A végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság beidézi Fürcht Pált

HírKlikk 2026. október 16. 16:45 2026. okt. 16. 16:45

Soron kívül a testület elé idézi Fürcht Pál volt főügyészt az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának elnöke; Toroczkai László ezt pénteken jelentette be.

Közlése szerint a korábbi ügyészségi vezető pénteken reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és megadta elérhetőségeit. "Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek" - írta a Mi Hazánk politikusa az X-en.

Toroczkai László bejegyzésében úgy fogalmaz: bízik benne, hogy a volt főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője olyan érdemi információkkal fogja segíteni az általa vezetett vizsgálóbizottság munkáját, amelyek fordulatot jelenthetnek "a honfitársaink százezreinek az életét megkeserítő végrehajtómaffia" teljes felszámolásában.

Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki ülésének kezdetén jelezte a testületet vezető Toroczkai László, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pál meghallgatását. Közölte: egészen biztos abban, hogy Fürcht Pál "tud releváns információkkal szolgálni a végrehajtómaffia működésével kapcsolatban".

Csütörtöki bejelentés szerint Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett.

Erről a Legfőbb Ügyészség azt közölte, hogy az Fürcht Pál legfőbb ügyészségi ügyész fegyelmi eljárását követően, annak hatálya alatt - 2026. október 12-e előtt - megvalósított "további normasértő magatartásának törvényi következménye", a fegyelmi eljárás tárgyát illetően további adatok adatvédelmi okokból nem adhatók ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője június 8-án nyújtotta be lemondását az aranykonvojügyben a közte és a Legfőbb Ügyészség közötti szakmai nézetkülönbségek miatt.

Fürcht Pál szeptember végén közzétett nyílt levélben azt írta: az ügyészek már májusban arra a következtetésre jutottak, hogy az ügyet a politika kreálta. Március 3-án Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy március 5-én fogják el az ukrán pénzszállítókat.

Fürcht Pál szerint az aranykonvoj ügyben és a Tisza Párt informatikusait érintő Gundalf-Henry-ügyben őt megkerülve, informális nyomásgyakorlással érte el a Legfőbb Ügyészség, hogy ne nyomozzanak a magyar titkosszolgálat után. A Legfőbb ügyészség szerint ugyanakkor Fürcht Pál "tényszerűen valótlanságokat" állított az ügyek politikai befolyásolásáról.

Forrás: MTI