Vásárhelyi Mária az Index beszántásáról: a folyamat végén csak romokat hagynak Orbánék

Miként definiálná az Index körül kialakult éleslövészetet: mindössze egy szimplán belterjes médiatörténeti esemény vagy egy tudatos politikai megszállás tanúi vagyunk?

Mindez nem egyszerű történet, sokkal inkább egy súlyos és tudatos érvágás, talán az utolsó, ami még nagyon széles réteget érint.  

Önt meglepi mindez?

A legkevésbé sem. Egyrészt azért nem tartom meglepőnek, mert tudjuk, hogy az Index tulajdonosai már jó ideje kormánypárti mamelukok, lényegében politikai végrehajtók, nyilván nem véletlenül szerezték meg már évekkel ezelőtt a lap meghatározó tulajdonrészét. A mostani csonkolás végrehajtója az a Vaszily Miklós, aki korábban már a TV2-nél, az Origo-nál és az állami televíziónál is elvégezte a hóhérmunkát. 

Miként értékeli – marad-e bármi ennek a folyamatnak a végén, egyáltalán van-e vége mindennek a médiatarolásnak, amit a kormány részéről tapasztalunk hosszú évek óta?

Végcélja is van, értelme is van – természetesen az ő szempontjukból. Ez a vérengzés annak a folyamatnak a része, ami minden kormánykritikus hangot, véleményt, orgánumot, nagy olvasottságú, széles közönségréteget vonzó médiumot tönkre tesz, eltakarít az útból. A modern diktatúrák sajátossága az, hogy meghagynak néhány marginális orgánumot, hogy felmutathassák az ellentétes vélemények létét is, de igazából az összes, széles tömegek számára szóló médium ma már a Fidesz kezén van. Az egyetlen még, ami nem, az az RTL Klub, de ez egy kereskedelmi csatorna, aminek nem a közvélemény tájékoztatása az elsődleges feladata, bár a hírműsoraiban korrekten megfelel ennek az elvárásnak.

Ma már az sem mellékes, hogy relatíve nagy nézettség mellett, legalább naponta 15 percig kritizálni lehet a kormányt.

De ezt azért nem nevezném a demokratikus nyilvánosság csúcsának. Ez minden modern diktatúrára jellemző, hogy mutatóban meghagynak egy-egy kritikus felületet, de a szavazóik és akiket meg akarnak nyerni, nyilván nem innen tájékozódnak. Maradt néhány lap, egy rádió, televízió már érdemben nem is említhető.

Ön szociológusként is, médiakutatóként is figyelemmel kíséri ezeket a folyamatokat. Meglehet, szokatlan a kérdés, de egyáltalán van igény Magyarországon a független médiára?

Nézze, ez nagyon bonyolult kérdés. Magyarországnak nincsenek demokratikus hagyományai s hogy valakinek igénye legyen a független tájékoztatásra, az kétségtelenül egy szocializációs folyamat része.

Azt hittük, hogy ’89-től ez zajlik.

A politika mindig nagyon beletenyerelt a médiába. Sosem volt olyan időszak, amikor elengedte volna. Akik ma a Fidesz legfontosabb támogatói, az idős, kistelepülésen élő nyugdíjasok, ők abban szocializálódtak, hogy a ’60-as években a rádiót beállították a Kossuth-adóra és ez nagyjából mind a mai napig így van. A hazai állami média, amit a demokráciákban közmédiának hívnak, a rendszerváltásig nagyon nagy presztízsű volt, még ha elfogadott is volt, hogy néhol ferdít a tükör. Én úgy gondolom, hogy ez mind a mai napig megmaradt az ország jelentős részén. Az idős emberek úgy vélik, hogy az a biztos, amit bemond „a” rádió/tv.

Hajdan a helyi, megyei lapok szinte egyeduralkodó véleményformálással rendelkeztek, mára jelentősen csökkent az olvasottságuk, de a közvéleményre gyakorolt hatásuk változatlan?

A vidéki emberek mindennapjainak ugyanúgy a része, mint 20-30-40 évvel ezelőtt és ezek a lapok már mind a kormánypárt kezében vannak.

Mindennek a jelentőségét a budapesti ellenzéki értelmiségi közeg nem méri a kellő súlyán?

