Vészabó Noémi: nem vagyok kelendő, mert a szépségben hiszek

Történt-e bármi változás a festményeiden azóta, hogy eljöttél Gyuritól?

Igen. Mindig vannak változások, de sokszor csak utólag érzékelhetők. Mivel az életet előre éljük, utólag tudjuk csak összerakni a kockákat. Igen, Gyuri után azt hiszem még színesebb lett a képi világom.

Felszabadultál?

Igen, akkor már tudtam, hogy nem a mester tanítványa vagyok, hanem önálló művész, aki a saját útját járja.

Témákat is váltottál? A műtermedben látható festményeiden nagyon fontossá váltak az arcok, a tekintetek, a portrék, és a képek színvilága is gazdagabb lett.

Igen. Ha megfigyeled, nagyon sok nőt látsz a festményeimen. Nem véletlenül, mert én a nőknek szeretnék üzenni a képeimmel. Hogy vállalják a sokszínűségüket és merjék vállalni önmagukat. Akár csak a hétköznapi öltözködéssel és merjenek színesek lenni lélekben, és érzelmekben is. Úgy érzem, hogy ezek az én üzeneteim, és az életem üzenete is.

Ugyanezt fogalmazod meg a könyveidben is?

Igen, csak a szavak erejével. Azt mondja Latinovits Zoltán, hogy a költő, a festő és az író égi antennás. Azaz kapsz valamiféle jelet, nyilván extra-szenzitív képességekkel, és azt valósítod meg a vásznon vagy az írásaidban. Szerintem a könyveim is olyanok, mint a festményeim. Az érzelmek őszinte vállalásáról, a szerelmek megéléséről szólnak.

Mit tartasz fontosabbnak, a könyveidet, vagy a festményeidet?

A festményeket. Az írás olyan kistestvéreként jár mellette, vagy kiegészíti azt.

Egy interjúdban azt mondtad, hogy nemzeti érzelmű festő vagy és nem vagy kapós. Mit értesz azalatt, hogy nemzeti érzelmű? Ha ránézek a képeidre, akkor nekem a szépség, a fájdalom, a gyönyörűség, a tánc varázslatos mozdulata és minden más eszembe jut, de az, hogy nemzeti érzelem, az nem.

Talán rosszul fogalmaztam, de azt értem ezalatt, hogy én egy magyar festő vagyok és azzal, amit alkotok, az országomat is képviselem. Legutóbb Firenzében a Biennálén, ahová meghívtak, és ahol két nagy méretű képem alá ki volt írva, hogy Noemi Vészabó Hungary, ha rájuk néztem, futkározott a gerincemen a borzongás. Mert én ott az országomat képviseltem, megmutattam, hogy a magyar művészek semmivel sem alávalóbbak a többieknél. Kis ország vagyunk, de elképesztően tehetséges, alkotó emberek sokasága él itt. Írók, költők, zenészek, művészek, festők, akikre érdemes felfigyelni.

Akkor miért mondtad, hogy nem vagy kelendő? Szerinted mi kell ahhoz, hogy Magyarországon egy festő sikeres legyen? 

Nem vagyok kelendő, mert én a szépségben hiszek, és a piacot szerintem a sznobéria uralja. Nem vagyok senkinek senkije, nem vagyok a haverja senkinek és nem áll mögöttem senki. Egy különös, egyedüli bolygóként, rendületlenül hiszek a több évtizedes munka gyümölcsében, illetve csak ebben hiszek, és nem tudom, hogyan kell eladni a művészetet és miként kell helyezkedni a sikerért. Ha hívnak, megyek bárhová és büszke vagyok arra, hogy a pásztói születésű Szabó Noémi végül is Firenzéig festette magát.

Azért ne titkoljuk, hogy a budapesti RAM Colosseum állandó kiállítóhelye egy kilencszer két méteres festményednek ad helyet és a Zala megyei sényei kápolna falait a te festményeid díszítik az örökkévalóságnak – és még sorolhatnánk az időszakos kiállításaidat is.

