Valójában ki zsarol kit az unióban?
Csütörtökön várhatóan az eddigi legkeményebb csata zajlik majd Brüsszelben a magát meghatározó európai politikai tényezőnek tartó Orbán Viktor és a vele szemben álló túlnyomó többség, az unió 26 tagállamának jelentős része között. Az EU-t zsarolással vádoló miniszterelnök maga zsarol, ami rövid távon még sikerülhet, de hosszú távon tönkre teheti országát.
A hónapok óta tartó vita hivatalosan arról folyik, folyósítsa-e az unió az Ukrajnának szánt (létfontosságú) további 50 milliárd eurós támogatást, és hogyan. Orbán először ismét elutasította Ukrajna megsegítését, most viszont eljutott odáig: hozzájárul a kifizetésekhez, de csak azzal a feltétellel, ha évente újra és újra közös döntésre jutnak a négy évre szóló segélykeret további részletének átutalásáról. Azaz: Orbán évente ugyanúgy megvétózhatná a döntést, ahogy azzal most fenyeget, ha feltételét nem fogadják el.
Általánosnak tekinthető a vélemény az unióban arról, hogy a valóságban a magyar kormányfő az ukrán ügyet csak zsarolásra használja. Amint azt korábban is sikerrel tette: a múlt év végén Brüsszelben megnyitottak egy 10 milliárd eurós pénzcsapot, amiből egyelőre csak 1 milliárd érkezett az országnak. Nyilvánvalóan nem azért, mert helyreállt a bíróságok függetlensége Magyarországon, hanem azért, hogy Orbán ne akadályozza a döntést az ukrán ügyben.
Tévedtek: a budapesti kormány ugyanúgy zsarol tovább, hiszen a cél, hogy megkaphassa a további, zárolt összegeket, háromszor annyit, mint eddig. Ezt az ajánlatot nevezi Bóka János Európa-ügyi miniszter „kompromisszumnak.”
Az Európai Tanács csütörtöki, rendkívüli ülését csak azért kellett összehívni, mert a decemberin – Orbán Viktor vétófenyegetése miatt – nem tudtak megegyezni az ukrán pénzügyi támogatásról. Az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokról is csak úgy, hogy Orbánt rábírták, a termet elhagyva, ne vegyen részt a szavazásban, így mentve arcát, hogy ne látsszon vesztesnek (pedig nagyon is az volt.)
Nehéz elképzelni újabb ilyen megoldást, miután uniós vezetők, kormányfők az utóbbi hetekben a színfalak mögött sikertelenül próbálták egyetértésre bírni Orbánt. Miközben egyértelmű, hogy a magyar miniszterelnök magatartása a végletekig felingerelte Európát.
Aligha véletlen, hogy kiszivárogtatták az uniós apparátus egy munkaokmányát, amelyben arról írtak: minden uniós támogatás végleges megvonásával, a 2024 második félévi magyar uniós elnökség lefújásával, végül pedig Magyarország uniós szavazati jogának megvonásával, valamint a magyar gazdaság elleni további lépésekkel kell visszavágni Orbánnak, aki Putyin érdekében aláássa az Európai Uniót.
A fentiekre komolyan ugyan senki sem gondolt (most), de az irány egyértelmű. Amennyiben a magyar miniszterelnök tovább folytatja mindazt, amit eddig, hosszabb távon a legrosszabbra kell számítania. Hiába reménykedik abban, hogy a júniusi Európai Parlamenti választásokon annyira megerősödik a szélsőjobb, hogy hangadó lesz a testületben, s ezzel akár az Európai Bizottságban is nagy szerephez jut. Hogy másik fő reménysége, Donald Trump elnökké választása, (ha bekövetkezne) mit hoz majd számára és az unió számára, nyílt kérdés.
Addig marad a harc a „szuverenitás megvédéséért”, a „zsarolás” ellen. Amint a tárca korrupciós botránya után Brüsszelbe kimentett volt miniszter, Varga Judit ékesen megfogalmazta. Semmire nem jut vele, amint az immár uniós botrányhősként kezelt főnöke sem.
