Takács Kincső harmadik lett, reményfutamban folytatja
Kiss Ágnes után Takács Kincső is harmadikként ért célba előfutamában a női kenusok 200 méteres versenyében, így ő szintén vízre száll még a nap folyamán a reményfutamban a párizsi olimpián.
A harminc éves győri kenus, aki ezen a távon párosban 2018-ban Európa-bajnok volt, 500-on viszont több Eb-győzelemmel és vb-címmel is rendelkezik kettesben, az ötödik futamban evezett, többek között a vb-címvédő kubai Yarisleidis Cirilo Duboysszal együtt, de erős riválisnak ígérkezett a chilei Maria José Mailliard is. Végül éppen ilyen sorrendben értek célba azt követően, hogy Takács rajtja nem volt rossz, de a többieké sem, és bár próbálta utolérni chilei riválisát, minimális különbséggel mögötte ért célba. A futamot a kubai nyerte.
A 19 éves szegedi Kiss Ágnes, aki idén bronzérmes volt párosban ezen a távon a számára hazai pályán rendezett Európa-bajnokságon, az ötből a negyedik futamba került. Itt lapátolt a Tokióban bronzérmes ukrán Ljudmila Luzan és a szintén erős ellenfélnek ígérkező kanadai Katie Vincent, aki egyesben és párosban is világbajnok. A rajtnál nem a magyar kenus volt a leggyorsabb, de jól jött el, a kanadai hamar az élre állt, Kiss pedig a spanyol Maria Corberával küzdött a második helyért. Végül harmadik lett Luzan előtt.
Az első két hely ért középfutamot, a többiek a 12.40-kor esedékes reményfutamban folytatják a szereplésüket.
A középfutamot és a döntőt szombaton rendezik.
Frissítés: a kenus Kiss Ágnes és Takács Kincső középfutamba jutott
Kiss Ágnes és Takács Kincső középfutamba jutott a női kenusok 200 méteres versenyében a párizsi olimpián.
A 19 éves szegedi Kiss, aki idén bronzérmes volt párosban ezen a távon a számára hazai pályán rendezett Európa-bajnokságon, a délelőtti előfutamában kis különbséggel harmadik lett, ezzel éppen lemaradt az egyenes ági továbbjutásról, de kora délután javított.
A három reményfutamból az elsőben evezett és az első kettő között kellett végeznie. Közepes rajttal indult el, aztán fokozatosan jött előre, végül csak pár centivel maradt le a győztes ukrán Anasztaszija Ribacsoktól.
A 30 éves győri Takács, aki ezen a távon párosban 2018-ban Európa-bajnok volt, 500-on viszont több Eb-győzelemmel és vb-címmel is rendelkezik kettesben, ugyancsak harmadik lett az első pályáján, majd a harmadik reményfutamban jó rajtot követően az elején élen haladó kínai Lin Ven-csünt is simán megelőzve magabiztos győzelmet aratott.