Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Spar-botrány miatt
A Spar március elején panaszolta be magyar kormányt az Európai Bizottságnál a kiskereskedelmi különadó miatt. A Bizottság szervei megkapták a panaszt, amelyet ígéretük szerint elemezni fognak.
„A Bizottság szervei megkapták a magyar kiskereskedelmi adóval kapcsolatos panaszt, amelyet elemezni fognak, és gondoskodnak a megfelelő nyomon követésről” – idézi a 444 az Európai Bizottság a Reutersnek adott válaszát azzal kapcsolatban, hogy bepanaszolta a Spar az Orbán-kormányt az árstop és a különadók miatt Brüsszelben.
Az osztrák anyavállalat vezetője, Hans Reisch azt állította: „viszonylag nyíltan azt mondták nekünk, hogy ha az állam részesedést szerezne a vállalatunkban, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzet”.
Reisch azt is elmondta, hogy „több mint 600 üzletünk van Magyarországon, és mi vagyunk a második legnagyobb élelmiszer-kiskereskedő. Külső tényezők azonban lehetetlenné teszik, hogy nyereségesen működjünk Magyarországon. Egyrészt ott van az alapvető élelmiszerekre kivetett árplafon és a szupermarket-üzemeltetőkre kivetett különadó, ami a nettó árbevétel 4,1 százaléka. Ez összesen mintegy 120 millió euróba került nekünk. Ez gazdaságilag nem életképes.”
A magyar kormány alaptalannak nevezte a nyomásgyakorlás vádját.
Azonban mint arról mi is beszámoltunk, a Vsquare-hez eljutott információk szerint a háttérben az állhat, hogy több mint egy éve a Rahimkulov család, nemrég pedig Orbán Viktor veje, Tiborcz István próbálta megvenni a magyarországi Spart, de az osztrák tulajdonosok mindkét ajánlatot visszautasították.