Vörös Imre: a Fidesz már az elméleti vitától is ideges  (2.)

– Azt mondta a beszélgetésünk elején, az interjú első részében, hogy most már  gyakorlati lépésekre van szükség, mert még szerteágaznak a gondolatok, akkor is, ha a végeredményt tekintve – azaz, hogy váltásra, változásra van szükség –, egy irányba mutatnak. Fleck Zoltán is azt nyilatkozta, hogy ezeknek a véleményeknek konszenzusra kell jutniuk, ön meg hozzáteszi, hogy erre sürgősen szükség lesz. Mi múlik önökön?

– Mielőtt erre válaszolnék, röviden felvázolnám, hogy jogász-elemzői körökben melyik az a három fő irány, ami eddig kirajzolódott. Hozzáteszem, hogy ennek a vitának nagyon is megvolt a létjogosultsága, ezeket le kellett folytatni. A diskurzus az említett Elek-Vörös- féle javaslattal indult, amelyhez nagyon sokan csatlakoztak, amiből az is következik, hogy viszonylag széles az egyetértés abban, hogy a közhatalom kormány általi kizárólagos birtoklásához vezető folyamat miatt – amelyet a régi Alkotmány és az Alaptörvény is tilt, tehát alkotmányellenes –, a közjogi-alkotmányos változás sürgető, az új országgyűlés számára azonnal megteendő lépéseket jelent. Ezt a Költségvetési Tanács példáján szoktam bemutatni; egy új kormány evidensen nem tudja megvalósítani programját, mert az idén, a mostani országgyűlés által elfogadott költségvetés kényszerpályára tereli. Ezért ezt már az első ülésnapon módosítani kell. Az Alaptörvény azonban ezt nem engedné meg számára, pontosabban a Költségvetési Tanács egyetértése szükséges. A KT három tagjából kettő már vétót emelhet. Ami pedig a következő évi költségvetést illeti, ha nincs meghatározott időn belül költségvetés, a köztársasági elnök 2024-ben feloszlathatja a parlamentet, vagyis három ember tíz hónapon belül eljuttathatja az országot az új választásokig. Ez csak egy a sok-sok taposóakna közül, de jól mutatja, hogy abban az álláspontban van némi illúzió, amely azt állítja, az új kormány számára van itt elegendő mozgástér. A másik felfogás ehhez az előbbi véleményhez kapcsolódik: az ezt vallók is egyetértenek abban, hogy a kiinduló pontot az Alaptörvénynek a kizárólagos hatalomra törekvést tiltó rendelkezése adja, viszont a cselekvést későbbi időpontra helyezi, mondván, hogy előbb a társadalom közös tudására, és akaratának megszerzésére van szükség. Ez egy elsöprő népmozgalomba torkollva adná meg az új kormány mozgásterét. Szerintem ez némiképp illúzió. Épp az előbb, a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos példám mutatja meg, hogy mennyire az. Jogászként az a véleményem, hogy ebben az esetben Bárándy Péter jóslata lesz a valóság. A harmadik variáció az alkotmányos forradalom és az alkotmányozó nemzetgyűlés gondolata. Ezzel az a baj, hogy nem lehet tudni, ki hívja össze az alkotmányozó nemzetgyűlést, és honnan veszi a felhatalmazást, közjogilag értelmezhetetlen. 

– És ezek az álláspontok közelíthetőek egymáshoz?

– Muszáj, hogy így legyen, annál is inkább, mert – mint említettem – az alapkérdésben egyetértés van. 

– A kérdésem az volt, hogy mi most az önök dolga? A golyót ugyanis elgurították…

– Igen, elgurítottuk, nem lehetett ez elől kitérni. Az elméletnek kellett a golyót elgurítania. A téma most már – ha úgy tetszik – kint van az utcán. Nyilván ennek is tudható be, hogy sok-sok rossz megfogalmazás is kering a közbeszédben. Ilyen például a „feles többség”, aminek használata elkerülendő lenne, mert rossz szóhasználat, egyszerűen butaság. Ha ugyanis bárki csak a szavazatok felével rendelkezik a parlamentben, az maga a patthelyzet. A változtatáshoz többségre van szükség. ezért kérek mindenkit, hogy felejtse el a feles többség kifejezést, mivel a helyes szóhasználat: az egyszerű többség. A másik újonnan felbukkant kifejezés a „semmisségi törvény”. Én nem tudom, hogyan vált a „Tiszta lap”- törvényjavaslatunk semmisségivé. Mi hárman – a két volt igazságügyi miniszter és én – arról írtunk, hogy ki kell gyomlálni az Alaptörvényt, és a kirívóan az önkényuralmat szolgáló paragrafusokat kell kihajítani. Ez nem semmisségi törvény, ez utóbbi megjelölés tudniillik azt sugallja, hogy mi mindent meg akarunk visszamenőleg semmisíteni. Hack Péter is erről beszélt, igyekezett félremagyarázni a mi szándékunkat; azt nyilatkozta, hogy minden jogviszony, minden intézkedés – a mi javaslatunk alapján – semmissé válik. Jó lenne, ha a közélet szereplői nem operálnának hamis terminus technicusokkal. A mi feladatunk tehát most az, hogy összhangba hozzuk az elveket a gyakorlattal. Például, hogy mikor kell lépni? Azonnal, vagy csak később? Mi, hárman, azt mondtuk, hogy azonnal szükség van a „Tiszta lap"-törvényre, mások viszont ezt későbbre teszik. De vajon mikorra? Ezt mindenképpen tudni kellene. Mert hajlamos vagyok elfogadni a tételt, hogy később, de tudni kell a legvégső „mikor”-t. Az a feladat most, hogy konkréttá váljanak a javaslatok. Elfogadjuk, hogy nem kell „asztalt borogatni” – mi sem azt javasoljuk –, de egyértelművé kellene tenni a változtatás hozzávetőleges határidejét. Én sajnos e vélekedés jogi megalapozottságát még nem látom. Aki mozgásteret lát, paragrafusig lemenően tisztázza, hogy mi a rendelkezésre álló mozgástér jogi megalapozottsága. Visszatérek megint a Költségvetési Tanácshoz: a jogkörét az alaptörvény 44. cikkelye írja le, ebben szerepel a vétójog, az országgyűlés feloszlatásának lehetőségét pedig a 3. cikkelye tartalmazza. Ebből fakadnak – többek között – a mi aggályaink, és ha ezzel szemben is azt állítják elméleti szakemberek és közszereplők, hogy van költségvetési mozgástér, akkor meg kellene nevezni, hogy hol, milyen törvény, milyen paragrafusára hivatkozva mondják ezt. 

– Tehát ebből a három irányból kellene egyet gyúrni…

– Igen. Bár én a harmadikat, az alkotmányozó nemzetgyűlés gondolatát eleve elhagynám. A két általam említett álláspont között csak annyi a vita, hogy mikor kell lépni: azonnal, vagy egy kicsit később? Ez utóbbihoz pedig gyakorlati útmutató is szükségeltetik. Ha ez megvan, akkor tudunk továbblépni. 

– Mikor lépne be a politika? 

– A politika benne van – legalább is azt hiszem, hogy benne van. A Hack-féle interjú nem pusztán hadüzenet volt a demokratikus változást akaróknak, hiszen ő kitért arra is, hogy milyen jók például a kétharmados törvények, és a választási rendszer, azokhoz nem iszabad hozzányúlni. Kitért arra is, hogy a választásokon jutott kétharmadhoz a győztes párt, azaz a törvényei is demokratikusak. Csak épp azt hallgatta el, hogy ehhez a kétharmadhoz megváltoztatták a választási rendszert. Ez az interjú tehát egy nagyon alaposan felépített előadás volt. Hack Pétert nagyra becsülöm, de most nem hiszem, hogy spontán gondolatokat fogalmazott meg.  A riporter részéről meg volt egy nehezen elfogadható minősítés, amikor „Elek és társairól” beszélt. Ez a megfogalmazás egy régi és nagyon rossz asszociációhoz vezet. Egy csoportot képeztek belőlünk, akik rárontanak a nemzetre, és polgárháborúba akarják az országot taszítani. És noha az én nevem most nem hangzott el, de világos, hogy többek között én vagyok a csóvás ember, aki lángba borítja Magyarországot – én, aki egy öngyújtót se tudnék meggyújtani, olyan ügyetlen vagyok. Nos, itt látom, hogy a politika beletette a mocskos talpát ebbe a demokratikus viszonyok között normális elméleti vitába. De azt is mutatja, hogy valahol valakik ettől az elméleti-közjogi vitától nagyon idegesek lettek…

– A politikáról szólva, az ellenzéki oldalra gondoltam. Arra ugyanis, hogy az önök elméleti alapozása után az ellenzéknek lenne-e a dolga felkészíteni a társadalmat arra, hogy immár evidencia legyen a közjogi rendszert érintő változtatás kényszere?

– Egyetértek ezzel. Szerintünk a közhatalom kizárólagos birtoklása megvalósult, ezért mi úgy gondoljuk, hogy az alkotmányos állapotot, a  jogállamot, a demokráciát vissza kell állítani. Mi csak – képletesen szólva – a „belgyógyászok”, a diagnoszták vagyunk, a közéleti szereplők, civilek, politikusok a „sebészek”, akik majd a műtétet elvégzik. És erre a „sebészeknek” fel kell tudniuk készíteni a választókat. Nekik kell az alapgondolatokat, ellenzéki ajánlatként a választási kampányuk tengelyébe állítani. Hogy tudják a választók, mi fog következni, és azt is, hogy ezért érdemes elmenniük szavazni. Ha nem jelenik meg választási programmá formálódva az ellenzéki pártok vitánk eredményeivel kapcsolatos élménye, hanem folyik az, ami most, azaz a kerülgetése a forró kásának, akkor nincs, nem lesz igazi választási ajánlata az ellenzéknek. Ezért a választópolgárok sem fogják tudni, miért adják nekik a szavazatukat. Következésképp olyan konkrétnak kell lennie a programnak, ami egyértelmű, és hasonló ahhoz, ami például az én Civil Bázis honlapon megjelent forgatókönyvemben is szerepel. Nem magamról, vagy az én írásomról beszélek, hanem a konkrétságról, amelyet ez az írás tükröz. Másoktól is ezt várjuk, tehát: a konkrétságot. A politikusoktól annak visszaigazolását várjuk, hogy helyes-e a diagnózis, és ők vállalják-e a sebészi munka elvégzését?

– Lefordítható-e az önök tudományos megfogalmazása olyan nyelvezetre, amelyet az emberek megértenek, és mozgósítja is őket? Hiszen eddig a szabadságuk elvétele, az állami pénzek kifosztása, a mélyállam létrejötte sem mozgósította a társadalmat. 

– Azt hiszem, hogy a közélet, a civilek és a pártok le tudnák fordítani, de fel kell hozzá kötni a nadrágjukat, és én nem látom, hogy ez megtörtént volna. Megkeresett engem egy, Nyugaton élő magyarok által alapított civil szervezet. Ők elindítottak egy, „Nyugati főcsatorná”-nak elnevezett internetes videocsatornát, és kértek tőlem interjút. Ebből egy négyrészes film lett, fent van a YouTube-on. A riporternő egy Zürichben élő családanya volt, és úgy kérdezett engem, hogy a program kifejezetten ismeretterjesztő módon hangozzon el. A beszélgetés végkicsengése az lett, hogy az egyébként nem szakmabeli kérdező végül azt emelte ki: immár érti, miről van itthon szó, mi is itt a tét, és miért van szükség változásra. Ez a konkrét példa azt mutatja, hogy meg lehet csinálni. 

– Az elején azt érzékeltem, hogy hamarosan egy szintetizált dolgozattal állnak elő. Jól érzékeltem?

– Valóban van egy ilyen szándék, mármint, hogy összegezzük az eddigi gondolatokat. Most még úgy vagyunk, mint az a kiránduló csapat, amelynek tagjai különböző irányból külön-külön vágnak neki ugyanazon a hegyen a túrának, és a csúcsról visszatérve, mind azt mondják, hogy más-más hegyen jártak, pedig az útvonal volt csak más, a hegy ugyanaz. Szóval kell az összefoglaló tanulmány, és induljon el a gyakorlati munka. Ez már nem biztos, hogy a mi feladatunk lesz. 

Az interjú első része itt olvasható >>>