Vonzások és taszítások

Hová tűnt mintegy 700 ezer ember? Hangzatos kérdés, de nem kell sem bűntényre, sem vészes népesség-fogyásra gyanakodni. Lényegében nem is tűntek el, csak egy másik rubrikába kerültek. Egy friss felmérés szerint ugyanis a Fidesz, amelyet az áprilisi választás után még a szavazásra jogosult népesség mintegy 46 százaléka támogatott, szeptemberre elveszített közülük mintegy 700 ezret. A Závecz Research kutatásából az is kiderül, hogy az ellenzék ebből nem tudott lényegesen profitálni. Pártjaikra most sem voksolnának többen, mint fél éve. Viszont 20-ról 26 százalékra, vagyis mintegy félmillió fővel bővült a politikától távolságot tartók csoportja.

Bár azzal régóta tisztában van mindenki, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választásokat kell(ene) nyerni, azért elgondolkodtató a helyzet. Sokféle magyarázat is lehet rá, de az okok keresését megkönnyíti, ha az egyik legilletékesebbhez fordulunk. A kis pártok közül jelenleg a relatíve legnagyobb támogatást magáénak mondó – és a parlamentben is a legnépesebb frakcióval rendelkező – Demokratikus Koalíció elnöke egy hosszú interjúban világított rá arra, miért tart ott a jelenlegi hatalommal szembenállók csoportja, ahol. Többek között kijelentette, hogy a Fidesszel szemben egy tömbnek kell állnia. Milyen igaz. Majd a mondat így folytatódott: a DK mozgása abba az irányba hat, hogy centruma legyen ennek. S hogy senkinek ne lehessen kétsége a szándékai felől, később még azt is leszögezte: pártja nem fél alkalmazni az erejét, ha a közös jövőt tervezik.

Ezek a mondatok aligha jelenthetnek hívószót a többiek számára az együttműködéshez. Nem véletlenül tartotta szükségesnek a Momentum volt elnöke, hogy felhívja a figyelmet, egy ország irányítása mindig csapatjáték. Aki valaha kormányzást tervez, annak tudnia kell csapatban játszani, és vállalni annak közös felelősségét – tette még hozzá Donáth Anna. Akit pedig emlékeztetnie kellett minderre, az a jelenlegi ellenzéki vezetők közül az egyetlen, akinek már lehet tapasztalata a kormányzásból.

Gyurcsány Ferencnek ez előnyt is jelenthetne, de a jelek szerint inkább hátrány. Szavaiból világossá válik, hogy hajlamos elfelejteni a közeli és a távoli múlt történéseit. Főleg az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert okolja például azért, hogy áprilisban nem tudták leváltani az Orbán-rendszert, sőt, hozzájárultak ahhoz, hogy újabb kétharmaddal kormányozhasson. Úgy tesz, mintha pártja nem is lett volna részese a választási együttműködésnek. Hibáztatja az előválasztást, a kampányt, azzal a felütéssel, hogy „a Demokratikus Koalíciónak sincs megkülönböztetett felelőssége a kudarcban”. Tegyük hozzá: csak annyi, mint a többieknek. És azt se felejtsük el, az utóbbi hónapok időközi választásain a DK jelöltjei egyetlen helyet sem tudtak megszerezni.

De van más baj is. Meglehet, az egykori kormányfő, a jelenlegi pártelnök úgy érzi, már túl van a „gyurcsányozáson”. Ő igen, az ország nem. A fideszes kommunikáció ezt egy pillanatig sem hagyja. Nemcsak a DK-t, az egész ellenzéket vele igyekeznek azonosítani és befeketíteni. Nem is sikertelenül. Ha Gyurcsány Ferenc nem veszi észre, hogy még napjainkban is tehertételt jelent pártjának és az Orbán-ellenes összefogásnak is, akkor hibásan ítéli meg a helyzetet. Márpedig egy jó politikusnak tudnia kell levonnia következtetéseket egyértelmű jelekből.

Nagyon is valószínű, hogy az a 700 ezres szám a következő időszakban csak növekszik. Egyre többen jönnek rá, milyen szakadék tátong Orbán Viktor ígéretei és a megvalósuló kormányzati politika között. Az ellenzéki pártoknak ezt kellene kihasználniuk saját bázisuk gyarapítására. Csakhogy ez úgy nem fog menni, ha egyikük – amely a vezérnek hiszi és kiáltotta ki magát – a többiek rovására próbál előnyt kovácsolni magának. A mostani hatalom ellen valóban csak együtt lehet sikerrel felvenni a küzdelmet. Ha úgy tetszik, be kell állni a sorba.

Napjainkban valóban csapatjátékosokra van szükség, nem leszerepelt sztárokra.