több helyet az egyházmegyében, de mindre azt mondta, hogy ott is utolérik. Rövid időn belül jelentkezett, hogy dr. Tóth Tamás titkár úr elhelyezte őt egy karitatív szervezetnél, amibe én beleegyeztem, sőt, kérésre szolgálatát meghosszabbítottam.” Hozzátette, később egy új lelkipásztor is jelezte, hogy felkereste valaki, aki először csak pénzt kért, majd azzal állt elő, hogy a hozzá kéréssel forduló pap fizetett neki bizonyos szexuális szolgáltatásokért. 

„Miután úgy láttam, hogy nemcsak pletykáról van szó, hanem esetleg lehet valós alapja, összehívtam a pasztorális tanácsot, és ők is azt mondták, hogy előzetes vizsgálatot kell végezni, amely most is tart” – jegyezte meg Bábel Balázs. Levele szerint a belső tényfeltáró munkát ugyanaz a kánonjogász végzi, aki eljárt Rónaszéki Gáborral szemben, továbbá Hatházi Róbertnél is vállalta a felderítő munkát.

Ami Tóth Tamást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát illeti, a Válasz Online megkeresésére azt válaszolta, hogy az általuk említett személy 2020 óta a karitatív szervezet lelkésze, akinek a szolgálatát Bábel Balázs Kalocsa–kecskeméti érsek úr 2020 tavaszán kifejezetten engedélyezte. Hozzátette: a belépésekor a belső szabályoknak megfelelően, úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozatot is tett, és a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegye 2024. szeptemberi hivatalos tájékoztatása szerint sem folyt vagy folyik az atya ellen semmilyen hivatalos eljárás, illetve nekik sincs egyéb körülményről tudomásuk.

Bábel Balázs szombati levelében van egy fontos részlet. Szerinte az a közlemény, amelyet a Válasz Online korábbi cikkére írt a MKPK sajtóosztálya, Tóth Tamás és Hatházi Róbert „védelmében íródott valójában”. A kalocsai érsek később kifejtette, Tóth „barátságból adódóan védte” Hatházit, illetve hallott arról, hogy a titkárnak szándékában állt beszélni a bejelentővel, de konkrétumot nem tud. Amikor pedig Tóth Tamást szembesítették a kérdéseikkel, azt reagálta, hogy azokra „határozottan nemleges választ tud adni”.

A Válasz Online korábban azt írta, Tóth Tamást, akit a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartanak számon, a 2022-ben felfüggesztett Hatházi Róbert kecskeméti plébános elleni, fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések gyanúja miatt indult belső egyházi eljárásban tanúként hallgatták meg, mivel kisegítő lelkészként ő is a kecskeméti Szentcsalád Plébániához tartozott.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom