Zalatnay: 60 ezer a nyugdíjam, ha nincs havonta négy fellépésem, nem tudok megélni

HírKlikk 2024. február 2. 09:30 2024. feb. 2. 09:30

Hetvenhét éves vagyok, nincs időm várni – mondja Zalatnay Sarolta, akinek havonta négy fellépés kell ahhoz, hogy a 60 ezer forintos nyugdíja mellett megéljen.

A Mandinernek adott interjút Zalatnay Sarolta. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a róla szóló filmmel kapcsolatban semmi nem történt, ami lelkileg megviseli „Ígérgetések vannak, de konkrétum semmi. Komolyan mondom, én már egy dokumentumfilmmel is megelégednék. Hetvenhét éves vagyok, nincs időm várni" – tette hozzá. 

Arra a kérdésre, hogy miből él, elárulta, olyan kevés a nyugdíja, hogy kénytelen még havonta többször is fellépni.

„Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni."

Arra az újságírói közbeszúrásra, hogy ez mennyire komoly, arra Zalatnay azt mondta, „a legkomolyabb”.

„Amíg bírom kondival, addig csinálom, és továbbra is csak élőben vagyok hajlandó énekelni, de úgy is eljön az a pont, amikor már nem lesz erőm rá, ám akkor nem tudom, mi lesz. Sokszor eszembe jut, hogy amikor a hatvanas években kint voltunk Londonban az Omegával, azt mondták, maradjak kint, sztár lehetek. Nem maradtam, mert nekem anyu volt a mindenem és azért sem, mert magyar vagyok és ragaszkodom ma is a hazámhoz. De az biztos, ha akkor Londonban maradok, ma nem arról kellene beszélnünk, hogy hatvanezer a nyugdíjam."

Forrás: Mandíner