Vitézy Dávid: Budapest-ellenes és uszító Lázár lépése a bérletekkel

HírKlikk 2023. december 23. 05:55 2023. dec. 23. 05:55

Az állam és a főváros közötti közösségi közlekedésre vonatkozó megállapodások felszámolását célzó Lázár János-féle előterjesztés szerint márciustól csak a helyközi díjtermékkel, közte a vármegye- és országbérlettel, illetve annak 24 órás érvényességű új változatával utazhatnának a fővárosiak a járműveken.

Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid leszögezte:

„Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Budapest-bérletet a fővárosi utasok majd engedik megszüntetni és két bérletet fognak vásárolni kétszer annyiért külön a villamosokra és a metróra, egy másikat meg külön a HÉV-ekre, a vonatokra és a Volánbusz elővárosi járataira 2024-től.”

Facebook-bejegyzésében azt írta:

„Azt javaslom, Lázár János és Karácsony Gergely zárkózzon be egy szobába és ne jöjjenek ki addig, míg tárgyalásos úton le nem zárják ezt a méltatlan ügyet és meg nem állapodnak arról, ki mennyit vállal a vitás 2 milliárd forintból.”

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár azon a javaslaton háborodott fel, amely szerint jövő márciustól nem fogadnák el a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt.járatain a fővároson belüli szakaszokon.

Az előterjesztés szerint márciustól csak a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával utazhatnának a fővárosiak a járműveken.

Vitézy Dávid szerint felháborító, hogy tárgyalás és megoldás helyett mindkét politikai oldal a konfliktust élezi, az utasokat riogatja.

„Unalmas és végtelenül káros ez a folyamat, amiben a két oldal országos pártpolitikai harcában minden egyes fővárosi szakmai kérdés a frontvonalon végzi” – fogalmazott.

A BBK egykori vezérigazgatója azt azonban elismerte, hogy BKK Budapest-bérletből származó bevételeinek megosztása az állami szolgáltatókkal, minden évben visszatérő vita.

Vitézy Dávid államtitkárként is részese volt ilyen vitának, és mint írja, például 2022-ben addig tárgyaltak, míg meg nem állapodtak a felekkel és ezt elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester is.

„Most is erre lenne szükség, a budapesti utasok riogatása és a vidékiek főváros ellen való hergelése helyett” – fűzte hozzá szerinte „a budapestiek részéről olyan ellenállásba ütközne, amit még Lázár János nyíltan Budapest-ellenes és a vidéki szavazókat a fővárosiak ellen uszító politikája sem bírna ki”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom