Véget ért a Budapesti Lakógyűlés, 136 ezren szavaztak

HírKlikk 2023. június 19. 12:20 2023. jún. 19. 12:20

A budapestiek kiálltak városukért, kiálltak magukért, a Budapesti Lakógyűlésen 136 ezren adták le szavazatukat online – írta a főpolgármester Facebook-oldalán hétfőn.

Karácsony Gergely közölte: sikeresen zárult Budapest történetének legnagyobb részvételi szavazása, az első Budapesti Lakógyűlés, 136 ezer budapesti adta le szavazatát online, a szavazásra jogosultak több mint kilenc százaléka.

„Ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, rám is, másokra is" – tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte: az első Budapesti Lakógyűlés érdemben különbözik a kormány nemzeti konzultációjától, „mert az az emberek megvezetése, ez pedig a budapestiek megkérdezése", de ettől még sokan összevetik a kettőt.

Hozzátette: eddig egy olyan nemzeti konzultáció volt, amely online zajlott, azzal lehet összevetni a Budapesti Lakógyűlést.

Arányaiban az ott résztvevő mintegy öt százaléknál majdnem kétszer nagyobb volt a részvétel az első Budapesti Lakógyűlésen – mondta.

A főpolgármester szerint „napnál világosabb tehát, hogy a budapestiek akarata elől kitérni mostantól nem lehet".

„Igaz ez a kormányzati sarc befizetésére éppúgy, mint a Lánchíd közlekedési rendjére és a Lánchídra megígért kormánytámogatás kifizetésére" – írta. Kiemelte: ő megteszi, amit vállalt, a város jövőjéről szóló döntéseket a budapestiek akaratának megfelelően hozzák meg. A Budapesti Lakógyűlés eredményeit kedden ismertetik.

Forrás: MTI