Szerintem nem erről van szó, inkább arról, hogy eléggé tehetetlenek, pontosabban eszköztelenek vagyunk. Ráadásul a vidéki lapolvasók jelentős rétege az, amelyik a közösségi médiát a legkevésbé használja. Az ellenzéknek nagyon leleményesnek kellene lennie és új csatornákat megtalálnia ahhoz, hogy ezzel a réteggel fel tudja venni a kapcsolatot. Ez még sajnálatosan csak várat magára.

Ne feledjük, hogy ehhez jelentős anyagi háttér is kellene.

Természetesen, de a személyes kontaktusokat, kommunikációt jelentős emberi aktivitással és kétségtelenül komoly munkával például ki lehet alakítani. Az persze rengeteg munkát igényel, hogy az ellenzéki pártok eljussanak ezekhez az emberekhez.

Milyen esélyt lát Ön arra, hogy egy bekövetkező kormányváltást követően, mondjuk az eljövendő tíz év alatt helyreállhat-e a magyarországi média állapota, helyzete, küldetése?

Ha ez a kormány marad, akkor esély sincs. Ha végre megszűnik Orbán uralma, akkor el lehet kezdeni a nulláról felépíteni egy új médiarendszert, demokratizálni a tájékoztatást, de ez nem megy egyik percről a másikra. Az állami médiát a földig kell rombolni, sóval behinteni és teljesen az alapjaitól kezdve felépíteni. Akik most ott, az úgynevezett újságírást művelik, azok nem újságírók, alkalmatlanok arra, hogy közpénzből fenntartott médiában dolgozzanak. Teljesen új médiarendszert és szolgáltatást kell felépíteni, amiből a politikai teljesen kivonul és szakemberekre kell bízni. De ez nagyon messze van.

Legyünk tényszerűek, azért 2010 előtt sem volt zökkenőmentes a kommunikációs csatornák működése.

Való igaz, rengeteg csatározás, aljasság, összejátszás, széthúzás kísérte az előző húsz évet és totál háttérbe szorult, hogy a nézőnek mi az igénye. Ráadásul ’89-'90-ben még ha nyögvenyelősen is, de megindult a nyilvánosság demokratizálódása, rengeteg új orgánum jött létre, a közmédia is fokozatosan szabadabbá és függetlenné vált, most pedig egy totális visszaépülés folyamata zajlik. ’89-ben a tájékoztatási monopóliumok lebontása volt az egyik legfontosabb követelés – mindezt mára visszafalazták.

Visszatérve a Népszabadság sorsát erősen idéző Index modellértékű történetére, az online médiában, ami elvileg piaci alapon működne s a jelenünkben meghatározó felület lett, meg lehet-e teremteni egy kiegyensúlyozott, piaci és értékalapú működést? Vagy kérdezzük inkább azt, hogy ki készüljön fel az Index után...?

Én, erre, most nem tudom a választ. Nyilvánvaló, hogy az egyetlen megmaradt nagy falat, amire már régen fente a fogát a hatalom, az az Index volt. A többi, megmaradt, két-három online lapot már nem akarják, mivel relatíve kisebb a közönségük és azt is pontosan tudják, hogy akik a 444-et vagy a hvg.hu-t olvassák, sosem lesznek Fidesz-szavazók. Ezek megszerzésébe felesleges energiát fektetni, kivéreztetik majd piaci alapon, mivel nem, hogy állami megrendeléseket nem kapnak, de gyalázatos módon, a multik sem hirdetnek náluk kellő mértékben, mert meg vannak fenyegetve és a várható szankciók nem érik meg a nagy cégeknek. A sajtószabadság jelen állapotáért a magyar kormány mellett, a hazai és a külföldi nagytőke ugyanolyan tettestárs. Magyarországon olyan romokban van a nyilvánosság, hogy évtizedekig tarthat, míg azokat a romokat sikerül eltakarítani, amiket Orbán maga mögött hagy.  

Az Orbán-rendszer túléli Orbánt?

Azt nem hiszem, de mivel egyre nagyobb hatalma, befolyása és ereje van, inkább úgy tűnik, hogy Orbán éli túl az Orbán-rendszert.