Egy-egy arany és bronz 200 méteren a kajak-kenu Eb-n

HírKlikk 2024. június 14. 19:15 2024. jún. 14. 19:15

A magyar versenyzők egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek pénteken 200 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Ezen a versenynapon kizárólag olyan számokban rendeztek döntőt, amelyek nem szerepelnek az olimpiai programban, a finálés program második felében három 200-as versenyt szurkolhattak végig a nézők.

Az UTE párosban világ- és Európa-bajnok kajakosa, Lucz Anna nagyszerűen rajtolt egyesben, ami a sprinttávon már fél siker, s a második száz méteren is tudta tartani a saját maga által diktált tempót. A 25 éves versenyző egyesben az első sikerét aratta a kontinensbajnokságon, s egyben a hazai csapat második aranyát szerezte a gyorsasági versenyeken.

„Nagyon jó pályát mentem. Az volt a tervem, hogy csak magamra koncentrálok, senki mással nem foglalkozom. Éreztem, hogy jó volt a rajt és utána már magabiztos voltam. Idén csak ötszázra készültünk, ez volt a második pályám kétszázon. Lehet, hogy ennek köszönhető, mert ha az ötszázat végig bírom, akkor a kétszáz is gyorsabb" – értékelt a győztes.

C-1 200 méteren Korisánszky Dávid, az MTK rutinos, vb-ezüstérmes kenusa nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, hetedik lett, de a nap utolsó döntőjében ismét magyar éremszerzést láthatott a közönség.

Ebben a fináléban a fiatal Kurucz Levente, Opavszky Márk duó képviselte a magyar színeket. A kettős – amelynek tagjai a Plastex Kanizsa KKK-ban, illetve az MTK-ban sportolnak – délelőtt a középfutam megnyerésével hangolt a döntőre, amelyben megint nagyon jól teljesített. Ugyan a győzelemre nem volt esélye, de a szoros befutó után a portugálok és a lengyelek mögött az ő nevük jelent meg a harmadik helyen.

„Nagyon örülünk, mert elnézve a mezőnyt, nagyjából kétszázas egységekből állt össze, mi pedig ugye egész évben ötszázra készültünk" – mondta Kurucz Levente arra utalva, hogy a múlt héten csak szétlövésben maradtak alul a válogatón a K-2 500 méteres olimpiai számban. „Néhány napunk volt csak a váltásra és nagyon örülünk, hogy ezt ki tudtuk belőle hozni."

A hazai csapat összesen két első, három második és egy harmadik helyet gyűjtött a gyorsasági versenyek első döntős napján.

A további program:

szombat:
para döntők 9.30
200, 500 és 1000 méteres döntők 11.00 és 16.00
SUP felfújható deszkás és technikai döntők 13.00 és 15.00

vasárnap:
para döntők 9.30
200, 500 és 1000 méteres döntők 11.00
5000 méteres döntők 14.30

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom