Vírus a végeken

Millei Ilona 2020. november 13. 14:35 2020. nov. 13. 14:35

Egyesek azt állítják, hogy a vírus miatt, országszerte éheznek a gyerekek a szegregátumokban, míg mások azt, hogy ez nem igaz. Van, aki azt mondta, nincsenek tömegesen éhező gyerekek, ha működik a közintézményekben a számukra ingyenes étkeztetés, és ha a pandémia idején az iskolától, óvodától távollét alatt valamilyen módon hozzájutnak az étkezéshez. L. Ritók Nórát, az Igazgyöngy Alapítvány alapítóját és vezetőjét kérdeztük a jelenlegi helyzetről.

– A koronavírus járvány miatt bevezetett újabb szigorítások közül az egyik kimondja, hogy a bölcsődék, az óvodák, és az általános iskolák 14 év alattiak számára nyitva maradnak. Ennek igazán azok a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek örülhetnek, akiknek étkezése legfőképp csak az intézményekben biztosított. Ez biztosíték arra is, hogy ne legyenek éhező gyerekek?     

– Kétféle kategória van, a mennyiségi éhező, vagy pontosabb a kifejezés, hogy kríziséhező, és a minőségi éhező. Előbbi is előfordul, mi olyan családokban találkozunk vele, amelyek „uzsorában” vannak, és hétvégeken, mikor nincs iskola, óvoda, a gyerekek nem jutnak elég élelemhez, kimaradnak étkezések. A minőségi éhezés alapvetően szénhidrátalapú étkezést jelent, kenyeret, tésztát, a fejlődéshez nem elégséges fehérje, vitamin hiányával. Ez a leszakadó térségben tömegeket érint.

– Az iskolai, óvodai étkeztetés mire elegendő?

– Általában az ebédet, és a tízórait jelenti, van, ahol az uzsonnát is. A gyerekek gyakran reggeli nélkül mennek be az intézménybe, és a tízórai az első étkezésük. A minőség szerintem megfelelő, de meg kell jegyezni, hogy a szocializáció miatt, nem igazán nyitottak az egészséges táplálkozás új ízeire, ha tehetik, kihagyják a levest, a teljes kiőrlésű lisztből készült tésztát, stb.

– Betört-e már a vírus a szegregátumokba?

– Nálunk még nem, vagy nem tudunk róla. Sok a beteg a gyerekek között, ezt látjuk. Inkább azokon a településeken hallunk fertőzésről, ahol több mozgás van, több külső kontrasztra van lehetőség. Kockázatot jelent itt, a határszélen, az átmenő forgalom is.

– Kapnak-e az ott élő gyerekek megfelelő egészségügyi ellátást?

– A szegregátumokból alapvetően nehézségekbe ütközik az egészségügyi szolgáltatások elérése. Most előfordul, hogy a háziorvos is karanténba kerül, ilyenkor még nehezebb. Azt hiszem, a tesztelésig, ha nem súlyos a helyzet, nem jutnak el.

– Ha betört a vírus a szegregátumba, és mondjuk a gyerek karanténba kerül, hogyan jut hozzá az iskolai, óvodai étkezéshez?

– A tavaszi karantén idején kiszállították a gyerekek ebédjét, sok helyen ezt ették a felnőttek is. Ha a betegség miatt valaki otthon van, és az iskola nem azon a településen van, ahol él, nincs kiszállítás. Ahol ott van az iskola, ahol laknak, ott elmennek érte. Nem tudok olyan családról, ahol ez megoldhatatlan lett volna… Ott vannak a rokonok, szomszédok, mindig van, aki segítsen. Remélem, nem romlik a helyzet annyira, hogy ez is gond legyen.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom