Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt újraszámlálást kér
Szoros küzdelem után Karácsony Gergely nyerte a főpolgármesteri választást. Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt bejelentette: csütörtökig beadják a fellebbezést, újraszámlálást kérnek.
Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, Karácsony Gergelyt a választók 371 466 szavazattal választották főpolgármesterré. A Fővárosi Választási Bizottság bár megállapította az eredményt – négy igen szavazattal, kettő nem szavazat ellenében hozott – határozata nem jogerős, ellene jogszabálysértésre való hivatkozással három napon belül lehet fellebbezni.
Ezzel a jogával él is Vitézy Dávid – számolt be róla a 24.hu. Eszerint a főpolgármester-jelölt kedden kora délután egy Facebook-posztban azt írta, „Csütörtökig lehet kezdeményezni a szavazatok újraszámlálását. Ezt meg fogjuk tenni.
„76-szor annyi érvénytelen szavazat született, mint amennyi a különbség köztünk Karácsony Gergellyel. Egy demokráciában az a minimum, ha ezután a szavazatokat újraszámolják, főleg, hogy számos rendszerszintű visszásságról kaptunk jelzést az érvénytelenné nyilvánított szavazatok kapcsán. Ezeket be fogjuk mutatni – fogalmazott, hozzátéve, „Bármi is lesz az erre feljogosított szervek döntése, a jogerős döntést el fogom fogadni. Ha Karácsony Gergely győzelme jogerős lesz, gratulálni fogok neki – persze, ha addigra hajlandó felvenni a telefont, amit két napja nem sikerül, és ha addigra épp nem egy lapáttal akarja szétverni a fejem.”