Varga Judit ügye a nemzetközi sajtóban is hír

HírKlikk 2023. június 29. 16:00 2023. jún. 29. 16:00

Számos német és angol nyelvű orgánum beszámolt Varga Judit lemondásáról, és arról, hogy meg nem erősített hírek szerint az európai választáson a Fidesz listavezetője lesz. A beszámolók zöme egyelőre csak rövid, tényszerű hírként jelent meg.

Több orgánum emlékeztetett arra, hogy Varga Judit neve az utóbbi időben a Schadl-Völner ügyben bukkant fel, ami az utóbbi idők legnagyobb korrupciós ügye Magyarországon. „Völner Pál volt igazságügyi államtitkár, akit korrupcióval vádolnak, a bíróságon elmondta, hogy Varga Judit szoros figyelemmel kísérte a végrehajtók eseteit. Kiderült az is, hogy Varga találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtók szervezetének volt elnökével is” – írta az Euractiv és mellette több más orgánum is.

Az portál emellett megemlítette, hogy az utóbbi időben sok szó esett a sajtóban Varga Judit magánéletéről, válásáról, és a tízmillió forintos CSOK-hiteléről is, amit a szabályokkal ellentétben nem lakásépítésre, hanem nyaralóra használt fel, és amit azóta már visszafizetett.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom