Vásárhelyi Mária: azt akarják, hogy a rendszer kritikusai megdögöljenek

– Most még mélyebbre került a magyar médiahelyzet, vagy az egész Index-ügyet félremagyarázták?

– Az Index-üggyel egy újabb nagyon súlyos sebet kapott a magyar nyilvánosság, a sajtószabadság. Az Index a legolvasottabb portál volt, igyekezett elfogulatlanul, objektíven tájékoztatni, és a helyén hatalmas űr keletkezik, mivel talán az egyetlen olyan orgánum volt, amelyet kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt olvastak. Maradnak persze portálok, amelyek önmagukat finanszírozzák és nem a kormány mantráját szajkózzák, de ezek közönsége sokkal szűkebb, mint az Indexé. 

– A mostani Fidesz kommunikáció új vonása, hogy balra mutogatnak, mint a háborús ok valódi okozóira. Az Index esetében azt állítják, hogy Momentum-DK, Momentum-Gyurcsány háború van a háttérben. Mennyire eredményes ez a terelés?

– Annyira, hogy aki akarja, elhiszi. Akik nem ismerik az előzményeket, a tulajdonosi viszonyokat, illetve azok, akiknek az az érdekük, hogy elhiggyék. Aki viszont hajlandó egy kicsit a dolgok mélyére ásni, és nem érdekelt abban, hogy felüljön az ilyen állításoknak, hazugságoknak, az nem hiszi el. De ennek az egész történetnek van egy nagy csapdája: a nemzetközi szakmai  közvélemény jelentős része nagyon felháborodott a történtek hallatán; lényegében nincs olyan fontos világlap, amelyik ne foglalkozott volna az Index esetével, méghozzá teljesen egyértelműen a kormány beavatkozását látva ebben. De ez csak a sajtó véleménye. Én azonban attól tartok, hogy a politikusok, azon politikusok, akiknek érdeke elhinni azt, amit a Fidesz mond, azok el is fogják hinni. Azokra gondolok, akik Németországban érdekeltek üzletileg abban, hogy tőlük rendeljünk tíz- és százmilliárdokért hadifelszereléseket, hogy összeszerelő üzemként működjön Magyarország, ők elhiszik a magyarországi hivatalos álláspontot. Mert sajnos, a gazdasági érdekek, a nagytőke érdekei rendre felülírják a szabadság értékeit. És mindig lehet olyan magyarázatot találni, ami felmenti a hatalmat.

– Pedig most is sokan reménykednek abban, hogy az Unió részéről történni fog majd valami, de hát az elmúlt tíz évben sem történt semmi. Talán az előbb említett gazdasági érdekek miatt, de lehet, hogy magának a szövetségnek nincs semmilyen komoly eszköz a kezében, nincs igazi védelmi rendszere….

- De azért nincs önvédelmi rendszere, mert nem is törekedett rá, hogy legyen. Tíz éve folyamatosan hallhatjuk, hogy nincs módjuk arra, hogy fellépjenek az ilyen jelenségekkel szemben. Én is csak azt a megoldást látom, ha a támogatások kifizetését összekötik jogállamisági követelményekkel, és azt szigorúan ellenőrzik, számonkérik. Ameddig ez nem következik be, addig marad minden a régiben: felháborodnak, esetleg ideküldenek egy vizsgálóbizottságot, amely megállapít ezt-azt, beszélnek róla két napig, aztán vége a történetnek. Mellesleg én azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy találjanak ki valamilyen módszert, amellyel képesek lennének a független magyar sajtót támogatni. Hirdessenek olyan projekteket, amelyek a független országos és helyi médiát támogatják, és amelynek odaítéléséről szakmai grémium dönt Brüsszelben. Ha nagyon akarnák, meg lehetne találni ennek a módját, hiszen nem pártokat kellene támogatni, vagy pártsajtót, hanem a független sajtót és a sajtószabadságot. Nem hiszem, hogy ez kivitelezhetetlen lenne, ha volna rá igazi szándék. 

– Sokakat meglepett, hogy ön megvédte az alapítványi elnököt, Bodolai Lászlót. Ő tényleg olyan vétlen szereplője ennek az Index-történetnek? Nem látta volna át, hogy mi zajlik a háttérben? 

– Szerintem mindenki átlátta, hogy mi történik. Azért ne csináljunk úgy, mintha ez ma kezdődött volna. Olyannyira nem, hogy már tíz éve folyik. Nem véletlenül ment el az Indextől Tóta W Árpád 2011-ben, nem véletlenül vált ki 2013-ban a 444 szerkesztősége, az Index alapító tagjainak többsége. Nem véletlenül váltott négyszer főszerkesztőt az újság, és nem véletlenül rendeződnek át állandóan a tulajdonosi viszonyok. Ez tehát egy tíz éves folyamat, tíz éve próbálja becserkészni a kormány az Indexet. Aki akarta, nagy vonalakban látta, hogy mi folyik a cégnél. Szerintem ez bizonyos mértékben a tartalmán is látszott; kicsit bulvárosodó, ellaposodó, és a forró ügyektől kicsit távolságot tartó portálnak láttam. Ettől függetlenül, ez volt a legfontosabb internetes lap, mert mégiscsak igyekezett tudósítani mindarról, ami Magyarországon történik. Bodolait személyesen alig ismerem, groteszk módon, csak a bírósági tárgyalótermekben találkoztunk, hol azonos, hol ellentétes oldalon, de mindig tisztességesen viselkedett. Nekem Bodolairól jók voltak a tapasztalataim és ugyanezt erősítették meg az írásai is.  Emellett pedig – ahogyan ezt anno a nyilvánossággal is közölték –  amikor Bodolai László elvállalta az alapítvány elnöki posztját, akkor a szerkesztőség számára ő jelentette az Index függetlenségének garanciáját. De persze egy olyan orgánum felett, amelynek Fidesz-közeliek a tulajdonosai, folyamatosan ott lebeg Damoklész kardja. A Fidesz oligarchái nem azért vették meg a portál gazdasági ügyeit intéző céget, mert nem találtak ennél jövedelmezőbb befektetést, hanem azért, hogy előbb-utóbb bedarálják. Ami most konkrétan történt, de én csak annyit tudok, amennyit a sajtóból lehet tudni. Úgy látom, hogy inkább a főszerkesztő hibázott, mert üzleti titkokat nem lehet kiadni. Illetve lehet, de azt nem lehet várni, hogy ezt a tulajdonos eltűrje. Ahogyan azt sem, hogy heteken keresztül kampányoljon a lap ellen. A főszerkesztő azzal, hogy veszélyzónába tette a barométert, azt üzente az olvasóknak, hogy többé ne higgyetek az Indexnek, mert már nem vagyunk függetlenek. Ilyen helyzetben egy tulajdonos nem nagyon viselkedhet másképpen, mint hogy felmond a főszerkesztőnek. Neki egyszerűen tulajdonosként kell viselkednie, a lap gazdasági érdekeit szem előtt tartani. Már csak azért is, mert ő, tulajdonosként, saját vagyonával felel az alapítvány gazdálkodásáért. Ha bedől az Index, akkor neki kampó – hogy "klasszikusokat" idézzek. Sem Bodolait, sem Dull Szabolcsot nem hibáztatom, úgy látom, hogy ez egy kötéltánc volt, ahol mindketten elvétettek egy lépést. De ez mindenképpen bekövetkezett volna. ha nem most, akkor néhány hónap múlva.  

– Ha ezt így tette volna Dull Szabolcs, akkor tovább menetel az Index, de az irány mindenképpen a szakadék? 

– Nyilván el lehetett volna vegetálni így tovább is, de ez az Index már most is elég távol van attól az Indextől, amiért kitalálták, és hosszabb távon az elvárás egyértelműen az lett volna, hogy tökéletesen adja fel az eredeti identitását, vagyis a saját feladatáról alkotott elképzeléseit. Csak a nevében maradt volna az, ami, nyilván egyre jobban kiürítették volna. Biztos vagyok benne, hogy a hatalom eldöntötte, hogy 2022-re ez az Index ebben a light formájában sem létezhet. Lesz valami, ami ezen a néven fut, de az már egy elbulvárosított, méregfogaitól megszabadított, megzsarolt ellenzéki orgánum lenne. Ha pedig a szerkesztőség ezt nem vállalja, akkor bezárják a portált. Nekik persze az lett volna a legjobb, ha az Index szépen lassan belesimul a NER-be. 

– Abból, amit az Indexről mond, az is következik, hogy nem teljesen ért egyet a tiltakozókkal…

– De, én egyetértek velük, és megértem azt is, hogy nem akarnak tovább ott dolgozni. Én csupán azt sajnálom – a Fidesz ugye már meg is írta a levelét a német testvérpártjának –, hogy a történtek lefordíthatók egy belső, személyi konfliktusként. Én jobb forgatókönyvnek tartottam volna, ha megvárják, amíg megtörténik az első bizonyítható politikai nyomásgyakorlás, például valamit nem közölnek le, vagy valakit politikai okokból el akarnak távolítani, netán át akarnak írni egy cikket. Elismerem: az események ugyanide vezettek volna. Az Index nagy előnye, hogy tehetséges emberek csinálták, egyetlen más portállal össze nem hasonlítható infrastruktúrával. Ez volt a legnagyobb internetes szerkesztőség, sokan dolgoztak az újságírók keze alá, remek infrastruktúrával, alternatív hírforrásokkal működtek, rengeteg plusz tartalmat nyújtott, a blogok, a Totálkár, a Velvet, a Port.hu nagyon népszerűek. Egyes kalkulációk szerint 3 milliárdos cégről beszélünk, ekkora összeget közösségi adakozásból lehetetlen összeszedni, még a tizedét is nehezen. Ráadásul egy ilyen portált nem csak fenntartani, hanem fejleszteni is kell, márpedig állami hirdetésben nem reménykedhetnek, miközben ma a médiapiac legnagyobb hirdetője az állam. És a hatalomnak számottevő befolyása van arra is, hogy a multik és a reklámpiac többi szereplője hol hirdet. Jutalmaz és büntet, zsarol és kivételez, támogat és kiéheztet – aszerint, hogy a gazdasági szereplők teljesítik-e elvárásait. Alig van olyan orgánum, amelyet közvetlenül vagy közvetve ne tartana a hatalom kontroll alatt.  

– Ahhoz mit szól, hogy a híváslistája alapján támadják a főszerkesztőt?

– Én ezen rettenetesen felháborodtam; nem tudom hogy került ki a jobboldalhoz ez a lista. Önmagában az érvelésük is abszurd: szerintük az Dull Szabolcs bűne, hogy baloldali politikusokkal beszélt telefonon. De könyörgöm, egy közéleti, politikai orgánum főszerkesztője miért ne beszélhetne politikusokkal? Természetes, hogy ezt teszi. Kivel beszélgessen, a szomszéd házmesterrel? Azzal beszél nyilván, ahonnan információt akar kapni. Hogy ez bűn legyen, teljes képtelenség. Nyilván szívesen beszélt volna fideszes politikusokkal is, csak mint tudjuk, ők nem állnak szóba a független média képviselőivel. Az pedig, hogy egy másik orgánumhoz került a híváslistája, és az nyilvánosságra hozta, normális esetben, normális országban rendőrségi nyomozást von maga után. Természetesen egy tisztességes orgánum egy ilyen információval soha nem élne vissza, és még akkor sem közölné le, hogy ha valamilyen – nem törvénytelen úton – megszerzi. Ami azonban itt történt, az már maga a végső züllés. 

– Mi tagadás, önmagában a lista megszerzése is ijesztő, de hogy még nyugodtan lobogtatják is, különösen az…

– Ezért mondtam, hogy egy ilyen esetben a rendőrségnek feljelentés nélkül is el kellene kezdenie nyomozni. Hogy kerülhet egy konkurens laphoz egy másik főszerkesztő híváslistája? Akkor bármi odakerülhet. Persze tudjuk, hogy bármi oda is kerül. Az azonban, hogy ők ennyire nyíltan vállalják, hogy visszaélnek a személyes adatokkal, és nyilvánosságra hoznak olyan adatokat, amelyek az újságíró magánszférájába tartoznak, ez már a legsötétebb időket idézi. 

– A NER rendszerét az is mutatja, hogy az adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila sem szólalt meg azonnal…

– Hát persze… Itt senki nem szólal meg semmiért, mármint az ő embereik közül. Pedig különösen felháborító, hogy gátlás nélkül, nyíltan lobogtatják azt, ami a kezükbe került. 

– Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa is megszólalt, hogy az ő portáljuk lesz a következő kiszemelt áldozat. Ezt reálisnak tartja? 

– Teljes mértékben reális, mert a 24.hu átveheti az Index helyét, ráadásul komoly anyagi háttérrel rendelkezik, és egy komoly, megbízható orgánum. Eddig konkurensek voltak ezen a piacon. Azt azonban látom, hogy már hetek óta a legaljasabb támadásokat intézik Varga Zoltán ellen a jobboldali sajtóban. Azzal próbálják lejáratni, hogy a pénzét offshore cégekben tartja, miközben a Fidesz holdudvarában és nyilván magában a pártban is hemzsegnek az „offshore lovagok”, akik a lopott pénzt ilyen offshore paradicsomokban bejegyzett cégekben tüntetik el. Egy ideig maga a Magyar Nemzet is így működött. Szóval látom a Varga elleni alpári támadásokat. És ehhez tegyük hozzá: itt semmi nem történik véletlenül, semmi nem történik felsőbb utasítás nélkül. Nyilván megadták a kilövési parancsot a Centrál Csoport vezetőjére, és ezek a szellemi verőlegények neki is estek. Mert ezek a lakájok tényleg olyanok, hogy akiket számukra kijelölnek célpontként, azokkal szemben a legaljasabb eszközöket is bevetik. 

– Mi lehet a vége ennek? Nem pusztán a 24.hu-ra gondolok, egyáltalán arra: vajon mit akar elérni a Fidesz? 

