Öttusa Eb - Ezüstérmes a magyar férfi váltó

HírKlikk 2024. július 8. 19:48 2024. júl. 8. 19:48

A női bronz után ezüstérmet nyert a Bereczki Richárd, Koleszár Mihály páros a férfi váltók hétfői versenyében a budapesti öttusa Európa-bajnokságon.

Az első napon a nők után, illetve részben azzal párhuzamosan bonyolították le a férfiak váltóját: ebben hat duó küzdött az érmekért.

Számukra úszással kezdődött a nap, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában a magyar kettős 1:50.94 perccel teljesítette a 2x100 métert. Ezzel a harmadik helyen állt, de aztán a BOK Csarnokban rendezett vívásban 24 győzelemmel és 16 vereséggel az olaszokkal holtversenyben a legjobb volt, így már a második volt.

A lovaspályán Koleszár egy, Bereczki két akadályt levert, emellett volt még egy másodperces időtúllépés is, a 278 pont ötödik helyet ért ebben a számban, összesítésben pedig egy pozíció rontást.

A kombinált számnak – amelyben mindegyik váltótagnak 3x600 métert kellett futnia két lövészettel megszakítva a Puskás Aréna szoborparkjában –, harmadikként vágott neki Bereczki, az olaszok és az ukránok mögött, előbbiektől 21, utóbbiaktól kilenc másodperccel lemaradva. A váltásig megközelítette ukrán ellenfelét, majd Koleszár már az első körében előzött. Egy darabig együtt futott az ukránnal, de aztán leszakította, így végül fölényes második helyet harcolt ki. Az összetett számban a magyarok 11:50.56 perccel a legjobbak voltak.  

„Hosszú szezon után ez az ezüst arannyal is felér" – mondta az MTI-nek Bereczki. „Az idény egyikünk számára sem úgy sikerült, mint szerettük volna. Szép Balázs és Bőhm Csaba nagyot mentek az idén, kívánjuk, hogy Párizsban is folytassák ezt a jó szereplést" – utalt a két magyar férfi olimpiai indulóra. „Egy nap pihenő után az egyéni versenyen is cél az érem" – tette hozzá.

„Minden számban szerettük volna kiadni a maximumot. Hazai közönség előtt ez az ezüst majdnem arany. Nagy élmény volt itthon versenyezni" – összegzett Koleszár.

Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy miután az olimpiai indulók nem vállalták a szereplést a váltóban, ami az eredeti elképzelés volt, Bereczki és Koleszár a múlt héten az egyik edzésen bedobta, hogy szívesen indulna. „Utána kértem tőlük ráerősítést, hogy nem vicceltek-e, tényleg komolyan gondolják az indulást. Bevállalták, aminek örültem. A sikerre nagy szükségük volt. Bízom benne, hogy ezzel átlendülnek az idei nehézségeken."

A korábban véget ért női verseny kapcsán a kapitány kiemelte, hogy a párizsi induló Guzi Blankának jó edzés volt az Eb, éles helyzetben gyakorolhatott, és kiderült, hogy hol kell esetleg változtatni, finomítani a felkészülésében az olimpiáig.  

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom