Választást dönthet el, ki magyarabb a magyarnál

Lehetséges, hogy a nemzeti identitás firtatása döntötte el a többedszerre is a parlamenti választások kimenetelét? 

Ezt azért így nem jelenthetjük ki, de fontos alapkérdés a nemzeti identitáshoz való viszony és annak alakítása. Megszokhattuk ugyan már az elmúlt 15 évben, hogy a kormánypárt nagyon hangsúlyosan kezeli ezt a témát, újra és újra meghatározza, feszegeti, hogy milyen az igazi magyar politizálás, magyarként mit lehet tenni, amivel élesen szembehelyezkedik az ellenzék. A baloldal azt mondja, hogy mi inkább elsősorban európaiak vagyunk, nem kell magyarkodni, mert az „öncélú”. A politika a mai világban alapvetően identitásverseny: a pártok, a politikusok azon dolgoznak, hogy meghatározzák közösségük nemzeti identitását. Ebben még a Fidesz diktál. 

Ez valami sajátos „hungarikum”?

Itt a közép-európai térségben egyáltalán nem. A nacionalizmussal foglalkozó szakirodalom alapvetően két identitás típust különböztet meg: a államnemzeti és a kultúrnemzeti fejlődést. Az európai nemzetek közötti legfőbb különbségek azonban a kettő arányának eltéréséből fakadnak. Nyugat-Európában döntően államnemzeti fejlődés zajlott le. Mindezt a korán elinduló polgári fejlődés tette lehetővé, amely a vallási és etnikai törésvonalak elhalványulásával a társadalom hatékony integrálását hozta el. Ebből az következett, hogy mindenki különösebb feszültségtől mentesen élheti meg „másképpen” a franciaságát, hollandságát vagy éppen az angolságát. Ezekben a nemzetekben nem jellemző, hogy különbséget tegyenek „tősgyökeres” és „nem tősgyökeres” származások és viselkedések között. Ezzel szemben Kelet-Közép-Európában hiányoztak ezek az adottságok. A térségünkre jellemző kultúrnemzeti fejlődés az azonos nyelven beszélő és etnikumú, közös kultúrával rendelkező közösségek integrációját jelenti, amelyhez a sajátos történelmi múltnak köszönhetően, nem társult homogén nemzetállami keret. Ebből adódóan, a nyugat-európai nemzeteket nem izgatja a népesség csökkenése, a nemzet elmúlása szóba se kerül, nem tesznek különbséget „francia és franciább” között, illetve a külpolitikában is az együttműködésre törekednek. A másik típus a kultúrnemzetekre, mint például Magyarországra jellemző. A levert forradalmak, az elvesztett háborúk és a területi csonkítások következtében a magyar nemzeti tematika által összefogott tudáskészletet tragédiák és veszteségek formálták, amelynek következtében a létbizonytalanság és a nemzethaláltól való félelem vált uralkodóvá. 

Orbán Viktor a 2009-es kötcsei pikniken már a „létezés magyar minőségének a megőrzéséről”, beszélt. Innen datálódik ez a politikai ars poetica?

Tulajdonképpen igen.  Maga a centrális erőtér is az „állandó, kicsinyes és megosztó értékvitákat” kívánta meghaladni, és a nemzeti egység megteremtését hirdette, amelybe természetesen a határon túl élő szórványmagyarság integrálását is belegondolta. Erre utal maga a Nemzeti Együttműködés Rendszere is. Később a „nemzeti oldal” és a „nem nemzeti oldal” közötti különbségtétellel egyértelművé tette a választók számára, hogy a jobboldal a nemzeti érdeket képviseli, a vele szemben álló „dollárbaloldal” pedig az idegen érdekek kiszolgálójaként olyan politikát képvisel, amely végső soron a magyar kultúra elvesztéséhez és a nemzet pusztulásához vezetne. A kormányoldal gyakran a dicső régmúltra és magyar hősökre hivatkozik, a migrációs válság idején mi lettünk a „keresztény Európa védőbástyája”, lásd Hunyadi János példájának mostani felidézését is. A Brüsszellel és korábban Washingtonnal szembeni szuverenitásvédelmi harc a magyar történelemből ismeretes Bécs-Moszkva elleni harc hagyományára utal.

Ez a múltba való visszafordulás olyan erős érzelmeket ébreszt a magyarokban, ami elég a kétharmados győzelemhez?

Azt láthattuk, hogy két olyan szekértábor alakult ki, amelyek között akkora a szakadék, hogy az erősen megnehezíti az átszavazást. A Fidesz szavazók úgy gondolják, hogy mivel mi magyarok vagyunk, ezért támogatjuk a kormány politikáját. Ezzel szemben az ellenzék olyan identitásképzést választott, ami nem nagyon tudta ezeket a kormánypárti szavazókat megszólítani, mert úgy voltak vele, hogy az „európaisággal” nekik nincs mit kezdeni, számukra nem tartozik az első számú problémák közé. A frontvonal befagyása egy kényelmes többség bebiztosításával mindenképp hozzájárult a Fidesz dominanciájához.

Ha ez így van, akkor miért nem ismerte fel ezt az ellenzék is?

Az MSZP a 2019-es programjában – Haza. Szeretet. Európa címen – erős kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormány, illetve a vele szövetséges új jobboldali pártok euroszkeptikus politikájával szemben. A programban külön rész foglalkozott az európaiság és a hazafiság összeegyeztethetőségével, mondván, a kettő kiegészíti egymást, nem feszül köztük ellentét, sőt, aktívan törekedni kell az európai identitás erősítésére. Az LMP az „európai értékek meghatározó magyarországi képviselője és a magyar nemzeti érdek európai képviseletének konstruktív letéteményese” akart lenni, de ez is visszhang nélkül maradt, pedig elsősorban zöldpárt lévén a környezetvédelemre és szociális igazságossági kérdésekre helyezték a hangsúlyt. A DK egyenesen Európai Egyesült Államok vízióját rajzolta fel, kritizálva a jobboldali populisták Nemzetek Európájának koncepcióját. A Momentum szerint a „sok országban élő magyarság érdeke, hogy a magyar nyelv és kultúra megmaradjon és virágozzon”, vagyis a magyar államnak kötelessége a határon túliak védelme. Ugyanakkor szorgalmazták a kisebbségvédelem európai szintre emelését, amivel hatékonyabban elejét lehetne venni a kelet-közép-európai kultúrnemzeti program magyarellenes ellenségképzésének. Voltak ennek morzsái, de azt mondhatjuk, hogy azok nem álltak össze egy nagy képpé.

Időközben megjelent a Tisza a politikai porondon, a magyar uniós „küldöttség” egyik legerősebb csapataként. 

A Magyar Péter jelenség eddig nem látott kihívást jelentett az ellenzéki pártok számára. A rendszerváltás utáni magyar politikában egy meglehetősen atipikus folyamattal van dolgunk, hiszen eddig elkerülte Magyarországot az a trend, ami a környező országokban már évekkel ezelőtt megjelent: egy új szereplő hirtelen nagy népszerűségre tett szert és átformálta az ellenzéken belüli erőviszonyokat. 

A párt nagygyűléseinek fontos eleme a magyar zászló.  

Miután Magyar Péter politikai szocializációja a Fideszhez köthető, illetve fontos számára a családjának jobboldali háttere, így nem meglepő, hogy az értékválasztásaiban felfedezhetünk olyan elemeket, amelyek a kormánypártoknál is megjelennek. Magyar Péter a Tisza elnökeként Orbán kihívója lehet a közelgő választásokon, többször is kifejezte elkötelezettségét Magyarország erős Európai Uniós és NATO-kapcsolatai mellett. Egy decemberi interjúban kiemelte, hogy kormányra kerülésük esetén egyik első lépésük a befagyasztott uniós források felszabadítása lenne, valamint az euró bevezetését is célul tűzte ki.  Emellett hangsúlyozta, hogy a gazdasági függetlenség kulcsfontosságú az ország szuverenitása szempontjából, és elutasította a kínai befektetésektől vagy orosz befolyástól való függőséget. Támogatja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást a korrupció elleni küzdelem érdekében. A politika természetéhez hozzátartozik, hogy olykor többektől is átvesznek ötleteket és javaslatokat a szereplők annak a reményében, hogy az majd egy győztes kombináció lesz.

A Tisza építkezésekor mindenki csak arra figyel, hogy milyen ígéreteket tesz a különböző választóknak, nyugdíjasoknak, nőknek. Mit üzen Európának?

Ezek nem lényegtelen kérdések, de úgy érzem, hogy az általa képviselt identitásképzés – a jelen helyzetben – sokkal érdekesebb kihívás. Látni, hogy Magyar Péter kifejezetten ráment arra, hogy megpróbáljon egy nyitott nemzeti identitást megfogalmazni, mert a Fidesz a maga egyfajta kizáró definíciójával nagyjából kettéosztja az országot. És nem is az a lényeg, hogy most kit sorolnak a poloskák közé, hogy ki kinek az ügynöke, és milyen álnokul dolgoznak ezek az emberek a nemzeti politika ellen. Egyszerűen árulók, akik a közép-európai nemzetekben mindig jelen vannak. Ahogyan erre már fentebb utaltam, ez egy régióbeli sajátosság. Ezzel szemben Magyar Péter kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy az ő felfogásában nincs se jobb-, se baloldal, amit persze már korábban is kimondott, de ez még eddig nem állt össze egyfajta identitásképzés előképévé.

Pedig sokakat kizárt az általa megálmodott ország „jövőjéből” …

Legfeljebb az általa háromezerre tett kormánypolitikust és a miniszterelnök körét sorolta oda. Azt próbálja hangsúlyozni, hogy ő mindenkire számít. Az újévi beszédében és az évértékelőjében is közvetlenül szólt a kormánypárti szavazókhoz. 

Ide számítja az általa ó-ellenzéknek nevezett politikai táborokat is.

A politikának az is a lényege, hogy akik megpróbálnak benne érvényesülni, azoknak meg kell határozniuk a politikát érintő belső konfliktusok dimenzióit is. Tehát eddig volt a NER, és vannak az européer pártok, számolni kell a radikális, vagy szélsőjobboldali szervezetekkel, és van egy centrális erőtér is, amelynek közepén jelenleg a kormánypárt terpeszkedik. Ott nem nagyon tud más valaki labdába rúgni. Erre Magyar Péter azt próbálja elérni, hogy ezeket a körön kívül maradt politikai szereplőket egy táborba, közös zászló alá vonja. Ez nagyon nehéz, mert túl sokan vannak, akik egyszerre szeretnék elszámoltatni a Fideszt, az MSZP-t, a DK-t, ami viszont elképzelhetetlen volna. Magyar arra törekszik, hogy a teljes politikai elitet leváltsa.

Meg lehet így szólítani mindenkit, akinek elege van a jelenlegi kormányzatból?

Feltételezhetjük, hogy a legelkötelezettebb fideszeseket biztosan nem, mert azok ragaszkodnak a pártjukhoz, de mondjuk azokat a korábbi kormánypárti, vagy az ó-ellenzéket támogató szavazókat, akik akár vonakodva is, de jobb alternatívát nem látva, megnyerhetőnek tűnnek egy kormányváltás ígéretével. Magyar Péter meg láthatóan törekszik erre.

Ha ez a forgatókönyv teljesül, mire számíthatunk hazánk és Európa kapcsolatában?

Amit eddig Magyar Európa párti hozzáállásáról tudni lehet, az még nem túl sok. Azt többször elmondta, hogy harmonikus kapcsolatokra törekszik a Néppárttal, hogy fel akarja számolni a jelenlegi ellenségeskedést, haza akarja hozni az eddig zárolt uniós pénzeket. 

Magyarország az Európai Uniónak meg a NATO-nak is a tagja marad. Ezen egyébként a kormány se akar változtatni. De az is kiderült az eddigi megszólalásaiból, hogy mi mégiscsak magyarok vagyunk, mégiscsak szuverének akarunk maradni, nekünk azért nem mondják meg mindenben, hogy mit kell csinálnunk. Olyan nemzeti politikát kíván folytatni, ami még összeegyeztető az európaisággal. 

A gyűlésein láttunk már bocskait, magyar zászlóerdőt, de uniós zászlókat elvétve sem…

Ennek az okain persze lehetne spekulálni. Arra gondolok, a párt építésekor már biztosan elérték azokat a szavazókat, vagy legalábbis bebiztosították a támogatásukat, akik mondjuk az uniós zászlóval mennének az utcára, mert annyira utálják a jelenlegi rendszer Brüsszel-ellenes kirohanásait. Megpróbál nyitni olyan új szavazók felé, akik azért az uniós zászló láttán nem éreznék azt, hogy ők feltétlenül meg lennének szólítva. Így próbál olyan politikát folytatni, amely egyszerre nemzeti maradt, közben még egy kicsit baloldali szociáldemokrata, konzervatív és liberális is egyben. Nagyon sok még a nyitott kérdés, de van még ideje a válaszok kidolgozására.