Változás jön a patikákban

HírKlikk 2019. november 15. 05:30 2019. nov. 15. 05:30

Az egészségügyi szolgáltatások „fejlesztéséről” a parlamenthez benyújtott javaslatcsomagból úgy tűnik, mintha a gyógyszertárak sorozatos trükközésekkel próbálnák kijátszani a szabályokat.

Olyan módosítást kezdeményeznek például, amely az indoklás szerint kizárja, hogy a patika többszörös költözéssel jogszerűen átléphesse a maximális 1000 méteres távolságot. A jövőben tehát már nem lesz áthelyezhető a gyógyszertár az eredeti működési helyétől akár több kilométerrel távolabbra - írja az azenpenzem.hu.

Egy „pontosítás” következtében 2020. július 1-jétől nem forgalmazhatók majd azok a homeopátiás gyógyszerek, amelyek tulajdonképpen most sem felelnek meg szabályoknak. Valójában – bár a törvény mostani megfogalmazása kissé félrevezető lehet – ez már január 1-jétől így lett volna, de a jogalkotók szükségesnek tartották a „megfelelő felkészülési időt biztosítani”.

A jogalkotók szükségesnek tartják szankcionálni, ha a működtető visszaél a vis maior helyzet nyújtotta felmentéssel a többletszolgáltatás teljesítése alól. Egy másik kiskaput is igyekeznek becsukni. A törvény jelenleg előírja, hogy a gyógyszertárat működtető társaságok tulajdonosi összetételét – a gyógyszerészi tulajdonlás előírásának betartását – ellenőrizendő a megalakuláskor be kell nyújtani a társasági szerződést az egészségügyi államigazgatási szerv részére. A létesítő okirat módosítását is jelenteni kell.

Hosszú évek óta tartó huzavonát zárhatnak most le a jogalkotók. A kuruzslás tényállásának kiegészítésével elítélhetővé válnak az úgynevezett „aposztróf doktorok".  Még jelenleg is megtalálható a neten az az ajánlat, ami közel 250 ezer forintért (most akciósan 150 ezerért) kínál alternatív, illetve parabolikus doktori címet. Az ezt megszerzők 'dr-ként (tehát aposztrófos doktorként) „praktizálnak”. (Az egész szisztéma egy korábban esztergályosként, masszőrként, csontkovácsként dolgozó „szakember” fejéből pattant ki.)

Bár a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsa szinte pontosan hat évvel ezelőtt határozatban szorgalmazta, hogy a szabályozók lépjenek fel az ilyen jelenségek ellen, eddig konkrét intézkedésre nem került sor. Az aposztrófos doktorok létjogosultságát a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége is bírálta, de tenni ellenük jogilag ők nem tudtak. Most viszont egyenesen börtönbüntetéssel fenyegetik az áldoktorokat, valamint az „oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység” végzőjét (a kamupapír kiállítóját).

A részletes indoklásban leírták: „az oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység szankcionálási körével kapcsolatos jogalkotói szándék a felsőoktatásban megszerezhető végzettséget igazoló oklevél mellett kiterjed az iskolarendszeren kívüli képzésben (felnőttképzésben), valamint az iskolai rendszerű képzésben (felnőttoktatásban) kiadható okiratokra is”.

Forrás: Hírklikk