Varga Mihály üzenete: Viktor, ha vétózol nem lesz lóvé!

Kardos Ernő 2020. november 30. 18:10 2020. nov. 30. 18:10

Varga pénzügyér óvatos ember, a pénzhiányról nem szemtől-szembe beszél a miniszterelnökkel. Csupán egy újságcikkben megüzeni Orbánnak, hogy az 1700 milliárddal kevesebb pénzre számíthat jövőre.

Varga pénzügyminiszter interjút adott az egykor jobb napokat látott Világgazdaság című lapnak, s próbál pozitív képet adni a magyar jövőről. Elmondja például, hogy akkor is újra tudja indítani a gazdaságot, ha jövőre a kormányfői vétó miatt nem lesz uniós költségvetés, és a brüsszeli pénzek éppen csak csordogálnak majd. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatások jönnek, a betervezett programokra viszont nem. Varga Mihály szerint még ebben az esetben is finanszírozható lesz az ország. Vagyis akár készpénznek vehetjük, hogy amíg Mészáros, Szíjj, és a többi stróman és oligarcha biztos megkapja a lóvét, az önkormányzatok pedig leállíthatják a buszközlekedést, a munkanélküliek pedig járhatnak a zálogházakba.

A pénzügyminiszter szerint a gazdaság elindításához újabb kölcsönt már nem kell felvenni. Varga Mihály persze arról nem beszél, hogy ha nincs uniós költségvetés, és nem dől a pénz Magyarországra, akkor hitelt a pénzpiacokról csak drágábban kapna az ország. Már csak azért is, mert a Fidesz az elmúlt tíz évben – miközben szavakban élesen elutasította, öngyilkosságnak nevezve a hitelfelvételt – a valóságban megduplázta az ország hitelállományát. Bodnár Zoltán a jegybank korábbi alelnöke az közölte, hogy a Fidesz kormányra kerülése óta a 15 billiós államadósság már 34 billió forintra emelte. Valamiből csak fel kell építeni azt a Paksi Atomerőművet, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonalat, nem beszélve arról, hogy Tiborc saját lábon állásáról is kell valakinek gondoskodni.

Persze Varga pénzügyminiszter már most azzal számol, hogy az idei költségvetési hiány közel 80 százalék lesz, miközben benne van a Fidesz-KDNP alkotmányában, hogy bizonyos közfeladatokról – lásd kórház, vagy iskolafejlesztés – inkább le kell mondani, mintsem az államháztartás túlköltekezzen.

Viszont a jól végzett munka örömével nyilatkozza Varga pénzügyminiszter, hogy a gazdaságvédelmi operatív törzs már szinte teljesen kidolgozta a gazdasági kilábalás programját. A legnagyobb említésre méltó csodát a banki digitalizációtól várja az ország gazdaságági fellendítéséért felelős szakember. Ettől aztán munkanélküliek százezrei lélegeznek fel, nem beszélve a csődre készülő vállalkozások vezetőiről, akik még csettintenek is, hogy ezt a digitalizációt aztán jól kitalálta Varga Misi. 

Ezen kívül olyan nagyszabású ötlet is akad a gazdaságvédelmi törzs tarsolyában, hogy csökkentik a közjegyzőkre kivetett adót. Az ember már látja, hogy a kilakoltatás előtt álló tömegek tízezrei – miközben fizetik a banki tartozásukat – valóságos örömünnepet ülnek, s pezsgőt is bontanak a közjegyzői díjak csökkenését üdvözölve!

Persze tudjuk, hogy Varga Mihály okos ember, de ezt a Világgazdaságnak adott nyilatkozata is megerősíti. Egyrészt elismeri, hogy a járvány hatására a kormány 6.4 százalékos visszaeséssel számol, és durván 1700 milliárdos bevételkiesés is lehet. Ami azt jelenti, hogy a tervezett egy százalékos hiány helyett kilenc százalék lesz a deficit. Az államadósság GDP-arányos hiánya pedig a 65.4 százalék helyett 75-80 százalékra emelkedhet.

A közgazdászok ezeken a számokon persze elszörnyednek, miközben a helyzet tragikumát maga Varga Mihály is érzékeli, s természetesen vágyakozva pillant arra a közel 2500 milliárd forintra, amit az ország megkaphatna, ha Orbán tudomásul venné, hogy Európában demokráciát kell építeni. Persze az is, lehet, hogy Varga szándékosan festi feketére a jövőt, talán elsősorban Orbán Viktor figyelmét akarja felhívni, mondván: Viktor, ha tényleg vétózol, akkor nem lesz lóvé!