A hófehér, szénaboglyára emlékeztető sényei kápolnát, amit az „Isten kemencéjének” neveztünk el, Gyuri tervezte és a belső díszítését, a Napot, a Holdat, a meleget, a hideget, a nappalt, az éjszakát, az életet, a halált megjelenítő falképeket én készítettem. Ezek a képek a napszakok váltakozásai szerint, a fénykereszten át, a rájuk vetődő fénytől más és más hangulatot árasztanak. Erre mondta Gyuri, hogy olyanok, mint mi vagyunk: hol fényesebbek, hol haloványabbak, de mindenképpen szeretetre éhesek. Nagyon büszke vagyok erre az alkotásomra és a többi kiállításomra is, de egy művész abból él, hogy eladja a festményeit.

Ebben nincs társad, nincs segítőd?

Elvétve azért adok el képeket, meg van egy-két gyűjtőm. Például a kiadóm igazgatója, Fári István, akinek komoly Vészabó Noémi gyűjteménye van és rajta kívül még egy-két gyűjtőnek, akik vásároltak tőlem, de ebből megélni nehéz.

Arra még nem gondoltál, hogy belépj a Magyar Művészeti Akadémiába?

Oda nem lehet bejutni, miközben az MMA-nak a művészekért kéne léteznie. Megtörtént, hogy egy kiállításra szóló meghívót szerettem volna Vashegyi György elnök úrnak személyesen átadni, de a kapuban két őr állta az utamat. Kedvesen útba igazítottak, hogy adjam le a portán és nem engedtek be. Leforrázva álltam ott, mert szerintem MMA-nak befogadónak kéne lenni, invitálni a művészeket és nem kizárni.

Szerintem Te is tudod, hogy az MMA-ba való bekerülés finoman fogalmazva, majdhogynem politikai megmérettetés alapján dől el.

Valószínűleg így van, mert amikor az idén nyáron meghívtak a Firenzei Biennáléra, egy levelet írtam az MMA-nak, hogy nem vagyok nagypénzű művész és miután ennek a meghívásnak komoly költségei vannak – a részvételi díj, a képek biztosítása, kiküldése és maga az utazás is – kértem, hogy támogassanak. A válaszuk az volt, hogy pályázzak. Igen ám, de nem volt ilyen pályázat kiírva. Több helyre is írtam, ahonnan választ sem kaptam és végül a Petőfi Irodalmi Múzeumtól – amely már két festményt vásárolt tőlem – kaptam segítséget.

Beszéljünk erről a firenzei kiállításról, amelyre nem is jelentkeztél, hanem meghívást kaptál.

Igen, tavaly kaptam egy levelet professzor Pascquale Celonától, a Biennálé művészeti vezetőjétől, hogy vegyek részt a képeimmel ezen a nemzetközi hírű eseményen. Többször elolvastam a levelet, mire tudatosodott bennem, hogy ez nem álom, hanem valóság. Ráadásul a professzor meg is indokolta a meghívást. Leírta, hogy Firenzében működik egy kuratórium, amelynek tagjai folyamatosan figyelik a világ művészeit, és Magyarországról rám esett a választásuk. Nem tudom, hogyan figyeltek fel rám, de manapság, az internet világában ez már egyszerűbb. De szerintem ez nem volt véletlen. Kisgyerekkorom óta vágytam Firenzébe, és miközben a barátnőim popsztárokért rajongtak, nekem az első nagy szerelmem Leonardo volt, és Boticelli. Amikor aztán Firenze bejelzett, megfordult velem a világ és tudtam, hogy ez életem egyik meghatározó állomása lesz. Azt is tudtam, hogy két római istennőt, Aurorát és Lunát, a Hajnalt és az Éjszakát fogom megfesteni. Ez megint csak a lélekből fakadó vágy volt, hogy nem akármilyen két nőt fessek meg.

Festettél-e valaha férfit?

Egy-két bibliai történetet festettem, ami férfiakról szólt leginkább.

A Biennálén kiállított képeid megvásárolhatók?

Igen, de az a döbbenet, hogy amikor már a Biennáléra készültem, attól teljesen függetlenül, megkeresett egy firenzei galéria, hogy szeretnének velem dolgozni és szeretnék a képeimet kiállítani és árulni Firenzében. Így a Biennálé előtt nyílt meg a kiállításom és azóta még egy firenzei galéria talált meg és így Firenze, ahol nagyon otthon érzem magam, az életem része lett. Ott szeretnek engem, és szeretik az én világomat. De hát senki sem lehet a saját hazájában próféta. Viszont amióta ezen a világkiállításon ott voltam, jobban kedvelnek itthon. Rádióba, tévéműsorokba hívnak, mert az emberek szeretik a sikert és talán így már megértik, elfogadják a műveimet.

Mire vagy még büszke az életpályádon?

Arra a négy kollekciómra, amelyet a Hollóházi Porcelángyárnak készítettem. Gyerekkoromban az anyukám nagyon megadta a módját a családi étkezéseknek és hollóházi porcelán étkészletet tett az asztalra. És egyszer csak egy kiállításom után felhívtak Hollóházáról, hogy menjek el hozzájuk. Azt sem tudtam, miért megyek, de már hajnalban elindultam, mert attól féltem, eltévedek. De éreztem, hogy mennem kell. Kiderült, hogy egy olyan kollekció elkészítésére kérnek fel, amelyet Szász Endre által készített formákra kell megalkotnom. Vázát, bonboniert, tálakat, lámpákat, órát. Akkor született meg az első vörös-fekete kollekció, aminek a Noémi fantázianevet adták. Kiderült, hogy Hollóháza azelőtt még nem készített vörös porcelánokat, én pedig az ösztöneimre hallgatva, úgy éreztem, hogy a régi, vörös-fekete ókori művészetet kellene a mai hangon beemelni a hollóházi termékek közé. Ezt követte a kék-zöld kollekció és mind a kettőnek nagy sikere lett.

Most is dolgozol a porcelángyárnak?

Igen, bár új tulajdonosa van, de már felvettük a kapcsolatot, és remélem, folytatjuk a közös együttműködést.

Szeretnék visszatérni egy mondatodra, ami nagyon megütötte a fülemet. Azt mondtad: nem vagyok senkinek senkije, nem vagyok a haverja senkinek és nem áll mögöttem senki. Azért furcsállom, hiszen 2017 óta Dézsy Zoltán, Balázs Béla-díjas rendező felesége vagy, akiről köztudott, hogy megbecsült embere a jelenlegi kurzusnak és akivel – ha jól tudom – ugyancsak sorsszerű volt az egymásra találásotok. Ő nem tudott segíteni neked a kapcsolatai által?

Igen, sorsszerű volt. Hosszan tartott az elszakadás Gyuritól és évekig egyedül éltem. Anyukám, meg a barátok is noszogattak, de mint tudjuk nem egyszerű párt találni, ám hittem abban, hogy egyszer majd belép az életembe az a férfi, aki a társam lesz. És mit ad Isten, egy kiállításomon elém lépett Dézsy Zoltán. Az Operaház felkérésére készítettem egy balerinákról szóló képsorozatot, amit az Erkel Színházban mutattam be. Lenyűgöztek a táncművész barátaim. Láttam, hogy napközben milyen keményen próbáltak szakadt melegítőben, csurom vizesen, este pedig az Operaház színpadán káprázatos, csillogó tüllruhákban lebegtek. De ahhoz, hogy egy táncművész könnyed legyen a színpadon, borzasztóan sokat kell dolgoznia. Őket festettem meg, szinte fotórealista módon, és erre a kiállításra jött el Dézsy Zoltán, elém lépett, bemutatkozott és éreztem, hogy ismét belépett egy férfi az életembe. Egyikünk sem adta könnyen magát, de néhány év múlva komolyabbá vált a kapcsolódásunk. Zoltán kicsit bátortalan volt. Látta, hogy a két nagy fiam ott áll mellettem, és azt érezte, hogy én egy határozott, sorsát vállaló nő vagyok, akitől általában félnek a férfiak. Azért bátortalanul, de mindig ott volt a nyomomban. És akár hiszed, akár nem, engem inkább csak gáncsoltak, meg irigyeltek. Korábban azt mondták, azért van jó dolgom, mert egy Kossuth-díjasnak, a Nemzet Művészének felesége vagyok. Most azt mondják, hogy azért van jó dolgom, mert a fideszes rendező felesége vagyok. Hidd el, csak hátrányom volt ezekből. Csupán irigység és gáncsoskodás járt ezek nyomában. Volt, aki azért támadott meg, mert Orbán Viktorral látott lefotózva, és azt válaszoltam neki, hogy nekem ebből még hasznom nem volt, de nem is azért mentem, hogy hasznom legyen. Nem tudom, hogy az emberek miként gondolkodnak, de ha valaki jó ember, vagy jó gondolatai vannak, akkor vállalom a barátságát, és mellé állok. Nem érdekel, hogy honnan jött és milyen elveket vall. Engem ötször terjesztettek fel Munkácsy-díjra, egyszer sem kaptam meg. Jó, nem könyököltem érte, de nem is tudom, mit kellene érte tennem és azt sem, hogy kik döntenek a díjazottakról. Régebben érdekelt, izgultam érte, ma már nem, mert Firenze, Milánó és Párizs fényében kiteljesedik az életművem és innentől kezdve, csak hálás lehetek a sorsnak. Kérdezted, mire vagyok büszke? A fiaimra, minden meghúzott ecsetvonásra, több millió van már belőlük. Firenzére, és kicsit már firenzeinek érzem magam. A milánói főkonzul meghívott Milánóba jövő tavaszra egy önálló kiállításra és meghívást kaptam a Louvre-tól is, és jövő ősszel, egy képemmel ott is találkozhatnak a látogatók. Kell ennél több? Nem, ez maga a diadalív.

Ha bármit változtathatnál most az életeden, mit változtatnál, vagy ugyanígy járnád végig az utadat a nehézségeivel, a drámáival, a lángolásaival együtt?

Nagyon sokszor térdre rogytam, de most is ugyanazt tenném. Soha nem azt kérdeztem, hogy mit vehetek el, hanem azt, hogy mit tehetek le. Az ember természetesen jobban szereti, ha hátba veregetik, mintha elgáncsolják, de én ragaszkodom a nehézségeimhez. Minden festményem születése alatt a mindenséget hallgatom, ragaszkodom ezekhez a beszélgetésekhez, a csendekhez, a megszenvedett kínlódásaimhoz. Még a gáncsoskodó, irigy embereknek is köszönettel tartozom, mert ők ezek szerint elismernek. Mert, ha van mit irigyelni tőlem, akkor ott teljesítmény is áll mögötte.

Szerinted egy nő életében a szépség segít vagy hátráltat? Te a mai napig is rendkívül dekoratív, szép nő vagy. Ez előnyöd volt, vagy hátrányod?

Nem volt az előnyöm. Azt nem tudom, hogy szép vagyok-e, de az biztos, hogy érdekes, feltűnő nő vagyok. Szerintem a szép nők többet szenvednek, mint a nem feltűnően különlegesek. Hiszen tudjuk, hogy a férfiak – tisztelet a kivételnek – félnek az okos és szép nőktől, mert az feladatot jelent, annak meg kell tudni felelni, és nagyon sokszor inkább az egyszerűbb utat keresik. Mindezek dacára, a szépséget hirdetem a festményeimmel, a szép nőket, a szép embereket szeretem, mert hiszek abban, hogy a szépség megváltoztatja a világot.

A Te megfogalmazásod szerint mi a szép?

Ami elragadtat, elbűvöl, amitől nem tudok továbblépni és azt mondom, hogy Istenem, de szép. Lehet, hogy egy növényre, a ruhád színére mondom, lehet, hogy arra, ahogyan nézel, ahogyan beszélsz, lehet, hogy a kezed érintésére, vagy ahogyan az ékszered csillog. Annyi szépség van ezen a világon, csak észre kellene vennünk őket. Ha nem vesszük észre, arról nem a szépség tehet...