Vidnyánszky Attila színpadi balesetet szenvedett, mentő vitte el
Alig három hónappal azután, hogy az általa igazgatott színházban súlyos baleset történt, Vidnyánszky Attila is megsérült.
A Nemzeti Színház direktora szombaton, az MTVA stúdiójában a Petőfi Zenei Díjátadón esett el, amikor az életműdíjat kapott Hobo méltatása után lesétált a színpadról – tudta meg a Blikk
A Duna TV erről készült felvételét viszont kivágták a műsorból, a lapnak egy a helyszínen lévő forrás nyilatkozott. A Blikk értesüléseit a szintén a helyszínen lévő Takács Tamás énekes is megerősítette.
„Valós a hír, el is vitték őt a mentők. Konkrétan az esést nem láttam, mert épp akkor nem voltam bent. Hála Istennek, a saját lábán – bár segítséggel – hagyta el a színpadot. Kapott egy bokarögzítő sínt, majd a mentősök kórházba vitték” – mondta a lapnak.
A Blikk úgy tudja, hogy Vidnyánszky gipszet kapott, de a balesetét nem akarja nagydobra verni. Ez nem véletlen, hiszen novemberben színpadi baleset miatt szakadt félbe a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása, a két főszereplő, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó négy métert zuhant a díszletről. A színészek súlyosan megsérültek, mindkettejüket műteni kellett – többször is, Szász a hazaengedése után egyszer még vissza is került a klinikára. A baleset miatt folyamatban van a rendőrségi eljárás, de egyelőre a színészek még kártérítést se kaptak. Vidnyánszky Attila le akart mondani igazgatói tisztségéről, de Csák János nem hagyta.