– A XXI. századi modern diktatúrák nyilvánossága úgy működik, hogy nem fojtanak meg minden kritikus hangú orgánumot. Néhányat, amit ők marginálisnak tartanak, meghagynak, amelyekről amúgy eleve tudják, hogy fogyasztóik soha nem lesznek Fidesz-szavazók. Őket nem is akarják meggyőzni, tudják, hogy reménytelen. És akkor ennek a néhány ezres vagy tízezres közönséggel rendelkező orgánumnak az életben hagyásával hajtogathatják, hogy nálunk sajtószabadság van, mindenféle kritikus vélemény megjelenhet a nyilvánosságban. Csakhogy pontosan tudjuk, hogy nem ez a sajtószabadság! És azt is tudjuk, hogy nálunk már tíz éve nincs sajtószabadság. Putyin is ugyanígy csinálja; a modern diktatúrákban meghagynak zárványokat, mert adnak a látszatra. 

– A legutóbbi beszélgetésünket némi optimizmussal fejezte be, amikor is annak adott hangot, hogy ez a folyamat nem lesz végtelen, a Fidesz-rendszer előbb-utóbb bukásra van ítélve. Most is bizakodó?

– Én örök optimista vagyok; azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időkben meg fog gyengülni a Fidesz, elsősorban nem az erőszakos térfoglalásai miatt, de azért részben ezért is. Mert, ahogyan elfoglalják közös kincseinket – a Várat, a Balatont, a Fertő tavat, a Tatai tavat –, az már annyira gátlástalan mohóságról árulkodik, hogy sok embernek felnyitja a szemét, főként persze azoknak, akik közvetlenül érintettek benne. A gyengülés döntő oka azonban a gazdasági nehézségekből fog fakadni: az előttünk álló válság miatt, jelentősen növekedik majd a bajba jutott emberek száma. A kormány egyáltalán nem készült fel erre a válságra, és ez szerintem nagyon meg fogja rendíteni a magyar gazdaságot. Márpedig, ha az emberek azt érzik, hogy az életszínvonaluk tartósan romlik, akkor nagyon gyorsan elfogy a lojalitásuk. Ezt még a Kádár-rendszerben is érzékeltük. Eddig pont az legitimálta a rendszert, hogy az emberek döntő többsége úgy érezte, hogy egy kicsit jobban él, de ha ezt is elveszik tőlük, akkor a türelmük is gyorsan elfogy. 

– Paradox a helyzet, mert nem szurkolhatunk azért, hogy az életünk is rosszabbá váljon…

– Senki nem akarja, hogy válság legyen, ráadásul tudjuk, hogy az ilyen válság éppen a legszegényebbeket sújtja leginkább. De, ebben a régióban, az emberek egy része, amíg biztonságban érzi magát, és lát maga előtt valamiféle perspektívát, addig eltűri a zsarnokságot és a szabadság hiányát is. Ráadásul nálunk az emberek rettenetesen kiszolgáltatottak; olyan szinten sikerült centralizálni mindent, hogy lassan mindenki az államtól függ. Emiatt pedig nem is akarnak vele konfliktusba kerülni, mert tudják, hogy abból csak a rövidebbet húzhatják. Márpedig ez a hatalom a bosszúállás semmilyen eszközének alkalmazásától nem riad vissza, pont az embertelensége a legvisszataszítóbb tulajdonsága. Nem sajnálnak meg senkit, nem éreznek együtt senkivel, mintha csak pénz- és hatalom markológépek lennének. Az emberségnek még a szikrája is hiányzik belőlük. És ugyanezt mondhatom el ezekre a propagandistákra is, akiket szoktak újságírónak is nevezni, de én nem gondolom, hogy azok lennének. Semmiféle szakmai szolidaritás nincs bennük, sőt, kifejezett élvezetet okoz nekik, ha a nem a hatalom ánuszában üldögélő újságírókba belerúghatnak. Olyan undorító módon működnek, hogy ezek alapján, joggal gondolom, hogy a Kádár-rendszer utolsó évtizedében több emberség szorult a hatalomban ülő emberekbe, és több szakmai szolidaritás volt az újságírókban egymás iránt, mint ma. Akkoriban nem akarta senki, hogy éhen haljanak emberek, nem akarták, hogy a rendszer kritikusai megdögöljenek. Mivel én olyan szerencsés vagyok, hogy nem éltem a háborúk idején, és a puha diktatúra idején lettem felnőtt, most úgy érzem, hogy felnőtt fejjel nem éltem ilyen gonosz és embertelen rendszerben, pedig hát a Kádár-rendszer ugyanúgy az ellenségének tekintett, mint a mai, és finoman szólva, nem hordozott a tenyerén. Szemben számos mai médialakájjal, akik ugyanolyan lelkesen nyalták körül a kádári, mint ahogyan szolgálják az orbáni diktatúrát. Persze tudjuk, hogy nemcsak az országnak, hanem a médiának is csak egy csőcseléke van. Csupán a kenyéradó gazda változik.