A kormányzati propaganda szintet lépett

Sas István 2023. július 19. 15:05 2023. júl. 19. 15:05

Nem felfelé, hanem lefelé. Rétvári Bence ugyanis képes volt azért bírálni az Európai Uniót, mert Ukrajnát támogatja. Szijjártó Péter kevésbé közérthető módon, de szintén Putyint védte az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén New Yorkban.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt kifogásolta, hogy „az EU az ukrajnai háború egyik legnagyobb finanszírozója".

Szijjártó Péter „külügyminiszter" pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt fejtegette, hogy „azt szeretnénk, ha a nemzetközi közösség több békét szállítana a szomszédságunkba, mint fegyvert".

Hogy talán még a fideszes szavazók is megértsék: ha Ukrajna nem „háborúzna", vagyis nem állna ellent az agresszornak, ha ehhez nem kapna segítséget a „hanyatló" Nyugattól, akkor nem béke lenne, hanem megszállás, Moszkva magáévá tenné az ukrán terület legalább 20 százalékát, ukrán gyerekek százezreit pedig orosz átnevelő táborokba vinnék, hogy oroszosítsák őket. Erre kellene rábólintani egy „béketárgyaláson"? Hol üljenek tárgyalóasztalhoz, esetleg Versaillesban, a Nagy Trianon kastélyban? Ráadásul, ha ezt érte volna el az agresszióval, Putyin már azon gondolkodhatna, ki legyen a következő megtámadott. 

Éljen a megbonthatatlan Orbán-Putyin barátság!?