Varga László: A vasútvonalak bezárásával újabb csapást mért a kormány a vidékre
Megoldás helyett a bezárás mellett döntött a kormány több vidéki mellékvonal kapcsán. Ugyanez a kormány korábban választási ígéretként hangoztatta, hogy minden mellékvonal fontos, és újranyitják a lezárt vonalakat – hívta fel rá a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga László, az MSZP elnök-helyettese, aki szerint a lezárás újabb csapás a vidék Magyarországának, különös tekintettel a keleti országrészre. Az MSZP szerint nem hagyhatja a kormány elsorvadni a hazai vasúthálózatot, az illetékes miniszternek átfogó programot kell kidolgoznia a vidéki mellékvonalak fejlesztése érdekében.
Augusztus elsejétől a kormány 10 magyarországi mellékvonalon megszüntette a vasúti közlekedést. Az MSZP politikusa úgy véli, súlyos csapás ez a vidéki Magyarországnak, főleg Kelet-Magyarországnak, itt van ugyanis a legtöbb lezárt mellékvonal.
2010-ben a Fidesz azzal kampányolt, hogy a gazdasági válság és a recesszió miatt bezárt vasúti mellékvonalakat újranyitják, sőt fejlesztik és modernizálják. Választási ígéretük szerint a teljes vasúti közlekedést megreformálták volna Magyarországon. Politikai gondolkodástól függetlenül a választók várták ezt a reformot, ám erre az elmúlt 13 évben nem került sor. Néhány mellékvonalat ugyan újranyitottak, de érdemi fejlesztés ott sem történt, „alibimenetrendet” vezettek be, napi 1-2 járat haladt át ezeken a vonalakon. Volt olyan település, ahol sikerült elérni, hogy sűrűbb legyen a menetrend, hogy többen tudják igénybe venni a szolgáltatást. A kistelepüléseken nem mindenki engedheti meg magának, hogy autóval menjen a munkahelyére, a kormány nehezíti ezeknek az embereknek a helyzetét a lezárásokkal, egyeseket pedig lehetetlen helyzetbe hoztak – érvelt Varga László.
A kormány döntése ellen civilek, helyi politikusok, polgármesterek is tiltakoznak. A hírek szerint még Balassagyarmat fideszes polgármestere is levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszternek. Az utasokon és a városvezetőkön felül a közlekedési szakemberek sem értenek egyet a vonalak lezárásával.
A mellékvonalak bezárásakor a súlyos járműhiányra hivatkoztak, de a bezárások után kevesebb, mint 10 jármű szabadul fel az egész országban, ami egész biztos nem oldja meg a problémát. Ráadásul a csehek most kínálnak eladásra „ócskavas” áron Studenka motorkocsikat, amelyek jó állapotúak, és gyakorlatilag típusazonosak a nálunk közlekedő „Bzmot” néven ismert motorkocsikkal. Így lehetne gyorsan orvosolni a járműhiányt, nem pedig bezárásokkal – mondta az MSZP elnök-helyettese, aki szerint a probléma megoldás inkább csak akarat kérdése lenne.
A vonalak bezárására nem valós érv a költséghatékonyság sem, hiszen a korábbi vonalbezárások már megmutatták, hogy a bezárás után az őrzés és az állagmegóvás – éves szinten – akár még többe is kerülhet, mint az üzemeltetés. A lezárt vonalak közt vannak olyanok, amin teherszállítás is működik, így a vonalat továbbra is fenn kell tartani, csak utasokat nem fognak szállítani.
Varga László arra is felhívta a figyelmet, hogy a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, azaz a VEKE úgy értesült, hogy eredetileg nem 10, hanem 13 vonalat akart bezárni a kormány.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a 10 vidéki vasútvonal bezárást – zárta sajtótájékoztatóját Varga László, aki arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza a bezárásokkal kapcsolatos döntést, és ne hagyja elsorvadni a magyar vasúthálózatot, hanem dolgozzanak ki átfogó programot a mellékvonalak fejlesztésére.